Belebotlottam egy blogolt listába, majd a kommentek közt annak felmondásába, és gondoltam, megosztom itt is - csak nem hülyeségeket beszélnek! Némileg megnyugvással tölt el, hogy párat már olvastam, vagy legalábbis hallottam róla.
Az ember persze képes néha elszállni, de egy-két szakmai vita nála tapasztaltabbakkal rögtön visszaszögeli a székébe, ilyenkor persze nehéz vitatkozni a következővel is:
"As described in many books, a Journeyman is a developer who knows his language and has done smaller projects but still has a long way to go to being a professional. At the beginning of this stage I’m sure you didn’t agree with this statement (I didn’t, either)."
Na ilyenkor segítenek legalábbis ezek a könyvek: első ajánlás meg ezek második ajánlás. Csak az elsőket írom ki külön.
Kezdők:
Head First Java
A Beginner’s Guide
Test Driven Development by Kent Beck
SCJP Sun Certified Programmer for Java 6 (+1)
Az első szinten nekem mindjárt ki is marad kettő, hiszen a nyelvvel nem ezekből ismerkedtem, hanem rögtön az SCJP vizsgakönyvvel meg a mélyvízzel, viszont a harmadik érdekes. Kent Beck Test Driven Developmentje úgy néz ki, megkerülhetetlen, és jómagam is érzem, vajmi kevés a tudásom a témában. Sajnos azt kell mondanom, idehaza az ilyen szemléletű fejlesztésre eddig kevés igény mutatkozott, de persze ez önmagában sem arról szól, hogy másokat kényszerítsünk, sokkal inkább magunkat. Annyival talán vitatkoznék, hogy ez mennyiben beginner szint, de vitán felül áll, hogy kötelező.
Haladó:
Effective Java by Joshua Bloch
The Pragmatic Programmer
Design Patterns Book by the Gang of Four
Refactoring Book by Martin Fowler
Clean Code by Robert C. Martin
The OSGi in Action
The Clean Coder by Robert C. Martin
Na ez már érdekesebb. Az Effective Javát nemrég olvastam, talán eddig a legnagyobb hatást ez a szakkönyv tette rám szemléletben, de emögött szorosan ott van az 5-ös jelzésű Clean Code is. Ugyan az utóbbinak elég sok kritikájával találkoztam azóta, talán az elv, a szemlélet a fontos, ahogy nyilván Josh Bloch minden szavát sem tekinthetjük szentírásnak. A Gang of Four tervezési mintákról szóló könyve minden második szakmai fórumon előjön, interjúk előtt is kötelező belepillantani - persze ez ismét egy olyan anyag, amelynek nagy részét akkor is ismerjük, ha magáról a könyvről még nem hallottunk. Vagy egy általuk népszerűsített egy minta, vagy már "eleve" az volt.
Profiknak:
Java Concurrency in Practice by Brian Goetz
Woking Effectively with Legacy Code by Micheal Feathers
Peopleware by Tom DeMarco, Timothy
Patterns of Enterprise Application Architecture by Martin Fowler
Az első témában még most is bőven zavarba hozható vagyok, a második egy dögunalmas projektben való kihívástalálásban segít (azt hiszem, SzántóPé ajánlotta), a harmadik projektmenedzsment témakörben írt (Szentner Tomi ajánlotta), aztán az utolsó megint csak egy olyan topik, ami mostanában elég gyakran foglalkoztat.
Szóval számomra a K3, P3, P4, H7, H4 érdekességi sorrendben a bepótlandó, a többi csak ez után.
Na szóval kábé mindenki tudja már, hogy állok, viszont nem volt erről kedvem írni egy sort sem - de talán nem is volt miről.
Jött pár megoldási javaslat:
- átmenni a szomszédcsapatba, mert ők jóval technikaibb feladatokat látnak el - válasz: a nullánál az egy erősebb, de még mindig távoli a tíztől, ugyanazt a komponenst hegesztik, miért lenne technikaibb?
- átmenni frontendesekhez - önmagában megmosolyogtató, hát miről beszéltem nektek eddig?
- átmenni a vasúthoz - úgy dögöljek meg, ha értem, de ugyanazt a rendszert használják, csak vonatokra van cserélve minden, hát ez mégis mitől jelentene több kihívást?
- még két ilyen, amit már el is felejtettem.
Oda ahova esetleg érdemes lenne bekerülni, csak több év céges tapasztalat után lehet csapatváltással. De persze a végén már teljesen mindegy volt, mit mondanak, csak húzhassak el innen.
De persze a pétanque jó volt. A legdurvább érv, amit valaha hallottam.
Pétanque Antibes-ban
Remek munkahely: végy huszonegynehány embert, oszd őket hármas csoportokra, adj mindegyiknek hat golyót, állíts párba két csoportot, dobd el a dugót és hagyd őket játszani két órán át. Ismételd meg fél évente vagy gyakrabban az elégedettség növeléséért.
Bravó.
Erről jut eszembe, hogy még a végén tanultam pár hasznos kifejezést. Olaszul.
Kifele távozó ember lever valamit a polcról.
JÓZSEF (halkan, bizonytalanul): Vaffanculo.
40-es JÓL KARBANTARTOTT ELADÓ NŐ (JÓZSEF-hez, elismerően): Bravo! Che culo!
Ezen kívül che cazzo, illetve kifejezett tárggyal testa di cazzo. Még jól jöhet.
A lakótársak megértőek voltak. Én biztos nem lettem volna ilyen megértő. De ők is mintha készültek volna rá. Illetve a srác, mert a csajjal elég minimálisra sikerült a kommunikáció. Annyira azért nem volt hideg a viszonyunk, hogy ne tudott volna rám írni a távozásom után egy héttel, hogy valószínűleg az én vendégeim (lányok, bizonyára) eltulajdonítottak pár pipereterméket. In the bathroom was Vita Liberata bronzer, in my bedroom on the shelf was a Chanel nail polish very dark red, and Paco Rabanne Lady Million perfume.
Sure, lah! Mindenesetre csak 50 eurót vontak le emiatt a kaucióból. A végén jobban is jártam, mint számítottam rá. A teljes kaucióból ennyi ugrott, de visszakaptam 1 hétre való lakbért, mert hogy előbb leléptem. Merci beaucoup. Ezt még a srác is érti, meg még: enchanté. Két év alatt azért egész korrekt teljesítmény. Bár amúgy jó srác.
Na szóval 29-én reggel a global news után, illetve annak részeként mondtam, hogy akkor köszöntem a lehetőséget. Páran kicsit néztek, nem értették, hogy álmaik munkahelyét hogy hagyhatja itt valaki. Az olasz lány azért jófej volt, elmondta, hogy 2 hét múlva ő is lép, igaz, egy másik csapathoz androidot hegeszteni, meg hogy "le se szarja, hogy mi történik ezzel a fos flexpricerrel, rémálom az egész". Bravo. Gratulált továbbá az elköszönő szövegemhez is, amit egyébként nem értett elsőre teljes mértékben, és a humor eszköze elfedte előle a megbúvó tartalmat.
Szóval van ez a csokis sütemény, töltelékkel, amiért többen annyira odavagytok a pénteki napon. Kipróbáltam, és hát nem rossz, de biztos ismeritek azt a fehér sajtkrémet, fügés, de főleg a gesztenyés krémmel a tetején. Nos, nekem az a kedvencem. És ez az oka annak, hogy most elmegyek.
Fromage blanc aux marrons
Loïc rákérdezett, hogy mi a valódi oka annak, hogy elmegyek, mert szerinte nem a sütemény. Hát - a kurva életbe! - annyira bonyolult volt megemészteni (habár a desszerteknél járunk) ezt a metaforát, meg hogy az én számomra mást jelent a minőségi munkahely? - gondoltam, de elmagyaráztam neki pontosan, mi volt a bajom. Illetve egész pontosan nem, mivel nem akartam az ő kedvét is teljesen elvenni az Amadeustól. Mondjuk nem sok sansz lett volna erre.
Az egyetlen ember, akit tényleg zavart kicsit, hogy elhúzok, az a marokkói Zakaria volt. Sajnos nem az én csapatomban volt, de viszonylag motivált srác, kár, hogy ennél a cégnél tölti a legszebb, legtermelékenyebb éveit, vagy azokból akár egyet is. A végén még megpróbált meggyőzni, hogy együtt (kiegészülve az ír Darrennel) építünk valami mellékprojekt keretein belül egy eclipse plugint, ami arra jó, hogy nem figyeltem oda, mire. Találkoztam vele szombaton is, a strandon. Nagy szarházi. Volt nála egy kártyapakli, olyan trükköket mutatott, hogy ha beszartam, akkor sem jöttem rá, hogy csinálta. Ismerte Somát is, aki - ugye - a magyar bűvészvilágbajnok. Mondtam neki, ha Pesten jár, bemutatom neki. Habár én is csak egyszer találkoztam vele Bálintéknál (most már az csak Julcsinál), de ezt neki nem kell tudnia. De én is vittem azért ebbe a haverkodásba: folyamatosan adagolva, már a második héttől elkápráztattam azzal, hogy válogatottabbnál válogatottabb káromkodásokat tudok az ő nyelvén, állítólag olyanokat is, amelyeket még életében nem mert a szájára venni. Meg persze a marihuánafogyasztás bármilyen szakkifejezése csípőből: tkief?
Szóval a szociális netvörkök közül egy olasz és egy marokkói plusz a fácsén, egy ír a linkedinen. Ennyi a termés onnan.
Jocó meg hétfőn jött meg értem. Hullafáradt volt már este 11 felé, Sopronból egyedül nyomta le egy kis jesolói kitérővel meg milánói eltévedéssel (a GPS a gyengék fegyvere). Szerencsére a város másik végén állt meg, 20 perc erőltetett menetben, hogy elérjem. Azé örültem neki.
