Tintahal

Ezt a bótba vettem. Tintahalnak néz ki.

Kajlo

3,25€ volt két kiló. Megfőztem. Meccs előtt még elfogyott - no persze a lábosba csak a fele fért. Remélem, fagyasztva még jó lesz a többi. Íme:

Kagyló fehérboros mártásban BL-elődöntőhöz

Remekül sikerült, amit másodjára még tökéletesítek.

Nyert a Chelsea is. Némileg feledteti az EJB 2.0-val való szembesülést. :)

Hétvége

A jó ég tudja, mi történt pénteken. Itthon voltam. Nyilván, hisz nincs lehetőségem hazajönni bármi után.

Ott kell aludni, bent.

Ez volt a terv szombatra, ugyanis a mexikói arc, Antonio (vagy ahogy a franciák ejtik: Antonió, tehát ahogy mi is ejtjük, de a spanyol nem, mivel ott az utolsó előtti szótagon a hangsúly, ahol két egymás után következő magánhangzó egynek számít, ugye, és hát ami - a helytelen kiejtésre visszautalva -, ugye, zavarja kissé őt, vagy pontosabban a francia - és ami általa nem ismert, hogy a magyar - jelenséget teljes értetlenséggel kezeli) és a brazil gyerek, Wellington (regénybe illő név keleti szemmel - Én: Which city are you coming from? (sajnos, sic) Ő: Sampaulu. Más: So how do you pronounce it again? Ő: Braziú), egy kis lakásavató összejövetelt terveztek, amin én is résztvenni szándékoztam. Bekészítettem édesapám almapálinkáját (ami - mint kiderült legutóbbi otthon lefolytatott beszélgetésünk alkalmával - nem az Öregországút mellől származó gyümölcsből, de főleg a Macskamajor környéki vad fák termésének megerjesztése után lett előállítva) a táskámba, oszt útnak indultam.

1-es, 11-es, 100-as számozású buszok jönnek szóba az út első szakaszára, mivel hétvégén a közvetlen 230-as nizzai járat nem közlekedik. Én azt hiszem, az 1-est lőttem ki, mivel az jött legelőbb. Most már tudom, hol van az igen nagy Carrefour, azt is, hogy ez Super-Antibes (Főső-Antib), és azt is, hogy ez elég messze van a Monaco (tehát Nizza) irányába haladó úttól (nem a pálya, mert az konkrétan ott megy keresztül). Szerencsére kis séta után megláttam még egy buszmegállót, ahol a 100-as expressz megállt, és hát nem is csodálkoztam azon, hogy az otthoni megállónál (Templiers) fel nem szállókat üdvözölhettem ezen. Mindenesetre ez beröpít a Passerelle SNCF-hez (ha jól írom, nem úgy, mint az előzőekben a kínaiak nevét, mert kurvára felcseréltem a lányt a fiúval), és onnan a 200-as a Place Massenán rak le.

Sétálgattam egy nagy kört. Szokásos. Nézegettem a robogókat meg a lakáshirdetéseket, aztán bementem az óvárosba, aholis észrevettem, hogy egy rendkívül szimpatikus kávézó-bár-kocsma adja az Arsenal-Chelsea (egyébként botrányosan unalmas, "taktikai harc dominál") meccset, aminek utolsó 30 percét egy kiváló eszpresszó és pár szemmel láthatóan alkohollal, dohányzással szoros barátságot ápoló figura, valamint néhány magrebi arab társaságában meg is tekintettem.

Utána viszonylagos költséghatékony megoldásként 6,5 euró ellenében elfogyasztottam egy szintén észak-afrikai bevándorlók által üzemeltetett hamburgeres és giroszos Oriental menüjét, ami két fél zsömle közé helyezett, keleti jellegű szósszal ízesített két darab húspogácsából, sült krumpliból és egy 0,33 literes dobozos kólából állt. Alapvetően meg vótam ölégedve.

Erőt adott egy újbóli kurva nagy sétához (közbe lenyeetem a zsíros falatok között egy kis szellemit is az azóta befejezett Bartleby és társai Vila-Matas esszéregénybül). Ölég az hozzá, hogy egyszerre csak 7 óra lett, így beültem egy sörre egy tévével szintén rendelkező helyre, ahol először is végigszenvedtem az OGC Nice - Auxerre meccs történésekben ugyan gazdag, színvonalban sajnos a magyar NB1-re emlékeztető mérkőzés első félidejét, hogy aztán az egybegyűltek egy emberként követeljék a készülék Canal+-ra hangolását, ahol 8-tól az El Clásico újabb felvonása kezdődött. Ebből szintén csak egy félidő fért bele legnagyobb bánatomra, hiszen a fentebb említett mindkét találkozót felülmúlta minden tekintetben. Khedira góljával még az eredmény is a számomra elvárt módon alakult! De mit csináljak, 9-re ígérkeztem az új lakás elé.

