Hétvége

A jó ég tudja, mi történt pénteken. Itthon voltam. Nyilván, hisz nincs lehetőségem hazajönni bármi után.

Ott kell aludni, bent.

Ez volt a terv szombatra, ugyanis a mexikói arc, Antonio (vagy ahogy a franciák ejtik: Antonió, tehát ahogy mi is ejtjük, de a spanyol nem, mivel ott az utolsó előtti szótagon a hangsúly, ahol két egymás után következő magánhangzó egynek számít, ugye, és hát ami - a helytelen kiejtésre visszautalva -, ugye, zavarja kissé őt, vagy pontosabban a francia - és ami általa nem ismert, hogy a magyar - jelenséget teljes értetlenséggel kezeli) és a brazil gyerek, Wellington (regénybe illő név keleti szemmel - Én: Which city are you coming from? (sajnos, sic) Ő: Sampaulu. Más: So how do you pronounce it again? Ő: Braziú), egy kis lakásavató összejövetelt terveztek, amin én is résztvenni szándékoztam. Bekészítettem édesapám almapálinkáját (ami - mint kiderült legutóbbi otthon lefolytatott beszélgetésünk alkalmával - nem az Öregországút mellől származó gyümölcsből, de főleg a Macskamajor környéki vad fák termésének megerjesztése után lett előállítva) a táskámba, oszt útnak indultam.

1-es, 11-es, 100-as számozású buszok jönnek szóba az út első szakaszára, mivel hétvégén a közvetlen 230-as nizzai járat nem közlekedik. Én azt hiszem, az 1-est lőttem ki, mivel az jött legelőbb. Most már tudom, hol van az igen nagy Carrefour, azt is, hogy ez Super-Antibes (Főső-Antib), és azt is, hogy ez elég messze van a Monaco (tehát Nizza) irányába haladó úttól (nem a pálya, mert az konkrétan ott megy keresztül). Szerencsére kis séta után megláttam még egy buszmegállót, ahol a 100-as expressz megállt, és hát nem is csodálkoztam azon, hogy az otthoni megállónál (Templiers) fel nem szállókat üdvözölhettem ezen. Mindenesetre ez beröpít a Passerelle SNCF-hez (ha jól írom, nem úgy, mint az előzőekben a kínaiak nevét, mert kurvára felcseréltem a lányt a fiúval), és onnan a 200-as a Place Massenán rak le.

Sétálgattam egy nagy kört. Szokásos. Nézegettem a robogókat meg a lakáshirdetéseket, aztán bementem az óvárosba, aholis észrevettem, hogy egy rendkívül szimpatikus kávézó-bár-kocsma adja az Arsenal-Chelsea (egyébként botrányosan unalmas, "taktikai harc dominál") meccset, aminek utolsó 30 percét egy kiváló eszpresszó és pár szemmel láthatóan alkohollal, dohányzással szoros barátságot ápoló figura, valamint néhány magrebi arab társaságában meg is tekintettem.

Utána viszonylagos költséghatékony megoldásként 6,5 euró ellenében elfogyasztottam egy szintén észak-afrikai bevándorlók által üzemeltetett hamburgeres és giroszos Oriental menüjét, ami két fél zsömle közé helyezett, keleti jellegű szósszal ízesített két darab húspogácsából, sült krumpliból és egy 0,33 literes dobozos kólából állt. Alapvetően meg vótam ölégedve.

Erőt adott egy újbóli kurva nagy sétához (közbe lenyeetem a zsíros falatok között egy kis szellemit is az azóta befejezett Bartleby és társai Vila-Matas esszéregénybül). Ölég az hozzá, hogy egyszerre csak 7 óra lett, így beültem egy sörre egy tévével szintén rendelkező helyre, ahol először is végigszenvedtem az OGC Nice - Auxerre meccs történésekben ugyan gazdag, színvonalban sajnos a magyar NB1-re emlékeztető mérkőzés első félidejét, hogy aztán az egybegyűltek egy emberként követeljék a készülék Canal+-ra hangolását, ahol 8-tól az El Clásico újabb felvonása kezdődött. Ebből szintén csak egy félidő fért bele legnagyobb bánatomra, hiszen a fentebb említett mindkét találkozót felülmúlta minden tekintetben. Khedira góljával még az eredmény is a számomra elvárt módon alakult! De mit csináljak, 9-re ígérkeztem az új lakás elé.

Mindössze 1 percet késtem, a többiek talán hatot is.

Felmentünk a tök üres, 140 nmes kéróba. Megdöbbentően nagy, főleg így, bútorok nélkül. Lassan elkezdtük iszogatni a megszokott 2,5 decis üveges söröknek nekiesvén. Már amennyire egy ekkora kaliberű üvegnek neki lehet, ugye, esni. Kiderült, hogy a brazil srác ismeri a románok nemzeti italát, a pálinkát, és azt régebben gyakorta fogyasztotta is az észak-francia egyetemi évei alatt. Nem ő volt persze az egyetlen, akinek el kellett vagy el kellett volna magyarázni, hogy márpedig a pálesz az úgy magyar, ahogy van, de ennek semmi értelme, mert ha azok a románok pálinkát itattak vele, akkor eredetvédettség legyen a talpán, ami ezt megkérdőjelezni bátorkodik.

Érkeztek még mások is. Egy Loic nevű pilóta palánta, majd sorjában nem az én csapatomba tartozó kollégák, illetve volt kollégáik. Többségüknek néha nehezére esett angolul kommunikálni, de végülis rajtam kívül minden tök jól elvolt ezzel, én meg már spanyol nyelvű felolvasó esten is ültem 2-3 órát anélkül, hogy akár egy büdös szót értettem volna, szóval edzett vagyok. A pálinka a többségnek úgy láttam, nem nyerte el a tetszését, viszont én annál intenzívebben kortyolgattam azt. Ennek eredményeképp sikerült azért viszonylagos spiccig (máshol: részegség) inni magam, így nem is ért különösebb sokként, mikor kiderült, hogy a pilóta és a mexikói srác igazából szorosabb barátságot ápol, mint azt elsőre gondoltam volna. Hát ez van. Mégsem csak a latin temperamentum teszi a kedvességet :)

Elaludtam. Betakaróztam egy félig szakadt hálózsákkal reggel 10-ig bírván a szunyálást. Onnantól semmi váratlan: hazavittek kocsival és estig másnapos voltam.