Másnak fürödtünk Cannes-nál, megálltunk St. Tropez-ban, ettünk pizzát (ócsó), megittunk egy Impression Rouge-t (Pfneiszl csúcsbor), aludtunk a tengerparton a kocsiban (VW Caddy, ülés kivéve), reggel kibasztak minket, hogy fizetős a parkoló (möszjő, vú reszté iszí? zsö nö parl pa franszé, persze, hogy értettük, fizess vagy húzz el), továbbhajtottunk, boltban vettünk tejet, baguettet, paradicsomot, megálltunk a szikla tetején,
Józsi áll az úton Cannes után, de amúgy a kép készülhetett volna tartalma alapján akár a Mecsekben is, de nem ott készült
megettük, továbbhajtottunk, egy városban, ahol olyan út vezet be fél kilóméter hosszan, hogy jobbról balról virágzó leanderfal határolja (giccs), ittunk egy jó kávét (én), egy jó drága capuccinót (Jocó, aki nem tudta, hogy csak a kávé ócsó), nézegettük a (főleg utólag) meseszép pincérnőt, aztán fürödtünk egy olyan öbölben, aminek (ha félkör alakú volna) a sugara kábé 20 méter, a szikla esése 30 méter 5 méteren, buzeráltunk egy döglött medúzát, nézegettük a feltehetőleg francia srác feltehetőleg francia (és hát főleg utólag) álomszép barátnőjét, de az is lehet, hogy ez még előző nap volt, mert különben nem jönne ki sehogy sem, hogy átmenjünk Toulonon, ami a Riviéra gyöngyszeme (még észak-angol szemmel is ronda iparváros), aztán elérjük Marseille-t,
egy csodaszép épület Marseille-ből
együnk egy jó ebédet kettőkor a világ leglecsúszottabb bárjában, fonnyadt salátával, csirke saslikkal, viszont élvezhető pudinggal és élvezhetetlen sörrel, felmenjünk aztán az erődbe, eléggé megizzadjak, én csak felfelé nem szeretek menni, Papa, tudod, hogy hazamennék gyalog, ha nem lenne az Alpok, aztán belváros, bevásárló kocsik megfigyelése a Régi Kikötő vizében, utcák felújítása, minden elismerésem, én ennyit nem tudnék letérkövezni, a térkövezés a legszarabb munka, Papa, szarabb, mint a mulcsozás?, persze, a mulcsozás az egy hálás munka, Papa, aztán kicsit kijjebb menve, jó 15 percet töltöttünk a viszonylagosan rasszista ki tud előbb összeszámolni tíz nem bevándorlót játékkal, aztán megtaláltuk végre az óvárost, ahol egy apró téren megittunk egy kiváló Ricard-t (vagy csak én, mert Jocó vezetett, ő a századik kávét, persze én is), ahol a Plus belle la vie, avagy francia barátokközt játszódik a 13 cantons téren, ami nem is csoda ezek szerint, mert itt van a gazdagok és szegények ütközőpontja, ami a sorozat egyik konfliktuseredője egyben, és amelynek ott a téren azért egy külön kis szuvenírboltja is van, meseszép eladólánnyal, de idő továbbra sincs, ennyi volt Marseille, kábé, pár utcafotó,
mine!
templom, közlekedési táblák gondosan belekomponálva (Jóska témája),
egy könyvtár, rohanás, megállás a parton később, fürdés a tengerben, legalább van zuhany a parton, van baguette, van taboulé, van Shiraz (Pfneiszl csúcsbor), van frizbi, vannak helyi középiskolások, akik éjjel 1-ig pétanque-oznak, vannak iskoláslányok, akik őket nézik, s ahogy a pálya pora egyre inkább rátelepszik az adidas melegítő szárára. Van alvás nekünk a Caddy-ben, van a német házaspárnak a skodában, van a vanabíhippiknek a transzporterben. Reggel be a tengerbe, zuhany, még mindig nem szappannal, de az kinek is kell, George Carlin szerint is elég hetente egy rendes tisztálkodás, apám szerint is talán, szerintem meg főleg, habár nem a tisztálkodás miatt zuhanyzunk, passzió csupán, az indonézek például napi háromszor is megfürdenek, megmandiznak, kakk, kimos, látod, egyszerűbb, a papír csak eltömítené, jobbkézbe a vödröcske, belemerít, ballal nedvedít, töröl, aztán azt másra nem használ, enni, ne, érinteni, szentségtörés, de visszaülök, napszemüvegemet felteszem, bámulok a hajnali tengerre (persze csak retorikailag, amúgy fél nyolc már, de még így is szép, de hálisten már nem giccsesen szép), menjünk már, Józsi, nem neked kell vezetni, ne sürgess, igyunk majd valahol egy kávét és együnk valamit, menjünk, menjünk a nemzeti park felé, álljunk meg ott mondjuk valahol, miután átkelünk a komppal a Rhone-on, talán nem kérik el, talán nem kérik el az öt eurós révdíjat, de elkéri, de legalább mosolyog, de miért kérte el, de miért kérte el, de menjél már előre, de hogy ide is, de hogy itt is a kurva körforgalom (majd belinkelem hol van az a - itt, de itt még nincs meg a körforgalom), Salin-de-Giraud,
Jocót itt zárja be a csak franicául tudó pincérnő a klotyóba
boulangerie, bulanzserí, egy-egy szelet hagymás szardellás izé, egy-egy darab pain aux raisins, a legjobb, amit Franciahon adott a világnak (vagy hát saját maguknak, mert máshol nincs), jaj, de szeretem a mazsolát, nézd azt a hülyét, hogy lehet így beállni, nem tud kiállni a másik, jaj, hát állj el, eláll, nem ideges, Ön sem, én sem, Ön sem, én sem, a szardellás sem rossz, bonjour, bonjour, itt mindenki köszön, bon appétit, merci, gúnyolódnak, lehet itt enni?, lehet, kedves vidéki emberek, bonjour, bonapp, nyomás, nincs itt semmi, sétáljunk, rohad, menjünk tovább inkább, nemzeti parkban séta?, hol, a madárlesnél, legalábbis ilyen ház nálunk a Madárvártán van, csak ott nem ül öregasszony, itt ül, de semmi infó, német házaspár, csodaszép 16 éves forma lánnyal,
ez egy remek kép a családról, kiválóan használja Józsi a fókuszszűrőt, viszont itt még a 16 sem látszik, de esküszöm, volt annyi
akárcsak egy Onetti elbeszélésből, ebből talán erőszak lesz, de akkor el kellene tenni a két szülőt lábalól, de nézd, milyen hosszúak azok a combok, többnek kell lennie, Papa, van az 18 is, de persze, hogy nincs, nagyon nincs, követnek, gibt es einen weg da?, ne, gibt's keinen weg, haha, haha, szerintünk is bohózatba illő, hol vannak már azok a rohadt flamingók, tovább, kocsiba vissza, követjük őket, megállnak, nézik a táblát, németek, meggondolják, mi is, tíz másodperc alatt, most ők követnek, les, inkább pódiumszerű emelvény, megállunk, felmegyünk, kurva sok nád meg még sás is, megállnak, mi van ott, hát semmi, mi lenne, megnézik, semmi, mi már úton, megállunk, ott egy izé, gém, az ugyan nem, az flamingó, beszarok, sétáljunk, sétáljunk, ott már több is, egy toll a kiszáradt mederben, narancssárgaesetlegrózsaszín, na elég ebből, tovább, sóhegyek, itt nem véletlenül írja a könyv, hogy nyolcszázezer (ezt számmal szoktuk, 800 000) tonna sót nyernek ki évente, szép fehér, ott a lány megint, most már mosolyog persze, megnyalom a földet érintett ujjam, sós, persze, a földbe fúrt ujj, sós, mosolyog, anyáék is, na menjünk, itt már nem egy flamingó, egész csapat, repdesnek mindenfelé, beborítva az eget, menjünk a partig, nekem nincs kedvem, de menjünk, és akkor ott, a végtelen part, a lány már fürdik persze anyáékkal, kiváló a terep, sok lakókocsi, a fájó búcsú attól, ami nem is lehetett a tiéd, továbbra sem akarok frizbizni, nem szeretek, csak azzal a megfelelő súlyúval (a megbízhatóság jele), inkább sétáljunk, jó, sétálunk negyven percet, nem szűnnek a lakókocsik, szűnnek a lakók, bádogfalak, egymásba fordítva hat autó, kiskert, kisklozet, mi ez, nyaralók, lakóházaik, cigányélet, hippiélet, hihetetlen, ilyen még nem láttam, na fussun vissza, csak egy perccel maradok le vagy hárommal, a világítótorony, a másik oldalon, mi van, oda nem tudunk bemenni, naturalista (a modoros szó a nudistára), nem szeretik, hogy ha nézed, hogy minek nézed, amit, minek, jó olvasok inkább, jó együnk valamit, ekkora szar grillcsirkét, de legalább a bor normális, akkor tehát még egy pálinka a kocsiban, akkor tehát itt alszunk mégis, nincs elég kenyér a vacsorához, én ugyan nem kérek, akkor megesszük a kolbászt a weetabix-szel, jó szar, sebaj, paradicsom, olívaolaj, tonhalkonzerv, másik Shiraz (Pneiszl csúcsbor), jól elkergettem négy francia csajt, de hát fiatalok, de hát mekkora lúzer vagy, de hát nem tök mindegy, nem tudtak dönteni, melyik kettőjé legyünk, adieu, igyunk még, már megint mintha lenne löket bennünk, a csomagokon alszom a hátuljában, a sofőr az anyóson, igazán elrendezhettük volna, habár nem nekem fáj a mindenem másnap reggel, hanem neked, öcsém, a te ötleted volt, én akárhol elalszom, csak felfele ne kelljen sétálni, azért az a kite-os kurva jól csinálta tegnap, persze csak kezdő, de akkor is, na menjünk, ennyi volt a francia hon, ledurrantjuk az egészet autópályán vissza, Antibes-ban bemegyek a bankba, tényleg minden oké, tényleg, de akkor sem hiszem el még a kérdezéstek sem, 24 sör, 2,5 decis üvegecskék, végre wifi, karton rozé otthoniaknak, kaja, zőccség, gyümölcs, Józsi a parkolóautomatát felügyeli,
Józsi bűvöli az ájfónt - a kép Cannes-nál készült, de ott sűrű a bejegyzés, ide meg elfér