Mindössze 1 percet késtem, a többiek talán hatot is.

Felmentünk a tök üres, 140 nmes kéróba. Megdöbbentően nagy, főleg így, bútorok nélkül. Lassan elkezdtük iszogatni a megszokott 2,5 decis üveges söröknek nekiesvén. Már amennyire egy ekkora kaliberű üvegnek neki lehet, ugye, esni. Kiderült, hogy a brazil srác ismeri a románok nemzeti italát, a pálinkát, és azt régebben gyakorta fogyasztotta is az észak-francia egyetemi évei alatt. Nem ő volt persze az egyetlen, akinek el kellett vagy el kellett volna magyarázni, hogy márpedig a pálesz az úgy magyar, ahogy van, de ennek semmi értelme, mert ha azok a románok pálinkát itattak vele, akkor eredetvédettség legyen a talpán, ami ezt megkérdőjelezni bátorkodik.

Érkeztek még mások is. Egy Loic nevű pilóta palánta, majd sorjában nem az én csapatomba tartozó kollégák, illetve volt kollégáik. Többségüknek néha nehezére esett angolul kommunikálni, de végülis rajtam kívül minden tök jól elvolt ezzel, én meg már spanyol nyelvű felolvasó esten is ültem 2-3 órát anélkül, hogy akár egy büdös szót értettem volna, szóval edzett vagyok. A pálinka a többségnek úgy láttam, nem nyerte el a tetszését, viszont én annál intenzívebben kortyolgattam azt. Ennek eredményeképp sikerült azért viszonylagos spiccig (máshol: részegség) inni magam, így nem is ért különösebb sokként, mikor kiderült, hogy a pilóta és a mexikói srác igazából szorosabb barátságot ápol, mint azt elsőre gondoltam volna. Hát ez van. Mégsem csak a latin temperamentum teszi a kedvességet :)

Elaludtam. Betakaróztam egy félig szakadt hálózsákkal reggel 10-ig bírván a szunyálást. Onnantól semmi váratlan: hazavittek kocsival és estig másnapos voltam.

Első hét - szó fár

Hétfő óta dolgozom.

Mit mondjak, az első nap elég rendes sokk volt. Jópár embernek bemutattak, akikkel a közeljövőben dolgozni fogok, és hát be kell vallanom, többségükre sajnos a kutyámat nem bíznám rá (szerencsére nincs még egy idomított sündisznóm se). A jó hír az talán, hogy annak idején (2002), amikor a Schönherzbe beköltöztem, körülbelül ugyanígy éreztem magam az akkori állapotomnak megfelelően. Ezt azért fontos hozzátenni, mert minél több szart nyel le az ember életében - ugye -, annál kevésbé lepi meg annak emberi fogyasztásra (persze ettől Veronika Mosernek gyökeresen eltér a véleménye) tökéletesen alkalmatlan íze. Akkor egy teljes hétig kilátástalannak láttam mindent, most két napig.

Talán egy mexikói srác volt, akiben még lehet bízni, végtelenül segítőkésznek tűnik, ehhez társul az utánozhatatlan latin közvetlenség, gömbölyded forma. Remélem, lakást is segít keríteni, mert a felvázolt lehetőségek nem túl rózsásak, ugyanis nekem mint kontraktornak, aki rövid szerződésekkel operál, nem szívesen adnak ki lakást egyrészt, másfelől egy ingatlanügynökség a világ ezen részén a bérlőtől szintén lenyúl egy havi lakbért a közvetítésért, s ha ez nem lenne önmagában elég elrettentő, ott van még 2 havi kaució is, hogy a kötelező lakásbiztosításról ne is beszéljek (nem is érdemes, mivel úgy 20 euró körül mozog egy 50nm-es lakásra). Szóval megpróbálok betársulni egy másik arc mellé, aki 140 négyzetméterre keres lakótársat a havi 1200 euró feléért. Ez a hülyének is megéri itt, hát még nekem.

De térjünk talán vissza a munkára.

Négy nap után a bizniszdoméjnről talán már van fogalmam. Eddig halvány fogalmam sem volt arról, mi köze az Amadeusnak az egész repülős dologhoz, most már tudom, hogy az IATA által meghatározott szabályok alapján kalkulálják ki a légitársaságoknak a megfelelő árakat (leegyszerűsítve). Az IATA egy kurva nagy kartell valójában, amit ezért nem sikerült még elítélni, de tekintve, hogy a világ légitársaságainak többsége tagja (pl. RyanAir nem, a Malév meg már nem, ha-ha), nem is fog ez mostanában sikerülni.
Nézzük pl. a Lufthansa oldalát! A keresőbe szépen beírjuk, hova, mikor, honnan, klikk, és onnantól én csinálok (kis túlzással) mindent innentől. Ahogy a Dizninél, itt sem értem egyelőre, mitől olyan bonyolult a termék, hogy ide ennyi ember munkája kelljen, de jövő hétre biztos kiderül.

Maga az iroda nem open office, mint Mikiegéréknél, több kis szoba van, ahol általában 3-5 ember foglal helyet. Cserébe egyelőre átmeneti helyem van, egy régi tárgyalóban, ahol egy kurva ablak nincs. Ma délután David (a menedzserem - kisfőnök magyarul, szántópé dizniül) a tőle megszokott, géppuskaropogásra emlékeztető sebességgel elhadarta a jövőbeli helyem koordinátáit, egész pontosan egy villámmítinget hívott össze, ahol a szobában majd helyet foglaló négy fő és ő mint szavazást levezető jelent meg, és ahol a cégnél eltöltött idővel arányos sorrendben válaszhattak a résztvevők asztalt. Nem volt nehéz megtippelni, kinek a monitorjait fogják majd a bejárati ajtóból az elhaladók és betévedők nézegetni, de legfeljebb majd elteszem lábalól a többieket a megüresítés céljából.

Egy francia (Sylvie) lyány, egy kínai (Yeng Wang vagy Yang Weng, viccet félretéve a két lehetőség) gyerek meg egy Anwar nevű arc Bandungból, akinek még nem fedtem fel az ütőkártyát: beszélem valamelyest az anyanyelvét, már ha otthon nem jávaiul, hanem indonézül tanították. Ha bár versenyen kívül jegyezném meg, hogy előbbin is tudok pár szót (köszönöm, kérem, pina, baszni) és egy szólást is (alon2 waton klakon). Ennél mondjuk az utóbbit sem bírom sokkal jobban, ám belépőnek épp elég lesz.

Egy valami szintén nem hasonlít az előző helyre: a konyha. Itt mint olyan ugyanis nincs. Egy szobában van egy hideg-meleg vízautomata, egy bedobós kávégép (ami annyira nem is rossz) meg egy üdítős-csokislófaszos automata. Ez jelentős visszaesés. Egy fél darab Szandra nincs itt, aki felvidítana a százszázalékos narancs- és almalészállítmányokkal reggelente. Ez dobta hát a gép.

A menza viszont egész korrekt. Itt lehet a hozott kaját egyrészt melegíteni (ez a furcsa része), aztán itt vannak a különböző színű sorok, ahol az adott napi hadtáp van: hús, hal, vega, pizza, laposhúskrumpli. Ez az öt rész, illetve előétel-, saláta- és desszertpult, joghurtok, friss gyümölcsök. Ez még jobb, mint amilyen Karlsruhéban volt az eggyetemen. A hátrány (nyílván akad): külsősöknek 3,77€-ról indul a számla. Amúgy nem lenne vészes, a vega meg ilyen csirkés dolgok 1,5 euró, kis saláta, előétel 70c, gyümölcsök, joghurt 30c. Persze eddig igyekeztem a 1,5-eseket meglőni. Sajnos a vega kaják nem egy lifeandfood vagy vegafutár színvonalúak (viccen kívül ismét, mert ezek tényleg adják), de a halak elég korrektül néznek ki (még nem kóstoltam) meg a sztékek, báránydolgok is bíztatóak.

Szakmai-technológiai részletekről később, ma sikerült fellőnöm a Weblogicon az egyik terméket, de a forráskód még nincs kint (ClearCase, nem svn van). Annyit elöljáróban, hogy néhány jarban felfedeztem rebel.xmlt, ami hihetetlen megnyugvással töltött el. Ezt Tibi - ha esetleg olvasnád -, te ugyan nem értheted, de ez valahogy az első három nap esőfelhőit egy csapásra elfújta a fejem fölül! Más kérdés, hogy magának a JRebelnek a fájljait nem láttam sehol, de kerül, amibe kerül (energia, idő, trükkök és csalás, nem pénz ;]), ez működni fog itt is. (Amúgy feltűnt valakinek, hogy az előzőleg linkelt honlapon a "Who uses JRebel?" szekcióból eltűnt a Disney-logó?)