húzzunk innen, állítólag Èze felé vannak a legszebb öblök, a legrosszabbat fogjuk ki, legalább jól bekajálok, jól leégek, egy jó kávé az útra, a fiatalember nem jöhet be póló nélkül, éreztem, de nem szóltam, bocs, addig én nézem, hogy milyen rohadt meleg van, azért a tenger meg ezek a hegyek hűsítenek ám, na írd meg azokat a képeslapokat, menjünk, tankolás, nem is volt irtó drága, az ott lent megint Monaco, mit gondolsz, hogy lehet, hogy sem a franciák, sem az olaszok nem olvasztották be, nincs tisztességes adózás, azok már akkor is értették, hogy kell azt legálisan elkerülni, a kizsákmányolás egyik fellegvára, persze, hogy minden büdös rohadtgazdag ott van, emlékszel a helikopteres hajókra, igen, na persze az Abramovicsnak Antibes-ban is van egy olyan meg St. Tropez-ban meg mindenhol, na lépj rá, ez az út, ez még rondább, mint a felüljáró a Nyugatinál vagy a Keletinél, ez végigmegy, ez igen, bravó, viszont a belváros korrekt, láttad, hogy megnézett, téged nézett, nem, téged, áh, téged, nincs hajam, nekem sincs, vegyünk egy térképet, szerelmes vagy a térképekbe, egy térképet, ez tökéletes, három lány, trafikus és két barátnője, megeszik Jocót ketten a szemükkel, egyik talán engem is, ezek az olasz lányok pofátlanok, nekem kell lesütnöm a szemem?, a következő utcán is, mindenhol, laza hely, jó kis utcák, apám, ezek szűkek, oda nézz, biztos az urát várja abban az öltözékben, meg az összes többi hölgy is abban a hívogató pózban, inkább együnk valamit, együnk, itt nem szabadott volna halat rendelni, köszönöm az utólagos felvilágosítást, kedves lengyel tizenkét éve itt élő milf, de akkor sem fogok rád fanyalodni, ne röhögjél te meg, inkább igyunk még egy sört, a kisbolt, ott, az indiai eladók, üveget utcára nem szabad, de tessék, áttöltöm műanyag pohárba, mindenki így csinálja, az egész város az utcán iszik, elég hangosak, ezt látná a Tompa utcai polgármesterédesanya, áldom a szemeit, menjünk aludjunk, aludjunk, itt jó lesz, itt lehet a fa tövébe pössenteni, remélem, nem zaklatnak éjjel, nem teszik, már nem is tudom, hol kávézunk, az autópályán, forrósodik a levegő, olaszban melegebb van, jóval, Pisa, hol az a rohadt torony, igyunk itt is egy kávét, jó, jó szar a vécé, ezt ide nem volt érdemes cipelni, de neked elmondom, hogy nincs papír, viszont kifelé már láttam, van kéztörlő, nekem be kellett érnem, azzal, ami kiesett a zsebemből, habár jobban megvizsgálva, lehet, hogy nem is a zsebemből esett ki, nem érdekes most már, az érdekes, hogy ne legyen belépő meg parkolási díj, de van, hatvan cent egy óra, megdobom háromra, jé, van wifi, ingyenes, pont itt, a kocsitól öt méterre már nincs, megérte megvárni a vészvillogót kitéve, míg az a szerencsétleg elfogyasztotta a szendvicsét a volánnál, na nyomás be, kurva sok árus, ott a torony,
majdnem sikerült közrefogni
nincs belépő, dől, tartják a turisták a nagy semmit, támasztják a levegőt, Józsi bele is csap az egyik tenyerébe egy nagyot, jól van, ez mások szerint is vicces volt, na két fotó a közlekedési táblákkal (Józsi témája), két fotó markolókkal (enyém), menjünk, de egyre melegebb van, öt fokkal melegebb legalább, mindjárt ott vagyunk, szevasz Gergő, jó a kemping, nagyszerű, útlevél, parancsoljon, csak egy napot leszünk a háromszázhuszonhetes placcon, odanézz apám, hová valósi a kocsi, annyira nem szépek, mint akikkel a pályán hülyéskedtünk és vesztettük el őket betévedvén azok a hídon, de legalább a velencei önkiszolgáló kút olcsó volt, minek izgultam rajta, hogy benyeli az ötvenest, mondjuk, mert piszkosul elhagyatottnak tűnt a valami közepén, nem baj, nagyon jól áll nekik ez a fehérnemű, feszül a bőr a fenekén, de ha kocsija van, biztos több már, persze, ezek legalább húsz évesek, na majd este, na majd este, ejj, de rohadtul berúgtam, inkább alszok, ne aludjál, kelj fel, be kell menni, nem érted, nahát, mit is mondtál tegnap este, elaludtam, haragszom rád, elmentek a lányok ma, kurva szar ez a Jesoló, idősebb párok, még 16 éves formák is ritkaságszámban, a plebs paradicsoma, legyen német, olasz, keleti, átlagos vacsora, idióta pincér, de persze csak kedves akar lenni, és az a gazella a másik asztalnál, látszik, hogy leszarja a magánál hússzal idősebb fazont, na húzzunk, keljünk, menjünk haza, arrivederci.
Felhivtam tegnap este a cegem, es eloadtam a problemat.
Ez az urge eleg dorzsolt lehet - de talan el is varhato, hiszen ez a munkaja, olvasni az embereket. Nem volt meglepodve egyaltalan, egybol a lehetseges opciokat sorolta.
Abban maradtunk, hogy elsore megprobal masik csapatot keriteni, amint lehet, mivel egy harom honap mulva esedekes valtast en nem tartottam elkepzelhetonek, addig itt nem birom ki.
Ez semmit nem jelent meg. Egyreszt, mivel a csapatvezetomtol is fugg, hogy fogadja mind az idozitest, mind a modjat, mert negativ reakcio eseten a valtas elvi lehetosege is kizart lenne, masfelol nagyon meglepne, ha talalnanak itt olyan poziciot, amelyet teljesen motivaltan tudnek vegezni. Egyszeruen tul sok reszre van darabolva a feladat, hogy barmelyik resze is onmagaban eleg erdekes legyen.
Gombokhoz nem nyulni, majmoknak enni adni.
Egy esely, ha van olyan csapat, ahol azt a reszt hegesztik, amit a gombok vezerelnek.
Talán nem vagyok otthon a tesztelés világában annyira, mégis valamin megakadt a szemem.
Próbáltam lekövetni, hogy egy adott metódust mi hívja, és rohadtul privátnak tűnt...mégis protectedként szerepelt, amit elsőre nem értettem. Kiderült, hogy még egy helyről hívják a saját osztályán kívül: egy tesztből.
Noha a teszteket nem ismerem, az objektum-orientáltság mellett annál inkább elkötelezett vagyok, így azt, hogy egy privát metódust egy teszt kedvéért protecteddé lazítsunk, egyszerűen elfogadhatatlannak tartom. Arról van szó ugyanis, hogy a teszt ugyanolyan package-ben volt, mint a tesztelt osztály, ezért elérte a protected metódust. Persze felmerül a kérdés (ami amúgy általában csak különböző kvízek vagy vizsgasorok közt), hogy miért protected akkor már, és miért nem default? Utóbbi kicsit korlátozóbb, körül-belül hasonló értelemmel, mint amit itt kihasználnak (sokan eleve vitatják a default viselkedés létjogosultságát).
Az a tippen elsőre, hogy a felhasználó nem ismeri a pontos különbséget a "semmi" (default) és a protected közt. A másik az, hogy mivel a kezdő és a rossz fejlesztő nem ismeri a különbséget, ezért tudatos a döntés a protected mellett, nehogy összezavarják azokat - ez kicsit kicsavart magyarázat, keep it simple, akkor is, ha hülyeség.
Térjünk vissza azonban az eredeti kérdésre.
Lehet-e létjogosultsága annak, hogy közvetlenül egy teszt kedvéért módosítsuk a láthatóságot? Azaz: van-e a létjogosultsága a privát metódus tesztelésének?
Esetleg reflection-nel tesztelni, ha minden kötél szakad?
Próbáltam magamban érveket találni a fentiekre, de igazán erőset nem sikerült. A véleményem az, hogy egy ilyen eshetőség mindig a rossz tervezés eredménye, tehát minden privát metódust le kell tudni fedni az őt használó publikus interfész felől (bármelyik ágban is bújjon meg).
Az adott esetben például az volt az érzésem, hogy a privát metódus hívása előtt egy csomó más hívás történik, ami csak az objektum megfelelő felinicializálása (talán felesleges az igekötő), felmockolása esetén fut le hibátlanul, és mivel ezt lusta volt a fejlesztő megtenni, egyszerűen átállította protectedre a vizsgált metódust, a többit meg leszarta.
Szóval - talán olvassa ezt legalább egy vagy két tesztelő, legalább egy vagy két fejlesztő - véleményeket szeretnék kérni a hozzászólások közt az egyáltalán nem költői kérdésekre.
Elkepzelheto, hogy a nagyvallalati elet nem az en kenyerem.
Epp most jovok egy mitingrol (meeting). Gondolatban osszeszamolom, hanyan ulunk az asztal korul. Sylvie, a mi emberunk, akivel ketten dolgozunk a feladaton (CR - change request), egy QA-as lany (tesztelo, hogy a plebs is ertse), egy masik no, aki torott ujjall uldogelt, de hogy ki o, azt nem ertettem, viszont volt par megjegyzese, valami front-endes talan, mellette egy csavo, aki nem szolalt meg, mellette meg egy csavo, akit mar lattam az epuletben, es kezdes elott franciaul poenkodott (hadd jegyezzem meg itt zarojelben, hogy egyre jobban irrital, hogy ha nem muszaj, nem az angolt hasznaljak, lefossak magasrol, hogy van-e ott valaki, aki esetleg nem erti), aztan en, aztan egy masik srac, aki a torott ujju novel lehetett egy banda, aztan a tim liderunk, David, egy prodakt menedzser, Sandrine talan, majd meg egy lany, aki a jo eg tudja melyik reszrol jott megintcsak, talan a kozponti csapattol. Ez eddig tiz - 10. Volt meg ket ember telefonon keresztul, konferenciahivas, azon a haromszog alaku kutyun keresztul, ami a dizninel nem mukodik. Egyik a CAF csapatbol, akik a jegyarazas felelosei, a masik homaly. Tizenketto.