Szóval haverok még nincsenek. Hívtak karaokézni, paintballozni - ugye mindkettő tökéletesen egybevág az érdeklődésemmel. Előzőt a BL-meccs miatt - természetesen - lemondtam, de még kitalálok mást is, hogy itthon egyedül írhassam a blogomat ilyen hiábavalóságok helyett :) A paintballon még gondolkodom, és ugyan még sosem csináltam, golyófogónak lehet elmegyek, mivel nem 100%, hogy csak az engem körülvevő arcokból verbuválódik a két csapat. A focira visszatérve a már említett mexikói gyerek rendkívül hasonlít Tévezre, amit nem mulasztottam el megjegyezni neki, de (szerencsére?) még őt sem ismerte. Antifoci. Senki nem néz vagy játszik, egyedül egy kínai gyerek (Bo Peng talán, ez sem vicc) említette, hogy tegnap követte a meccset, és hogy többet nem beszél velem, mert én nem a Barcelonának szorítottam.

Tehát technikai apdét jövő héten, a Tibikének ne szóljon addig senki, ha eddig nem nézte. :)

Munka előtt

Szombat van, esik ismét. Nem megyek seháse.

Alig tudom megmondani, mivel töltöttem ezt a pár napot, viszont hogy kivel, könnyedén: egyedül.
Kik voltak, akikkel ténylegesen beszélgetést folytattam?

A szállás menedzsere, amit nálunk gondnoknak hívnak vagy hívtak.
Elkérte az első havi lakbért, ami annak ellenére teljes hónap, hogy 1 hetet nem is voltam errefelé. Oké. Itt így megy, de kinél reklamáljak? Kértem porszívót tőle, és egyéb dolgokat, amikkel tiszta közelire lehet nyalni egy 20 nm-es garzont, inkább szobát. Nincs. 20 euró/takarítás. Nincs porszívó, a takarító cég hozza. Nincs kis lapátka, amire legalább a létező partvissal felsöpörhető volna az a pár szem morzsa. Semmi baj, fölmosórongyot ugye vettem.
Mi nincs még? Jocóékkal vettem evőeszközöket és egy lábost, azóta vettem egy serpenyőt meg egy kést. A kést utoljára, elég jó kés. Jobb, mint a műanyagnyelű eszcajg.
Mi kell még? Bankszámla. Ezt mondta a srác, a menedzser. RIB. Relevé d'Identité Bancaire. Majd ő intézi a többit, csoportos beszedés. Valóban, képtelen lennék még franciául kitölteni egy ilyen űrlapot, magyarul se nagyon megy. Csak aztán nehogy többet írjon. Viszont így legalább nem fogják kikapcsolni az áramot. Jövő hétre ígérte a szám hiányában. Vajon itt így mehetnek a dolgok? Kétlem. Mégsem Németország.

Szóval a bankba elmentem szerdán, itt 20 méterre van egy fiók. Crédit Agricole. Bonjour, ez itt egy bank? Számlát szeretnék nyitni. Az, foglaljon helyet, Michael, egyszerű. Balázs, nem egyszerű. Honnan jött? Á, Magyarország, mindjárt megnézzük a feltételeket. Sajnos az átmeneti szállás nem jó, közüzemi számla és személyi jövedelemadóról igazolás, na az jó, nem baj, ha magyar, jó. Oké, emailben küldöm. Nos, elküldtem. Közüzemi számla, olvasható gas, gáz, gaz, akármi, ami gasra hasonlít, gó. Kereseti igazolások, kilépő papírok, Kislóránt által lefényképezve, elküldve, nó gó. Anyu megcsinál adóbevallást, elküld, vár, vár. Utolsó havi kereseti igazolás? Van. Elküld, vár, vár. Ma délután mindenképp visszaszólunk! Ez volt a péntek 11-kor való bekukkantásom alkalmával intézett kérdésemre a válasz.
Mindenesetre bementem Antibes-ba, körülnézni. Megkeressük a vodafone-t meg talán egy másik fiókot. Michael rendkívül szimpatikus, de van valami bugyuta, proaktivitásra képtelen nagyvállalati csillogás a szemében. Fél 3-ig kap esélyt. Kapott is. Bank BNP Paribas. Csókolom, parlevú anglé? Jesz. Iz disz é bánk? Abszolútli. Nos, akkor kicsit átbaszott a sok plüssfigura, de jó lesz. Itt várjon, uram, egy pillanatig. Jött egy középkorú nő, Kovacic vezetéknévvel, mosolygott ezerrel (szépen, de még pár hónap, s gyönyörűen), aztán 15 perc alatt csinált egy fiókot. Majd egy utánvétes levél megy a címre, aláírom, így meg ez az átmeneti címek esetén! Csak aztán vegyem át a levelet, mert nem lesz bankkártya, internetes fiókba PIN meg csekkfüzet.
Csekkfüzet.
Tudja, mi az? Nem. Megmutatom, itt ezt ide írja, ez ide, azt oda. Láttam már ilyet a filmekben! Haha. Haha. Valóban. (Jó, hogy rám nem kacsintasz.)
Szóval kaptam egy ún. checking accountot. Eddig külföldi pénzfelvételnél rejtély volt, miért írja ki külön: checking account, saving account. Na most már tudom. Egyiken 0 kamat, másikon 0+epszilon, elhanyagolható. Viszont azt, hogy a limitet miért nem tudom sem a készpénzfelvételnél, sem a fizetésnél állítani, szintén titokzatos lilás köd lengi be: erre van a csekkfüzet! Azzal bármennyit fizethet, csak legyen elég zsé a számlán. Dzsokiék is így nyomták, 20 éve, Dallasban, nem igaz?

Amúgy Antibes is egész pofás kis város. Bizonyára rém unalmas, de a mostani helyszínnél nem lehet szarabb. Kurva sok jacht van a kikötőben és a kávézó/nm arányszáma is kiemelkedőnek mondható. Ráadásul sok franciaforma üldögel bennük, itt akkor nem verik át az embert, nem azért nyit valaki vendéglátóhelyet?
Amúgy alig van busz ide s innen szombaton, vasárnap még annyi sincs. Tegnap meg ma ráadásul Valbonne-ban Kavinsky, Uffie meg még pár franciaelektrós jóság lépett fel, de 10 km és nem volt kedvem éjjel 3-kor hazasétálni ennyit. Más esély nincs egyelőre. Köll egy keró, egy motor vagy egy kocsi. De a BKV-nak nem ez a legnagyobb előnye, hogy lehet rajta, előtte, utána vedelni? Na ugye. Nizzába kell költözni, nincs mese.
Ott talán az internet is rendben van. Ami itt van, az a pesti első évek színvonalára emlékeztet, csak szarabb. WiFin gyünnek a bitek. Nincs drót a szobába! Persze én jobb szeretném, ha lenne, nem bízok a hullámokban. Ráadásul egy fiókról egy gép csatlakozhat, így a telómat nem tudom fellőni a netre. Nem kevés időt töltöttem eddig a probléma áthidalásával. Áthidalásának megkísérlésével.
Kétféleképp.

• Bluetoothon kapjon a teló netet, PAN, Personal area network,
• USB-n kereszül.

Ismert és sokféleképp megoldott probléma az ellenkezője, telefonról internetet megosztani. Tethering. Százezer alkalmazással megoldhatjuk.
Fordítva, reverse tethering. Nulla alkalmazás van rá.

A PAN a BlueMan csomagot fölrakva ubuntura gyerekjáték. Persze mondanom sem kell talán, hogy a tutoriálokban lévő menüpontok a 2 évvel ezelőtti verziókra vonatkoznak, így lófasz nem megy az újjal. Próbáltam még parancssorból is, de ott is viszonylag kevés sikerrel.
Az USB-nél kb. ugyanez a szitu, ott is próbáltam parancssorból, eddig ott sem ment. Mindenhol eth (bedugott kábel) kapcsolatot oszt meg, nos, wlannál valami szekjuriti issú miatt ezt nem lehet. Itt is szét kell berhelni az összes konfigfájlt kézzel, hogy menjen.
Ha valaki találkozott a probléma megoldásával, azért ne habozzon megosztani velem. Hullik a hajam tőle (ezt mondjuk anyám amúgy sem felejti el egyszer sem megjegyezni, bármikor találkozzunk is - lehet, hogy nem a tetheringhez van köze akkor).

Na és a negyedik ember, akivel összefutottam a bankszámlaadataimat közlendő útban a menedzserünkhöz, egy afrikai srác, Ruandábul, akinek elújságoltam, hogy elég messziről érkeztem, de a ragyogó, hófehér mosolyával azért közölte utána, hogy ő nyert. Két percet azért elbulsitelgettünk ott az iroda előtt, kellemes.

Voltam amúgy Nizzában is, csütörtökön. A 230-as busszal olyan fél óra-40 perc, de nem volt dugó. Ettem egy nizzai salátát. Elég jó volt. Ittam mellé egy fél sört is. Az sem volt rossz. Talán olvasgattam is és nézegettem a forgalmat. Azt nem értem, miért vonzódom az olyan kiülős helyekhez, ahol egyrészt abrosz nincs és soha nem is volt, és legalább az adott város második legforgalmasabb sugárútjára néz. Rejtély. Mindenesetre elégedetten távoztam.

Győzött a City. Sigurdsson nagy formában játszik. Erre el is állt az eső. Elindulok a másik irányba, mint múltkor. Biot felé.