Hatan legalabb nem tudtuk, mi van: a ket balomon ulo csavo, a ket telefonos, a QA-s csaj meg egy szabadon valasztott a maradekbol - peldaul en.
Egy orat basztunk el erre, ami nyilvanvaloan 10 percnyi informacio egyreszt, masreszt a vegso munka, tehat a fejlesztesi, programozasi feladat olyan netto 1 nap lesz, 2 honap dokumentacioiras, adatgyujtes, miting.
Ez is komikus, masreszt maga a miting szurrealitasa.
Van-e ertelme maradni, es hagyni, hogy eltunyuljak ugy, hogy kozben fontosnak erzem magam? Ezt muszaj kisse atfogalmazni: tudok-e ugy maradni, hogy eltunyulok, de kozben ugyan fontosnak erzem magam?
A valasz eleg egyszeru: nem. Mashol sem ereztem eddig eleg fontosnak a feladatot, hogy a belefektetett idot ne eltekozoltkent eljem meg valamennyire, de itt ez hatvanyozott. Idealista szemszogbol a problemara tekinteni nem elmeleti lehetoseg, hanem ez egyetlen letezo, ugyanis a rovid eletunket ilyen mitingeken elbaszni oriasi nagy pazarlas es lukszus, aminek en amugy az elet legtobb teruleten nagy ellensege vagyok.
A heten kikoltoztem Sophiabol, de maradt meg a hutoben ez az: ket napig tudatosan fogyasztottam minden hatramaradottat, a 60 literes taskat is modszeresen feltoltottem, egy nagyobb dobozba pedig meg a felig felhasznalt olajat, uborkat es lekvart is elrejtettem. Az aldozat: ket zacskos salata, egy madarlatta epres danonjoghurt (meg anyamek hoztak), egy vaj (anyam vette, en tudtam, hogy mar nem tudnam megenni) meg egy cukkini. A lista masik resze nyilvan erdekesebb, a teljesseg igenye nelkul: szaraz bagett, teliszalami, gepsonka, porkoltszaft, reggelire harom joghurt (ketto oleg), masfel liter tej este es reggel felezve, maradek narancsle, maradek sorok (volt par), jegkrem. Ennek felet nem ettem eddig sem, nem is kivantam megenni.
Ez van. Akkor jo, ha szar, akkor esik jol, ha szarul esik. Persze ebben az a jo, hogy akkor is jol esik, ha jol esik. Csak ha szarul, akkor mashogy esik jol.
Szoval ma mar a 230-as busszal Nizzaba megyek. Tej, korfleksz vagy muzli, sor - ezeket mindenkepp kell venni. Felkeszultem egy nagy tevezesre a lakotarsakkal. Nem lesz egyszeru az sem.
Krisztus urunk mennybemenetelének évfordulója e hét csütörtökére esett. Kivettem a pénteket, hiszen amúgy sem csinálok semmit a munkahelyen, és senkinek nem is hiányzom ott.
Négy nap. Először Marseille-re gondoltam, de az internet szerint bonyolultabb eljutni oda, mint Milánóba. Ezt újdonsült lakótársam megcáfolta ott jártomban, ám ekkor már döntöttem az utóbbi mellett. Ez egész pontosan szerda délután volt, miután az olasz oldalon megvettem Ventimigliából a retúrjegyet Lombardia, a divat és az olasz ipar fővárosába. Nem volt sima a dolog, mert egy hatalmas errorprintingticketcode1108-at írt ki a rendszer fizetés után - 10 percig azt hittem, átvágtag a tranzakció fogalmát lazán értelmező talján kollégák (ez mondjuk nem biztos, hogy korrekt velük szemben, de hadd legyek kicsit rosszabb indulatú, amúgy sem jellemző távolról sem rám a kritikai hangnem). Végül 3 újabb login-logout után mégis valahogy kinyomtatódott a jegy. Persze gondolhatná a laikus, hogy hát az SNCF rendszerén keresztül kellett volna megvenni, mert "há az van helybe!", de - és most lehet önmagam ismétlem, de nincs kedvem visszanézni az eddig írtakat - a francia internetes világ és kultúra múlt századi állapotokat idéz, természetesen egyetlen nyelven, ami az univerzum legszebb, leghasznosabb nyelve egyben, és ami milliók legnagyobb csodálkozására nem a legelterjedtebb az azt nem beszélők körében, ami annál is inkább érthetetlen, hiszen bár ahhoz kétség nem férhet, hogy nehéz talán kissé elsajátítani önkényes gondolkodásra utaló nyelvtanát (szóbeli és írásbeli különbségek alapján főleg) meg persze a kiejtés miatt felfoghatatlan szókészletét, de mivel ez maga a gyönyörűség, az orális és füllel érzékelhető beteljesedés, jogosan vannak használói az említett okok miatt bizonytalanságban (a kommentben lehet esetleg korrigálni az egyeztetésbeli hibákat, omst nincs időm, persze minek bonyolítottam akkor, hö?). A másik ok az, hogy olasz oldalon ócsóbb is a jegy.
Na szóval ez a város igenjó. Ismerjük az olaszokat (mint egy tipikus embert, az olaszt persze): felszínes, olajosképű és hajú, nagypofájú, de kis faszú népség (ebben a tökéletes magyar ellentétjei, akik tökéletesen megáldott ésszel és hímtagmérettel felvértezve is szerények maradtak). Ennek ellenére ríleksz van itt. Az utcák megfelelő mértékben piszkosak, reggelre viszonylag kitisztulnak, nincsenek elszállva az árak, ha olyan az igényünk, elszálltak, ha arra vágyunk. Egyszer vágtak át kicsit mindössze egy helyen minimálisan, mikor csapvíz helyett palackos vizet hoztak meg a grappámat kétszer annyé adták, mint illet volna (a többi helyhez képest). Szóval le a kalappal.
A leges-legjobb - és amiért a poszt is született - az a happy hour á (képzeljük el, hogy az ékezet fordítva van, habár ha venném a fáradságot, hogy kopipésztelek egyet, elég lenni megfigyelni, és nem is kellene ennyit magyarázkodnom) la Milano: tipikusan 6-tól 10-ig tart minden nap, kisebb kocsmák, bárok speciális szolgáltatása, ahol 7 eurótól keződik egy ital, de emellé korlátlan büféfogyasztás társul. Elképesztő egy olyan orálisan fixált ember számára, mint amilyen én is vagyok! Paradicsomos tészták, tintahalkarikák, fasírt, sonka, dinnye, rizottó, spenótos rétes - mindenlófasz. Akkor lehetnénk elégedettebbek, ha az egész ingyen lenne! De így is korrekt - kár, hogy ma délben bekajáltam már másutt, így most ezt szkippelni vagyok kénytelen.
A másik jellegzetesség - természetesen másfele is fellelhető - az utcára nyíló éjjel-nappali bolt, ahol este 9 után 2,5 euró a 0,66-os sör, két asztalt is kitesznek nyolc műanyagszék társaságában, így a csóró fiatalok korrekt áron élvezhetik a szesz bódító hatását. Nálunk is megy a boltból vedelés, miért kellene itt titkolózni? El se kell vinni haza vagy a parkba a Duna mellé a löttyöt! Aki másra vágyik, beül más típusú helyre, például a büfés helyekre a csatornák mellé. 10 után menni nem lehet az utcán. Kint állnak, mint motor egyben asztal is, pohár bor, sör rajta. Ez a beszéd.
Amúgy a dóm is korrekt, bemenni nem tudtam a sok ázsiai turistától, de igencsak monumentális, biztos belül is rendkívüli ("szomorú vagyok, itt minden téglához vér tapad" - ki mondta és hol? a megfejtők közt egy képeslapot sorsolok ki. segítség: olaszba vót az is).
A Scala, a világhíres Scala: antiolasz. Ha létezik ilyen! Nem fotóztam le, guglözettek rá. Az ekszteriőr (ahogy kinéz kivülrül) olyan, hogy a Lumnitzer Sándor utcai kapuvári kórháznak kezet csókolhatna: kurva nagy rozsdás esőcsatorna hertelenkedik rajta, egy fél darab cizelláció a kőben nem sok, annyi sincs, zéró felszínesség - a divat és a külsőség egyik fellegvárában! Vagy ezek a milánóiak annyira adnak a divatra, hogy ez direkt néz ki ennyire sehogysem? Rejtély.
Na de fent mondtam, ez a poszt a büfé miatt készült. Lássuk pár képet a teljesség igénye nélkül (főleg, mert nem ez a legkirályabb hely (in the 'hood), illetve még nem fejezték itt sem be a kirakodást:
(Megkérnék minden fotóst, hogy tartsa meg magának a hangsúlyozottan kéretlen kritikai megjegyzést a fényekről meg a levágott vonalakról, kiégett baloldali utcafrontról. Az Instagrammon folytatódik a méltán népszerű Munkagépek c. sorozatom, ott szeretettel várom a hozzászólásokat.)
Oké, ennyi. Nyert a West Ham Cole és Vaz te góljaival. Mennem kell, hogy egy normálisabb helyre érjek a Bajnokok Ligája döntőjére.
Bónuszként majd leírom egy görög rövid történetét, amit tegnap este élt meg, ma osztott meg velem villámgyorsan véletlenül a metró után kérdezősködve. A zárkózott fajtája.
Lassan mennek errefelé a dolgok, például a bankkártyámat, csekkfüzetemet még mindig nem sikerült átvennem, az emailjeimre nem válaszol a bank, a telefonba franciául szól az automata. ezért nem tudom, mi van vele. De ezt tudjuk be esetleg annak, hogy az illető hölgy szabadságra ment.
Holnap ugyanis ismét nemzeti ünnep: a háború vége. Valaki a múlt héten vette ki a hosszút, valaki most, de a román srác például úgy ügyeskedett, hogy mindkét hosszú hétvégébő profitáljon. Már úgy értem, kivette az átkötő napokat mindkét esetben, itt ugyanis nincs híd, nincs szombaton ledolgozzuk. Sebaj, nekem jobb is így. A 18-át majd én is kiveszem, 17 ugyanis ismét ünnep, a mi Urunk Jézus Krisztus mennybemenetelét itt a munka beszüntetésével szentelik meg az emberek. Érdekes, erre otthon akkora figyelem nem összepontosul - mondom ezt úgy, hogy ugye 17 éves koromig komolyan vallást gyakorló ember voltam, tehát kellene, hogy emlékem legyen róla, de nincs. Sebaj, átruccanok Cannes-ba, hátha a filmfesztiválon erről fel tudnak világosítani.
A hétvégén sikerült a lakáskérdést rövidre zárni: az ausztrálok igent mondtak. Megnéztem szombaton több másik helyet is amúgy, és magasan árban és előnyökben is a legjobb megoldás ez. A hónap közepén elkezdek költözni, a BL-döntőt már az ottani tévén nézem - az itteni wifivel csak szaggatna az egész.
Voltak nagy kérdések, mielőtt kijöttem, amik meghatározzák majd az ittlétet:
1 találok-e bárátokat, ismerősöket, akikkel a munka mellett is tudok időt tölteni?
2 hiányoznak-e az otthoniak, barátok, család, romkocsmák, korsó sörök?
3 lesz-e vagy lesznek-e csajok?
4 milyen lesz franciák közt élni? nem is tudok franciául!
5 milyen lesz a meló? minden az ígérteknek megfelelően alakul?
Nos. Egyszerű a képlet. Jól vagyok, voltam már szarabbul, sokkal.
1-2-3 Egyedül vagyok. Nincs senkim. A cégnél pár emberrel el dumálgatok, de semmi. A franciatanfolyamon ma az egyik olasz srác mondta, van foci szerdánként, ebédidőben. Szóval azért alakul, nem reménytelen (kivéve eddig a női front). Tisztességes lerészegedésre nemigen van alkalom, nincs hozzá társ. Nem vedelősek az itteniek :) De nem baj, ez nem annyira hiányzik. Majd otthon.
4 Nem probléma. Továbbra sem tudok egy szót sem. Senkit nem zavar, mindenki kedves. Csak ugye a bank őrjít meg.
5 Fizetést még nem kaptam, szerdán kell jönnie. Most fedeztem fel, hogy a tréningért fél pénz jár, egyelőre nem tudom, hogy a belső betanítást minek számolják el. Kurvára remélem, hogy ez az egész szenvedés 100%-ért ment.
Különben... Agyfasz. Egy rém a meló. Egy sor kódot nem írtam - illetve de: egy egyszerű webappot írt az egyik lány, amely megszűri a Sonar felől jövő infót (bármilyen szempont szerint, nem érdekes), hogy a csapat számára csak a hasznos dolgok látszódjanak egy helyen. Tehát ez egy ilyen félig saját időben írt dolog, helyette netezhetett volna. Ez viszont nem mentség arra, hogy egy akkora hányás legyen, annak bármelyik több liter kannás bort elfogyasztó Schönherzes faszból egy kupa alkalmával kikívánkozott gyomortartalom sarkát összevágva tisztelegjen. A programozói büszkeség az, ami azt akadályozandó hivatott létezni! Csináltam, csinálok baromságot én is (ugye, fiúk?), de a képemről lesülne a bőr, ha ezt hanyagságból követném el. Ez itt normális. A kód JAVÍTÁSRA lett felkínálva, SENKI nem nyúlt hozzá. Ez totálisan elkeserített. Én igen, holnap letisztázom, aztán rápirítok a népre.
XML fájlokat, hárombetűs ismeretlen, érdektelen utasításokat nézegetek vindózos tekszteditorokkal - mi lehet a hiba? Én - bazmeg - fejlesztő vagyok. Ma teljesen elegem lett. A helyzeten nem tudom, hogy lehet változtatni. A fenti 4 pont ellenére jól bírom, itt akarok maradni, kihívás, de ha pont a meló, ami esetleg a nehéz időszakban temetkezni lehetne, a legszarabb? Mi a jövő? Mikor itt fizetnek ennél a cégnél egyedül tisztességesen a környéken?
Ennyi. De még várok. Elvileg a héten specifikációkat is nézegetek, aztán lassan kód. Ilyen még azért nem történt velem.
Még annyi, hogy igencsak jókat eszem. Ma lazacot főztem spárgával, egy egyszerű vajas-fokhagymás-fehérbors mártással, amit pici liszttel voltam kénytelen besűríteni (olckúl, tudom, de félúton vettem észre, hogy nincs tejszín). A rizst sajnos elszúrom a villanyrezsón, meg kell tanulnom bánni vele. A többi isteni, tényeg.
Ha más nem, elmegyek szakácsnak. A legendás sprotnis rizs óta töretlenül ível felfelé a konyhai karrierem.
A jó ég tudja, mi történt pénteken. Itthon voltam. Nyilván, hisz nincs lehetőségem hazajönni bármi után.
Ott kell aludni, bent.
Ez volt a terv szombatra, ugyanis a mexikói arc, Antonio (vagy ahogy a franciák ejtik: Antonió, tehát ahogy mi is ejtjük, de a spanyol nem, mivel ott az utolsó előtti szótagon a hangsúly, ahol két egymás után következő magánhangzó egynek számít, ugye, és hát ami - a helytelen kiejtésre visszautalva -, ugye, zavarja kissé őt, vagy pontosabban a francia - és ami általa nem ismert, hogy a magyar - jelenséget teljes értetlenséggel kezeli) és a brazil gyerek, Wellington (regénybe illő név keleti szemmel - Én: Which city are you coming from? (sajnos, sic) Ő: Sampaulu. Más: So how do you pronounce it again? Ő: Braziú), egy kis lakásavató összejövetelt terveztek, amin én is résztvenni szándékoztam. Bekészítettem édesapám almapálinkáját (ami - mint kiderült legutóbbi otthon lefolytatott beszélgetésünk alkalmával - nem az Öregországút mellől származó gyümölcsből, de főleg a Macskamajor környéki vad fák termésének megerjesztése után lett előállítva) a táskámba, oszt útnak indultam.
1-es, 11-es, 100-as számozású buszok jönnek szóba az út első szakaszára, mivel hétvégén a közvetlen 230-as nizzai járat nem közlekedik. Én azt hiszem, az 1-est lőttem ki, mivel az jött legelőbb. Most már tudom, hol van az igen nagy Carrefour, azt is, hogy ez Super-Antibes (Főső-Antib), és azt is, hogy ez elég messze van a Monaco (tehát Nizza) irányába haladó úttól (nem a pálya, mert az konkrétan ott megy keresztül). Szerencsére kis séta után megláttam még egy buszmegállót, ahol a 100-as expressz megállt, és hát nem is csodálkoztam azon, hogy az otthoni megállónál (Templiers) fel nem szállókat üdvözölhettem ezen. Mindenesetre ez beröpít a Passerelle SNCF-hez (ha jól írom, nem úgy, mint az előzőekben a kínaiak nevét, mert kurvára felcseréltem a lányt a fiúval), és onnan a 200-as a Place Massenán rak le.
Sétálgattam egy nagy kört. Szokásos. Nézegettem a robogókat meg a lakáshirdetéseket, aztán bementem az óvárosba, aholis észrevettem, hogy egy rendkívül szimpatikus kávézó-bár-kocsma adja az Arsenal-Chelsea (egyébként botrányosan unalmas, "taktikai harc dominál") meccset, aminek utolsó 30 percét egy kiváló eszpresszó és pár szemmel láthatóan alkohollal, dohányzással szoros barátságot ápoló figura, valamint néhány magrebi arab társaságában meg is tekintettem.
Utána viszonylagos költséghatékony megoldásként 6,5 euró ellenében elfogyasztottam egy szintén észak-afrikai bevándorlók által üzemeltetett hamburgeres és giroszos Oriental menüjét, ami két fél zsömle közé helyezett, keleti jellegű szósszal ízesített két darab húspogácsából, sült krumpliból és egy 0,33 literes dobozos kólából állt. Alapvetően meg vótam ölégedve.
Erőt adott egy újbóli kurva nagy sétához (közbe lenyeetem a zsíros falatok között egy kis szellemit is az azóta befejezett Bartleby és társai Vila-Matas esszéregénybül). Ölég az hozzá, hogy egyszerre csak 7 óra lett, így beültem egy sörre egy tévével szintén rendelkező helyre, ahol először is végigszenvedtem az OGC Nice - Auxerre meccs történésekben ugyan gazdag, színvonalban sajnos a magyar NB1-re emlékeztető mérkőzés első félidejét, hogy aztán az egybegyűltek egy emberként követeljék a készülék Canal+-ra hangolását, ahol 8-tól az El Clásico újabb felvonása kezdődött. Ebből szintén csak egy félidő fért bele legnagyobb bánatomra, hiszen a fentebb említett mindkét találkozót felülmúlta minden tekintetben. Khedira góljával még az eredmény is a számomra elvárt módon alakult! De mit csináljak, 9-re ígérkeztem az új lakás elé.
Mindössze 1 percet késtem, a többiek talán hatot is.
Felmentünk a tök üres, 140 nmes kéróba. Megdöbbentően nagy, főleg így, bútorok nélkül. Lassan elkezdtük iszogatni a megszokott 2,5 decis üveges söröknek nekiesvén. Már amennyire egy ekkora kaliberű üvegnek neki lehet, ugye, esni. Kiderült, hogy a brazil srác ismeri a románok nemzeti italát, a pálinkát, és azt régebben gyakorta fogyasztotta is az észak-francia egyetemi évei alatt. Nem ő volt persze az egyetlen, akinek el kellett vagy el kellett volna magyarázni, hogy márpedig a pálesz az úgy magyar, ahogy van, de ennek semmi értelme, mert ha azok a románok pálinkát itattak vele, akkor eredetvédettség legyen a talpán, ami ezt megkérdőjelezni bátorkodik.