Bónusz:

Hétfő-Kedd

Szóval vasárnap délután 4 óra felé átjött Jocó meg öccse az újonnan vett Caddy-vel.
Ittunk egy kávét, ettünk egy pár szelet süteményt (főleg a vaníliakrémeset, sajnos a zserbó most nem sikerült olyan jóra), aztán bepakoltunk.
Két nagyobb, egy kisebb bőrönd (gurulós lófasz), a 60 literes hátizsák (a Déli-sarkon még nem volt) meg vállfán, öltönyzsákban dzseki és zakó. A zöld, ananászos kabátom viszont Pesten maradt (rohadjon meg). Ezt leszámítva mindent betettem, ami a túléléshez kell (kivéve egy dugóhúzót, egy normális bicskát, mondjuk dugóhúzósat - volt egy fasza, Bálinttól kaptam a "nagy útra", de a szingapúri határon elkobozták).
Na mindegy, elindultunk, Atoszt fölszedtük meg Janit. Meg a Jani longbordját. Ez - mint később kiderült - végzetes következményekkel járt, de ne szaladjunk előre, mert az esetlegesen kizárólag lineáris idősíkokhoz szokott olvasót még össze találjunk zavarni.
Öreganyámat megnéztük még egyszer a következő faluban, aztán DzsPSz beállít, nyomás!

A DzsPSz egyik halálos ellenségemnek számít normál esetben, hiszen a térképpel, táblákkal való romantikus eltévedés szépségét teljesen kiöli korunkból. Ez azonban Jani legendás készüléke esetén nem igaz, mivel alapjáraton az autópályák ki, a földutak be vannak kapcsolva. Ezt átállítani sem túl egyszerű. Nem is sikerült, amíg az A2-esre nem értünk - odáig viszont tömör gyönyör, szerpentin föl-le. Amúgy szép időnk volt egy kis hosszabbításhoz: szikrázó napsütés orkán erejű szél fútta hópelyhekkel díszítve. Készült pár kép is, mert a két fotósunk beleszerelmesedve egy kölcsönkapott X100-ba és fenntartva a forró érzelmeiket ájfónjuk iránt szorgosan ekszponált. A hó sajnos ez előtt eredt meg, kiszállni újra pedig mód nem volt, hiszen a hőmérséklet ebben minket megakadályozandó 1-2 fok körül mozgott.

Felérve a pályára elkezdtünk váltogatni, és viszonylag hamar elröpült 14 óra benzinkutas megállásokkal, felborított kukákon való étkezésekkel, kávézgatással, longborddal pár napos cipőmet tönkrebaszással. Azt hiszem, én éjjel vezettem, talán éjféltől 2 órát, az olasz pályán, Padova környékén. Az ingerszegénység miatt persze többször majdnem bealudtam, aztán hajnalban már jobb lett. Olaszban (helyes forma) elég drága a benzin, 1,80 felett van, ezért párszor majdnem nullára állt a tank hogy "csak pár csöppöt, majd ezzel elérünk a határig", és ott 1,60-ra visszaáll az ár.

5 körül értünk ide, ahonnan most írok. A204-es szoba. A tűzvédelmi térképen csak 203 szerepel, ez zavarbaejtő egy ilyen út után. A B blokkban persze rendesen van 204, ezért átnéztünk oda, de a terv ott is rosszul volt, ezért visszamentünk a A-ba, hátha mindenhol elcseszték azt, és láss csodát, tényleg! Nem németek, na.

Beestünk, szétszedtük az ágyat, aludtunk.

Reggel 8.30-ra terveztünk a kelést, nehogy az itt töltött napot totál gajra vágják a többiek. A telefon rendben működött, ennek ellenére még pár órát szédölögtünk itthon. Benyomtunk egy-két páleszt (nehogy túl sok maradjon nekem), aztán benéztünk a városba (Gege vezetett).

b-j.: Gergő, fotós1, fotós2, Papa

Kicsit járkáltunk jobbra-balra, ittunk egy kávét (főleg, mert a nyilvános vécékben ők is előkelő helyen állnak) meg frizbiztünk a tengerparton, ettünk, felmásztunk a Kastély Parkba, frizbiztünk, ettünk, kötélremásztunk, versenyt futottunk, oszt ennyi is vót, lement a nap. Ittunk egy méregdrága sört, ami itt ugye normálár (1 euró/deci), ehhez megkóstoltunk a soccát is. Érdekes. Nem rossz, de a jó nem ilyen. Azé sör mellé lemegy. De ha már itt tartunk, nekem az argentin változat jobban ízlett (ha valaki nem értette volna a Déli-sarkos utalást :P) (amúgy tényleg tartalmasabb az).