Érkeztek még mások is. Egy Loic nevű pilóta palánta, majd sorjában nem az én csapatomba tartozó kollégák, illetve volt kollégáik. Többségüknek néha nehezére esett angolul kommunikálni, de végülis rajtam kívül minden tök jól elvolt ezzel, én meg már spanyol nyelvű felolvasó esten is ültem 2-3 órát anélkül, hogy akár egy büdös szót értettem volna, szóval edzett vagyok. A pálinka a többségnek úgy láttam, nem nyerte el a tetszését, viszont én annál intenzívebben kortyolgattam azt. Ennek eredményeképp sikerült azért viszonylagos spiccig (máshol: részegség) inni magam, így nem is ért különösebb sokként, mikor kiderült, hogy a pilóta és a mexikói srác igazából szorosabb barátságot ápol, mint azt elsőre gondoltam volna. Hát ez van. Mégsem csak a latin temperamentum teszi a kedvességet :)
Elaludtam. Betakaróztam egy félig szakadt hálózsákkal reggel 10-ig bírván a szunyálást. Onnantól semmi váratlan: hazavittek kocsival és estig másnapos voltam.
Mit mondjak, az első nap elég rendes sokk volt. Jópár embernek bemutattak, akikkel a közeljövőben dolgozni fogok, és hát be kell vallanom, többségükre sajnos a kutyámat nem bíznám rá (szerencsére nincs még egy idomított sündisznóm se). A jó hír az talán, hogy annak idején (2002), amikor a Schönherzbe beköltöztem, körülbelül ugyanígy éreztem magam az akkori állapotomnak megfelelően. Ezt azért fontos hozzátenni, mert minél több szart nyel le az ember életében - ugye -, annál kevésbé lepi meg annak emberi fogyasztásra (persze ettől Veronika Mosernek gyökeresen eltér a véleménye) tökéletesen alkalmatlan íze. Akkor egy teljes hétig kilátástalannak láttam mindent, most két napig.
Talán egy mexikói srác volt, akiben még lehet bízni, végtelenül segítőkésznek tűnik, ehhez társul az utánozhatatlan latin közvetlenség, gömbölyded forma. Remélem, lakást is segít keríteni, mert a felvázolt lehetőségek nem túl rózsásak, ugyanis nekem mint kontraktornak, aki rövid szerződésekkel operál, nem szívesen adnak ki lakást egyrészt, másfelől egy ingatlanügynökség a világ ezen részén a bérlőtől szintén lenyúl egy havi lakbért a közvetítésért, s ha ez nem lenne önmagában elég elrettentő, ott van még 2 havi kaució is, hogy a kötelező lakásbiztosításról ne is beszéljek (nem is érdemes, mivel úgy 20 euró körül mozog egy 50nm-es lakásra). Szóval megpróbálok betársulni egy másik arc mellé, aki 140 négyzetméterre keres lakótársat a havi 1200 euró feléért. Ez a hülyének is megéri itt, hát még nekem.
De térjünk talán vissza a munkára.
Négy nap után a bizniszdoméjnről talán már van fogalmam. Eddig halvány fogalmam sem volt arról, mi köze az Amadeusnak az egész repülős dologhoz, most már tudom, hogy az IATA által meghatározott szabályok alapján kalkulálják ki a légitársaságoknak a megfelelő árakat (leegyszerűsítve). Az IATA egy kurva nagy kartell valójában, amit ezért nem sikerült még elítélni, de tekintve, hogy a világ légitársaságainak többsége tagja (pl. RyanAir nem, a Malév meg már nem, ha-ha), nem is fog ez mostanában sikerülni.
Nézzük pl. a Lufthansa oldalát! A keresőbe szépen beírjuk, hova, mikor, honnan, klikk, és onnantól én csinálok (kis túlzással) mindent innentől. Ahogy a Dizninél, itt sem értem egyelőre, mitől olyan bonyolult a termék, hogy ide ennyi ember munkája kelljen, de jövő hétre biztos kiderül.
Maga az iroda nem open office, mint Mikiegéréknél, több kis szoba van, ahol általában 3-5 ember foglal helyet. Cserébe egyelőre átmeneti helyem van, egy régi tárgyalóban, ahol egy kurva ablak nincs. Ma délután David (a menedzserem - kisfőnök magyarul, szántópé dizniül) a tőle megszokott, géppuskaropogásra emlékeztető sebességgel elhadarta a jövőbeli helyem koordinátáit, egész pontosan egy villámmítinget hívott össze, ahol a szobában majd helyet foglaló négy fő és ő mint szavazást levezető jelent meg, és ahol a cégnél eltöltött idővel arányos sorrendben válaszhattak a résztvevők asztalt. Nem volt nehéz megtippelni, kinek a monitorjait fogják majd a bejárati ajtóból az elhaladók és betévedők nézegetni, de legfeljebb majd elteszem lábalól a többieket a megüresítés céljából.
Egy francia (Sylvie) lyány, egy kínai (Yeng Wang vagy Yang Weng, viccet félretéve a két lehetőség) gyerek meg egy Anwar nevű arc Bandungból, akinek még nem fedtem fel az ütőkártyát: beszélem valamelyest az anyanyelvét, már ha otthon nem jávaiul, hanem indonézül tanították. Ha bár versenyen kívül jegyezném meg, hogy előbbin is tudok pár szót (köszönöm, kérem, pina, baszni) és egy szólást is (alon2 waton klakon). Ennél mondjuk az utóbbit sem bírom sokkal jobban, ám belépőnek épp elég lesz.
Egy valami szintén nem hasonlít az előző helyre: a konyha. Itt mint olyan ugyanis nincs. Egy szobában van egy hideg-meleg vízautomata, egy bedobós kávégép (ami annyira nem is rossz) meg egy üdítős-csokislófaszos automata. Ez jelentős visszaesés. Egy fél darab Szandra nincs itt, aki felvidítana a százszázalékos narancs- és almalészállítmányokkal reggelente. Ez dobta hát a gép.
A menza viszont egész korrekt. Itt lehet a hozott kaját egyrészt melegíteni (ez a furcsa része), aztán itt vannak a különböző színű sorok, ahol az adott napi hadtáp van: hús, hal, vega, pizza, laposhúskrumpli. Ez az öt rész, illetve előétel-, saláta- és desszertpult, joghurtok, friss gyümölcsök. Ez még jobb, mint amilyen Karlsruhéban volt az eggyetemen. A hátrány (nyílván akad): külsősöknek 3,77€-ról indul a számla. Amúgy nem lenne vészes, a vega meg ilyen csirkés dolgok 1,5 euró, kis saláta, előétel 70c, gyümölcsök, joghurt 30c. Persze eddig igyekeztem a 1,5-eseket meglőni. Sajnos a vega kaják nem egy lifeandfood vagy vegafutár színvonalúak (viccen kívül ismét, mert ezek tényleg adják), de a halak elég korrektül néznek ki (még nem kóstoltam) meg a sztékek, báránydolgok is bíztatóak.
Szakmai-technológiai részletekről később, ma sikerült fellőnöm a Weblogicon az egyik terméket, de a forráskód még nincs kint (ClearCase, nem svn van). Annyit elöljáróban, hogy néhány jarban felfedeztem rebel.xmlt, ami hihetetlen megnyugvással töltött el. Ezt Tibi - ha esetleg olvasnád -, te ugyan nem értheted, de ez valahogy az első három nap esőfelhőit egy csapásra elfújta a fejem fölül! Más kérdés, hogy magának a JRebelnek a fájljait nem láttam sehol, de kerül, amibe kerül (energia, idő, trükkök és csalás, nem pénz ;]), ez működni fog itt is. (Amúgy feltűnt valakinek, hogy az előzőleg linkelt honlapon a "Who uses JRebel?" szekcióból eltűnt a Disney-logó?)
Szóval haverok még nincsenek. Hívtak karaokézni, paintballozni - ugye mindkettő tökéletesen egybevág az érdeklődésemmel. Előzőt a BL-meccs miatt - természetesen - lemondtam, de még kitalálok mást is, hogy itthon egyedül írhassam a blogomat ilyen hiábavalóságok helyett :) A paintballon még gondolkodom, és ugyan még sosem csináltam, golyófogónak lehet elmegyek, mivel nem 100%, hogy csak az engem körülvevő arcokból verbuválódik a két csapat. A focira visszatérve a már említett mexikói gyerek rendkívül hasonlít Tévezre, amit nem mulasztottam el megjegyezni neki, de (szerencsére?) még őt sem ismerte. Antifoci. Senki nem néz vagy játszik, egyedül egy kínai gyerek (Bo Peng talán, ez sem vicc) említette, hogy tegnap követte a meccset, és hogy többet nem beszél velem, mert én nem a Barcelonának szorítottam.
Tehát technikai apdét jövő héten, a Tibikének ne szóljon addig senki, ha eddig nem nézte. :)
Alig tudom megmondani, mivel töltöttem ezt a pár napot, viszont hogy kivel, könnyedén: egyedül.
Kik voltak, akikkel ténylegesen beszélgetést folytattam?
A szállás menedzsere, amit nálunk gondnoknak hívnak vagy hívtak.
Elkérte az első havi lakbért, ami annak ellenére teljes hónap, hogy 1 hetet nem is voltam errefelé. Oké. Itt így megy, de kinél reklamáljak? Kértem porszívót tőle, és egyéb dolgokat, amikkel tiszta közelire lehet nyalni egy 20 nm-es garzont, inkább szobát. Nincs. 20 euró/takarítás. Nincs porszívó, a takarító cég hozza. Nincs kis lapátka, amire legalább a létező partvissal felsöpörhető volna az a pár szem morzsa. Semmi baj, fölmosórongyot ugye vettem.
Mi nincs még? Jocóékkal vettem evőeszközöket és egy lábost, azóta vettem egy serpenyőt meg egy kést. A kést utoljára, elég jó kés. Jobb, mint a műanyagnyelű eszcajg.
Mi kell még? Bankszámla. Ezt mondta a srác, a menedzser. RIB. Relevé d'Identité Bancaire. Majd ő intézi a többit, csoportos beszedés. Valóban, képtelen lennék még franciául kitölteni egy ilyen űrlapot, magyarul se nagyon megy. Csak aztán nehogy többet írjon. Viszont így legalább nem fogják kikapcsolni az áramot. Jövő hétre ígérte a szám hiányában. Vajon itt így mehetnek a dolgok? Kétlem. Mégsem Németország.