Nem is tudom már, mikorra keveredtünk haza ezután...még egy sör tuti volt a vasútállomás mellett, de ez már az üvegpálinka elfogyasztása után történt. Otthon kajáltunk egyet, kis paradicsomos tésztát, megittunk egy palack bornak a felét, oszt elaludt mindenki.

"Józsi, hozd!"

Másnap sajnos már inni nem lehetett, mivel indultak vissza a fiatalok. Azért Monacóba még átnéztünk. Az tisztán látszik, hogy a válság a világnak ezt a szegletét is elérte, ezt a város több pontján a csapat több tagja is szóban megerősítette vagy a gépjárművek, vagy a düledező házak, vagy az útburkolat láttán (ilyen futósoknak való műanyag szar, aszfaltot meg használjon, akinek Imre az anyja!). Az árak azért nem voltak elszállva (ha nem vesszük a lakásokat, jachtokat), ezért nyomtunk két pizzát is. Én a háromra szavaztam volna, úgyhogy utólag is bekaphatjátok, amiért olyan kevés jutott - főleg, mivel az utolsó szeletkéért ádáz csatában alulmaradtam Jánossal szemben, akinek ezúton is küldöm gratulációmat (valójában mindenkit megvert). Ez az egész bekezdés arra volt csak jó, hogy értelmet adjon a következő fotó beillesztésének, íme:

a kaszinó klozetjének tükrében

Aztán eleredt az eső. Mintha csak a költő lelkiállapotára reagált volna az időjárás. Elment mindenki haza.

FV Keddi

Pénteken megvót az utolsó vacsora. Úgy 20 fő jött el. 40 zsömlét vettem, öcsémmel meg a Helgával raktuk össze. Tesóm spanja, Isti útközben - azt hiszem interjúra - beugrott egy kis sajtot reszelni meg zőccséget szeletelni. Elég korrekt tonhalkrémet kevertem ki (tonhal, vaj, hajma, citromlé, petrezselyemződ), a körözöttemre sem lehetett túl sok panasz (nem mindenkinek jött be egy kis erőspistás hangsúly) meg vót még gépsonkás szendó, kóbászos meg a végére Helga joghurtos medvehajmás krémje. Ezt nem gondoltam volna előre, de szintén elfogyott.

Kisákos és Pálbalázs elpilledt kissé

Érdekes, mert a többség számára nyílván egy ember kiesése elfogadható veszteség, de nekem 20-30 ember itthon felejtése már pár nagyságrenddel jobban borítja meg a belső univerzumom egyensúlyát. Ezen elmerengeni azonban nem érdemes. Így nem lehet menni sehova. Az egészben a trükk az agyalás hiánya. Előbb-utóbb magától rátör az emberre a hiányérzet, elébesietni ennek balgaság. Ezt pénteken persze megfelelő mennyiségű szesszel magától értetődő módon megelőztem. A végére már szalonspicc közeli állapotba is kerültem. Nem kevertük, fröccs (bortársaság - végre megvan a törzsvásárlói kártya, amivel semmit nem tudnék kezdeni, ezért Atosz nevére írtuk. Mennyi ideje is akartuk megszerezni az állandó 8,5%-os kedvezményt jelentő műanyaglapot? Szóval Nyakas Müller-Thurgau karton kedvezményesen, illetve sokan hozták a Szent István Koronától az irsait, ha jól emlékszem, ami verhetetlen áron iható fröccsbort jelent) meg pálinka (alma - Bálint-féle, vegyes - Attila-féle), jéger (még mindig nem szeretem, cukros, nem egy unikum), metaksza (majd ott lesz jó konyak is), minimális fejfájás, este 5-re semmi bajom nem volt szinte, 8 után már az Impression Rouge-zsal vigasztaltam magam (meg fateromat és öcsémet). A 2008-assal valami nem stimmel nálam. Talán a 2005-ös hírneve helyezi ilyen kategóriába, vagy lehet, hogy egyszerűen rosszul tároltam volna? Orrban jól indul ugyan, az első íz remek, de nincs meg az a komoly lecsengés, ami után csettintene egyet az ember. Persze így is lazán verte az előtte elfogyasztott Bock Ermitage-t, de az nem is lehetett ellenfél :).

Szóval ma délután indulás, elvileg 5 körül. FolkszVágen Keddivel, Jocóék újdonsült, újszerű szerzeményével. Remélem, valamelyik fotós buzeráns majd egy képes is készít az ájfónjával a csapatról és annak hűséges (reméljük-hűséges) szállítójáról.