Szóval a bankba elmentem szerdán, itt 20 méterre van egy fiók. Crédit Agricole. Bonjour, ez itt egy bank? Számlát szeretnék nyitni. Az, foglaljon helyet, Michael, egyszerű. Balázs, nem egyszerű. Honnan jött? Á, Magyarország, mindjárt megnézzük a feltételeket. Sajnos az átmeneti szállás nem jó, közüzemi számla és személyi jövedelemadóról igazolás, na az jó, nem baj, ha magyar, jó. Oké, emailben küldöm. Nos, elküldtem. Közüzemi számla, olvasható gas, gáz, gaz, akármi, ami gasra hasonlít, gó. Kereseti igazolások, kilépő papírok, Kislóránt által lefényképezve, elküldve, nó gó. Anyu megcsinál adóbevallást, elküld, vár, vár. Utolsó havi kereseti igazolás? Van. Elküld, vár, vár. Ma délután mindenképp visszaszólunk! Ez volt a péntek 11-kor való bekukkantásom alkalmával intézett kérdésemre a válasz.
Mindenesetre bementem Antibes-ba, körülnézni. Megkeressük a vodafone-t meg talán egy másik fiókot. Michael rendkívül szimpatikus, de van valami bugyuta, proaktivitásra képtelen nagyvállalati csillogás a szemében. Fél 3-ig kap esélyt. Kapott is. Bank BNP Paribas. Csókolom, parlevú anglé? Jesz. Iz disz é bánk? Abszolútli. Nos, akkor kicsit átbaszott a sok plüssfigura, de jó lesz. Itt várjon, uram, egy pillanatig. Jött egy középkorú nő, Kovacic vezetéknévvel, mosolygott ezerrel (szépen, de még pár hónap, s gyönyörűen), aztán 15 perc alatt csinált egy fiókot. Majd egy utánvétes levél megy a címre, aláírom, így meg ez az átmeneti címek esetén! Csak aztán vegyem át a levelet, mert nem lesz bankkártya, internetes fiókba PIN meg csekkfüzet. Csekkfüzet.
Tudja, mi az? Nem. Megmutatom, itt ezt ide írja, ez ide, azt oda. Láttam már ilyet a filmekben! Haha. Haha. Valóban. (Jó, hogy rám nem kacsintasz.)
Szóval kaptam egy ún. checking accountot. Eddig külföldi pénzfelvételnél rejtély volt, miért írja ki külön: checking account, saving account. Na most már tudom. Egyiken 0 kamat, másikon 0+epszilon, elhanyagolható. Viszont azt, hogy a limitet miért nem tudom sem a készpénzfelvételnél, sem a fizetésnél állítani, szintén titokzatos lilás köd lengi be: erre van a csekkfüzet! Azzal bármennyit fizethet, csak legyen elég zsé a számlán. Dzsokiék is így nyomták, 20 éve, Dallasban, nem igaz?
Amúgy Antibes is egész pofás kis város. Bizonyára rém unalmas, de a mostani helyszínnél nem lehet szarabb. Kurva sok jacht van a kikötőben és a kávézó/nm arányszáma is kiemelkedőnek mondható. Ráadásul sok franciaforma üldögel bennük, itt akkor nem verik át az embert, nem azért nyit valaki vendéglátóhelyet?
Amúgy alig van busz ide s innen szombaton, vasárnap még annyi sincs. Tegnap meg ma ráadásul Valbonne-ban Kavinsky, Uffie meg még pár franciaelektrós jóság lépett fel, de 10 km és nem volt kedvem éjjel 3-kor hazasétálni ennyit. Más esély nincs egyelőre. Köll egy keró, egy motor vagy egy kocsi. De a BKV-nak nem ez a legnagyobb előnye, hogy lehet rajta, előtte, utána vedelni? Na ugye. Nizzába kell költözni, nincs mese.
Ott talán az internet is rendben van. Ami itt van, az a pesti első évek színvonalára emlékeztet, csak szarabb. WiFin gyünnek a bitek. Nincs drót a szobába! Persze én jobb szeretném, ha lenne, nem bízok a hullámokban. Ráadásul egy fiókról egy gép csatlakozhat, így a telómat nem tudom fellőni a netre. Nem kevés időt töltöttem eddig a probléma áthidalásával. Áthidalásának megkísérlésével.
Kétféleképp.
Ismert és sokféleképp megoldott probléma az ellenkezője, telefonról internetet megosztani. Tethering. Százezer alkalmazással megoldhatjuk.
Fordítva, reverse tethering. Nulla alkalmazás van rá.
A PAN a BlueMan csomagot fölrakva ubuntura gyerekjáték. Persze mondanom sem kell talán, hogy a tutoriálokban lévő menüpontok a 2 évvel ezelőtti verziókra vonatkoznak, így lófasz nem megy az újjal. Próbáltam még parancssorból is, de ott is viszonylag kevés sikerrel.
Az USB-nél kb. ugyanez a szitu, ott is próbáltam parancssorból, eddig ott sem ment. Mindenhol eth (bedugott kábel) kapcsolatot oszt meg, nos, wlannál valami szekjuriti issú miatt ezt nem lehet. Itt is szét kell berhelni az összes konfigfájlt kézzel, hogy menjen.
Ha valaki találkozott a probléma megoldásával, azért ne habozzon megosztani velem. Hullik a hajam tőle (ezt mondjuk anyám amúgy sem felejti el egyszer sem megjegyezni, bármikor találkozzunk is - lehet, hogy nem a tetheringhez van köze akkor).
Na és a negyedik ember, akivel összefutottam a bankszámlaadataimat közlendő útban a menedzserünkhöz, egy afrikai srác, Ruandábul, akinek elújságoltam, hogy elég messziről érkeztem, de a ragyogó, hófehér mosolyával azért közölte utána, hogy ő nyert. Két percet azért elbulsitelgettünk ott az iroda előtt, kellemes.
Voltam amúgy Nizzában is, csütörtökön. A 230-as busszal olyan fél óra-40 perc, de nem volt dugó. Ettem egy nizzai salátát. Elég jó volt. Ittam mellé egy fél sört is. Az sem volt rossz. Talán olvasgattam is és nézegettem a forgalmat. Azt nem értem, miért vonzódom az olyan kiülős helyekhez, ahol egyrészt abrosz nincs és soha nem is volt, és legalább az adott város második legforgalmasabb sugárútjára néz. Rejtély. Mindenesetre elégedetten távoztam.
Győzött a City. Sigurdsson nagy formában játszik. Erre el is állt az eső. Elindulok a másik irányba, mint múltkor. Biot felé.
Szóval vasárnap délután 4 óra felé átjött Jocó meg öccse az újonnan vett Caddy-vel.
Ittunk egy kávét, ettünk egy pár szelet süteményt (főleg a vaníliakrémeset, sajnos a zserbó most nem sikerült olyan jóra), aztán bepakoltunk.
Két nagyobb, egy kisebb bőrönd (gurulós lófasz), a 60 literes hátizsák (a Déli-sarkon még nem volt) meg vállfán, öltönyzsákban dzseki és zakó. A zöld, ananászos kabátom viszont Pesten maradt (rohadjon meg). Ezt leszámítva mindent betettem, ami a túléléshez kell (kivéve egy dugóhúzót, egy normális bicskát, mondjuk dugóhúzósat - volt egy fasza, Bálinttól kaptam a "nagy útra", de a szingapúri határon elkobozták).
Na mindegy, elindultunk, Atoszt fölszedtük meg Janit. Meg a Jani longbordját. Ez - mint később kiderült - végzetes következményekkel járt, de ne szaladjunk előre, mert az esetlegesen kizárólag lineáris idősíkokhoz szokott olvasót még össze találjunk zavarni.
Öreganyámat megnéztük még egyszer a következő faluban, aztán DzsPSz beállít, nyomás!
A DzsPSz egyik halálos ellenségemnek számít normál esetben, hiszen a térképpel, táblákkal való romantikus eltévedés szépségét teljesen kiöli korunkból. Ez azonban Jani legendás készüléke esetén nem igaz, mivel alapjáraton az autópályák ki, a földutak be vannak kapcsolva. Ezt átállítani sem túl egyszerű. Nem is sikerült, amíg az A2-esre nem értünk - odáig viszont tömör gyönyör, szerpentin föl-le. Amúgy szép időnk volt egy kis hosszabbításhoz: szikrázó napsütés orkán erejű szél fútta hópelyhekkel díszítve. Készült pár kép is, mert a két fotósunk beleszerelmesedve egy kölcsönkapott X100-ba és fenntartva a forró érzelmeiket ájfónjuk iránt szorgosan ekszponált. A hó sajnos ez előtt eredt meg, kiszállni újra pedig mód nem volt, hiszen a hőmérséklet ebben minket megakadályozandó 1-2 fok körül mozgott.
Felérve a pályára elkezdtünk váltogatni, és viszonylag hamar elröpült 14 óra benzinkutas megállásokkal, felborított kukákon való étkezésekkel, kávézgatással, longborddal pár napos cipőmet tönkrebaszással. Azt hiszem, én éjjel vezettem, talán éjféltől 2 órát, az olasz pályán, Padova környékén. Az ingerszegénység miatt persze többször majdnem bealudtam, aztán hajnalban már jobb lett. Olaszban (helyes forma) elég drága a benzin, 1,80 felett van, ezért párszor majdnem nullára állt a tank hogy "csak pár csöppöt, majd ezzel elérünk a határig", és ott 1,60-ra visszaáll az ár.
5 körül értünk ide, ahonnan most írok. A204-es szoba. A tűzvédelmi térképen csak 203 szerepel, ez zavarbaejtő egy ilyen út után. A B blokkban persze rendesen van 204, ezért átnéztünk oda, de a terv ott is rosszul volt, ezért visszamentünk a A-ba, hátha mindenhol elcseszték azt, és láss csodát, tényleg! Nem németek, na.
Beestünk, szétszedtük az ágyat, aludtunk.
Reggel 8.30-ra terveztünk a kelést, nehogy az itt töltött napot totál gajra vágják a többiek. A telefon rendben működött, ennek ellenére még pár órát szédölögtünk itthon. Benyomtunk egy-két páleszt (nehogy túl sok maradjon nekem), aztán benéztünk a városba (Gege vezetett).
b-j.: Gergő, fotós1, fotós2, Papa
Kicsit járkáltunk jobbra-balra, ittunk egy kávét (főleg, mert a nyilvános vécékben ők is előkelő helyen állnak) meg frizbiztünk a tengerparton, ettünk, felmásztunk a Kastély Parkba, frizbiztünk, ettünk, kötélremásztunk, versenyt futottunk, oszt ennyi is vót, lement a nap. Ittunk egy méregdrága sört, ami itt ugye normálár (1 euró/deci), ehhez megkóstoltunk a soccát is. Érdekes. Nem rossz, de a jó nem ilyen. Azé sör mellé lemegy. De ha már itt tartunk, nekem az argentin változat jobban ízlett (ha valaki nem értette volna a Déli-sarkos utalást :P) (amúgy tényleg tartalmasabb az).
Nem is tudom már, mikorra keveredtünk haza ezután...még egy sör tuti volt a vasútállomás mellett, de ez már az üvegpálinka elfogyasztása után történt. Otthon kajáltunk egyet, kis paradicsomos tésztát, megittunk egy palack bornak a felét, oszt elaludt mindenki.
"Józsi, hozd!"
Másnap sajnos már inni nem lehetett, mivel indultak vissza a fiatalok. Azért Monacóba még átnéztünk. Az tisztán látszik, hogy a válság a világnak ezt a szegletét is elérte, ezt a város több pontján a csapat több tagja is szóban megerősítette vagy a gépjárművek, vagy a düledező házak, vagy az útburkolat láttán (ilyen futósoknak való műanyag szar, aszfaltot meg használjon, akinek Imre az anyja!). Az árak azért nem voltak elszállva (ha nem vesszük a lakásokat, jachtokat), ezért nyomtunk két pizzát is. Én a háromra szavaztam volna, úgyhogy utólag is bekaphatjátok, amiért olyan kevés jutott - főleg, mivel az utolsó szeletkéért ádáz csatában alulmaradtam Jánossal szemben, akinek ezúton is küldöm gratulációmat (valójában mindenkit megvert). Ez az egész bekezdés arra volt csak jó, hogy értelmet adjon a következő fotó beillesztésének, íme:
a kaszinó klozetjének tükrében
Aztán eleredt az eső. Mintha csak a költő lelkiállapotára reagált volna az időjárás. Elment mindenki haza.
Pénteken megvót az utolsó vacsora. Úgy 20 fő jött el. 40 zsömlét vettem, öcsémmel meg a Helgával raktuk össze. Tesóm spanja, Isti útközben - azt hiszem interjúra - beugrott egy kis sajtot reszelni meg zőccséget szeletelni. Elég korrekt tonhalkrémet kevertem ki (tonhal, vaj, hajma, citromlé, petrezselyemződ), a körözöttemre sem lehetett túl sok panasz (nem mindenkinek jött be egy kis erőspistás hangsúly) meg vót még gépsonkás szendó, kóbászos meg a végére Helga joghurtos medvehajmás krémje. Ezt nem gondoltam volna előre, de szintén elfogyott.
Kisákos és Pálbalázs elpilledt kissé
Érdekes, mert a többség számára nyílván egy ember kiesése elfogadható veszteség, de nekem 20-30 ember itthon felejtése már pár nagyságrenddel jobban borítja meg a belső univerzumom egyensúlyát. Ezen elmerengeni azonban nem érdemes. Így nem lehet menni sehova. Az egészben a trükk az agyalás hiánya. Előbb-utóbb magától rátör az emberre a hiányérzet, elébesietni ennek balgaság. Ezt pénteken persze megfelelő mennyiségű szesszel magától értetődő módon megelőztem. A végére már szalonspicc közeli állapotba is kerültem. Nem kevertük, fröccs (bortársaság - végre megvan a törzsvásárlói kártya, amivel semmit nem tudnék kezdeni, ezért Atosz nevére írtuk. Mennyi ideje is akartuk megszerezni az állandó 8,5%-os kedvezményt jelentő műanyaglapot? Szóval Nyakas Müller-Thurgau karton kedvezményesen, illetve sokan hozták a Szent István Koronától az irsait, ha jól emlékszem, ami verhetetlen áron iható fröccsbort jelent) meg pálinka (alma - Bálint-féle, vegyes - Attila-féle), jéger (még mindig nem szeretem, cukros, nem egy unikum), metaksza (majd ott lesz jó konyak is), minimális fejfájás, este 5-re semmi bajom nem volt szinte, 8 után már az Impression Rouge-zsal vigasztaltam magam (meg fateromat és öcsémet). A 2008-assal valami nem stimmel nálam. Talán a 2005-ös hírneve helyezi ilyen kategóriába, vagy lehet, hogy egyszerűen rosszul tároltam volna? Orrban jól indul ugyan, az első íz remek, de nincs meg az a komoly lecsengés, ami után csettintene egyet az ember. Persze így is lazán verte az előtte elfogyasztott Bock Ermitage-t, de az nem is lehetett ellenfél :).
Szóval ma délután indulás, elvileg 5 körül. FolkszVágen Keddivel, Jocóék újdonsült, újszerű szerzeményével. Remélem, valamelyik fotós buzeráns majd egy képes is készít az ájfónjával a csapatról és annak hűséges (reméljük-hűséges) szállítójáról.
Addig elolvasom Inczédy Tomi most megjelent könyvét. Tomikám, hát mégsem a rezet basztad ott 3 évig? Az biztos, hogy én az evésen, iváson, dohányzáson és motorozáson kívül nem sok mindenbe fektettem energiát. Az is biztos, hogy ezekből te kettőben legalább megvertél, nem is beszélve egy összetett kategóriáról, a motorozás közben való dohányzásról, amiről a mai napig nem hiszem el, hogy lehet ilyen profin űzni, hiszen a sisakba befelé nem könnyű helyet találni a cigarettának, nemhogy még száguldva végig is szívni azt, érintés nélkül.
Az útvonal majdnem ezzel a google mapsen gyalogosként keresendővel egyezik meg.
Reggel 9 körül ébredtem fel, és annak ellenére, hogy megígértem mind magamnak, mind Jocónak ("tartatlan vagy, Papa", "az vagyok, de hideg lesz" - kb.), hogy eszem ágában sincs nekiindulni, már fél 10-kor úton voltam. Tulajdonképpen Budaörsig kellett eljutni, ott az Ósanban láthatósági mellényt szerezni, és nyomás.
"...és itt kérdezett meg egy cigánykurva, hogy nem szeretnék-é valami jót.
Magyarország, én így szeretlek!"
Az út nem volt egyszerű. A figyelmes és hozzáértő olvasó a biciklin egy kb. 30 éves Brooks nyerget lát, amely ugyan a magát legkúlabbnak gondoló hipsztert is minden körülmények közt leveszi a lábáról, ám 175 km megtételére nem feltétlenül optimális. Főleg hegynek, főleg szembeszéllel (észak-északnyugati). Az első új nekem, a második hiánya viszont egy rábaközi gyereknek szinte furcsa is néha.
Tatára 4-kor érkeztem, egy telefonos, smittpalis-lemondós hírtől megrészegülvén szinte faltam a kilómétereket, így Tatabánya szinte kimaradt az emlékezetből. A döntés, miszerint délután 4 óra megállásra alkalmatlan annak ellenére, hogy a nevezett helyen több kiváló szállás is kínálja magát köztük egy ingyenes lehetőséggel, 5 óra felé már egész egyszerűen életem egyik legrosszabbikának tűnt, ám mikor erőmmel teljesen elkészülvén jobbomon Nagyigmánd község egyik bevezető utcáján a futballpályával átellenben megláttatta magát a Horváth család stílusosan csak Horváth-panzióra keresztelt vendég- és családi háza, úgy éreztem, mégis törölni kell azt a listáról.
3 ezer forintért egész jónak érzem, és 4 db debreceni megfőzése és 1 liter tej elfogyasztása után azonnal az ágyba dőltem (ha a tisztálkodásra szánt negyed órát nagyvonalúan kihagyom a felsorolásból).
Reggel 8.30 körül indultam tovább. Egy fél könnycseppet kicsalt szemem sarkába a fentebb említett nyereg fenekem alatt való újbóli érzése, de a fájdalom nagyjából délre el is múlt, így panaszra igazán nem lehet okom. A hátralévő terep már piskóta volt az előző nap dombra föl, majd le 90 km-éhez képest, így még a kedélyesen dudálgató kamionok sem mindig tudtak megzavarni abban, hogy kormányomat egyenesben tartsam. Bőny után mondjuk kénytelen voltam a bal vállamba poszeidóni szigonyként hasító fájdalom miatt a biciklizésre szintén alkalmatlan válltáskán a pántot a másik oldalra tenni, és innentől tényleg semmi, de semmi nem állított meg (legfeljebb zavart a már említett szél, melynek ugye a hiánya szintén zavaró, illetve a bicikli bal pedáljának állandónak csak azért nem mondható kattogása, mert néha az elviselhetetlen nyikorgásba váltott - ezért köllött megszereltetni?).
Enesén negyed 1 körül ittam egy kávét, ettem egy sportszelet, fel(vissza)hívtam fatert, hogy 5 előtt ne számítson érkezésemre, aztán lenyomtam a maradék huszast, hogy aztán édesapám legnagyobb csodálkozására és hitetlenkedésére érjek haza 2 felé. (Ez nem így volt, 3 körül jött meg, de így jobban hangzik, nem igaz?)
Megnéztem utána öreganyámat, aki ismét kirobbanó formában volt, és ugyan történetei tartalmilag kicsit sem voltak szórakoztatóak, az előadásmódja a vidékre jellemző tájszólás vagy - szakszerűbbnek gondolt szóval - dialektus miatt igencsak a csillagos ötös kategóriába sorolható és sorolandó is. Persze nem örült, hogy elmegyek, de majd még jövök haza.