Addig elolvasom Inczédy Tomi most megjelent könyvét. Tomikám, hát mégsem a rezet basztad ott 3 évig? Az biztos, hogy én az evésen, iváson, dohányzáson és motorozáson kívül nem sok mindenbe fektettem energiát. Az is biztos, hogy ezekből te kettőben legalább megvertél, nem is beszélve egy összetett kategóriáról, a motorozás közben való dohányzásról, amiről a mai napig nem hiszem el, hogy lehet ilyen profin űzni, hiszen a sisakba befelé nem könnyű helyet találni a cigarettának, nemhogy még száguldva végig is szívni azt, érintés nélkül.

No, lemegyek, megnézem, hogy áll a bárány.

Haza

Nos kezdetnek hazavittem Overdose-t.

Az útvonal majdnem ezzel a google mapsen gyalogosként keresendővel egyezik meg.

Reggel 9 körül ébredtem fel, és annak ellenére, hogy megígértem mind magamnak, mind Jocónak ("tartatlan vagy, Papa", "az vagyok, de hideg lesz" - kb.), hogy eszem ágában sincs nekiindulni, már fél 10-kor úton voltam. Tulajdonképpen Budaörsig kellett eljutni, ott az Ósanban láthatósági mellényt szerezni, és nyomás.

"...és itt kérdezett meg egy cigánykurva, hogy nem szeretnék-é valami jót.

Magyarország, én így szeretlek!"

Az út nem volt egyszerű. A figyelmes és hozzáértő olvasó a biciklin egy kb. 30 éves Brooks nyerget lát, amely ugyan a magát legkúlabbnak gondoló hipsztert is minden körülmények közt leveszi a lábáról, ám 175 km megtételére nem feltétlenül optimális. Főleg hegynek, főleg szembeszéllel (észak-északnyugati). Az első új nekem, a második hiánya viszont egy rábaközi gyereknek szinte furcsa is néha.

Tatára 4-kor érkeztem, egy telefonos, smittpalis-lemondós hírtől megrészegülvén szinte faltam a kilómétereket, így Tatabánya szinte kimaradt az emlékezetből. A döntés, miszerint délután 4 óra megállásra alkalmatlan annak ellenére, hogy a nevezett helyen több kiváló szállás is kínálja magát köztük egy ingyenes lehetőséggel, 5 óra felé már egész egyszerűen életem egyik legrosszabbikának tűnt, ám mikor erőmmel teljesen elkészülvén jobbomon Nagyigmánd község egyik bevezető utcáján a futballpályával átellenben megláttatta magát a Horváth család stílusosan csak Horváth-panzióra keresztelt vendég- és családi háza, úgy éreztem, mégis törölni kell azt a listáról.

3 ezer forintért egész jónak érzem, és 4 db debreceni megfőzése és 1 liter tej elfogyasztása után azonnal az ágyba dőltem (ha a tisztálkodásra szánt negyed órát nagyvonalúan kihagyom a felsorolásból).

Reggel 8.30 körül indultam tovább. Egy fél könnycseppet kicsalt szemem sarkába a fentebb említett nyereg fenekem alatt való újbóli érzése, de a fájdalom nagyjából délre el is múlt, így panaszra igazán nem lehet okom. A hátralévő terep már piskóta volt az előző nap dombra föl, majd le 90 km-éhez képest, így még a kedélyesen dudálgató kamionok sem mindig tudtak megzavarni abban, hogy kormányomat egyenesben tartsam. Bőny után mondjuk kénytelen voltam a bal vállamba poszeidóni szigonyként hasító fájdalom miatt a biciklizésre szintén alkalmatlan válltáskán a pántot a másik oldalra tenni, és innentől tényleg semmi, de semmi nem állított meg (legfeljebb zavart a már említett szél, melynek ugye a hiánya szintén zavaró, illetve a bicikli bal pedáljának állandónak csak azért nem mondható kattogása, mert néha az elviselhetetlen nyikorgásba váltott - ezért köllött megszereltetni?).

Enesén negyed 1 körül ittam egy kávét, ettem egy sportszelet, fel(vissza)hívtam fatert, hogy 5 előtt ne számítson érkezésemre, aztán lenyomtam a maradék huszast, hogy aztán édesapám legnagyobb csodálkozására és hitetlenkedésére érjek haza 2 felé. (Ez nem így volt, 3 körül jött meg, de így jobban hangzik, nem igaz?)

Megnéztem utána öreganyámat, aki ismét kirobbanó formában volt, és ugyan történetei tartalmilag kicsit sem voltak szórakoztatóak, az előadásmódja a vidékre jellemző tájszólás vagy  - szakszerűbbnek gondolt szóval - dialektus miatt igencsak a csillagos ötös kategóriába sorolható és sorolandó is. Persze nem örült, hogy elmegyek, de majd még jövök haza.