Várok

Szóval.
Nincs új bejegyzés, mert várok.

Lassan mennek errefelé a dolgok, például a bankkártyámat, csekkfüzetemet még mindig nem sikerült átvennem, az emailjeimre nem válaszol a bank, a telefonba franciául szól az automata. ezért nem tudom, mi van vele. De ezt tudjuk be esetleg annak, hogy az illető hölgy szabadságra ment.

Holnap ugyanis ismét nemzeti ünnep: a háború vége. Valaki a múlt héten vette ki a hosszút, valaki most, de a román srác például úgy ügyeskedett, hogy mindkét hosszú hétvégébő profitáljon. Már úgy értem, kivette az átkötő napokat mindkét esetben, itt ugyanis nincs híd, nincs szombaton ledolgozzuk. Sebaj, nekem jobb is így. A 18-át majd én is kiveszem, 17 ugyanis ismét ünnep, a mi Urunk Jézus Krisztus mennybemenetelét itt a munka beszüntetésével szentelik meg az emberek. Érdekes, erre otthon akkora figyelem nem összepontosul - mondom ezt úgy, hogy ugye 17 éves koromig komolyan vallást gyakorló ember voltam, tehát kellene, hogy emlékem legyen róla, de nincs. Sebaj, átruccanok Cannes-ba, hátha a filmfesztiválon erről fel tudnak világosítani.

A hétvégén sikerült a lakáskérdést rövidre zárni: az ausztrálok igent mondtak. Megnéztem szombaton több másik helyet is amúgy, és magasan árban és előnyökben is a legjobb megoldás ez. A hónap közepén elkezdek költözni, a BL-döntőt már az ottani tévén nézem - az itteni wifivel csak szaggatna az egész.

Voltak nagy kérdések, mielőtt kijöttem, amik meghatározzák majd az ittlétet:

1 találok-e bárátokat, ismerősöket, akikkel a munka mellett is tudok időt tölteni?
2 hiányoznak-e az otthoniak, barátok, család, romkocsmák, korsó sörök?
3 lesz-e vagy lesznek-e csajok?
4 milyen lesz franciák közt élni? nem is tudok franciául!
5 milyen lesz a meló? minden az ígérteknek megfelelően alakul?

Nos. Egyszerű a képlet. Jól vagyok, voltam már szarabbul, sokkal.
1-2-3 Egyedül vagyok. Nincs senkim. A cégnél pár emberrel el dumálgatok, de semmi. A franciatanfolyamon ma az egyik olasz srác mondta, van foci szerdánként, ebédidőben. Szóval azért alakul, nem reménytelen (kivéve eddig a női front). Tisztességes lerészegedésre nemigen van alkalom, nincs hozzá társ. Nem vedelősek az itteniek :) De nem baj, ez nem annyira hiányzik. Majd otthon.
4 Nem probléma. Továbbra sem tudok egy szót sem. Senkit nem zavar, mindenki kedves. Csak ugye a bank őrjít meg.
5 Fizetést még nem kaptam, szerdán kell jönnie. Most fedeztem fel, hogy a tréningért fél pénz jár, egyelőre nem tudom, hogy a belső betanítást minek számolják el. Kurvára remélem, hogy ez az egész szenvedés 100%-ért ment.
Különben... Agyfasz. Egy rém a meló. Egy sor kódot nem írtam - illetve de: egy egyszerű webappot írt az egyik lány, amely megszűri a Sonar felől jövő infót (bármilyen szempont szerint, nem érdekes), hogy a csapat számára csak a hasznos dolgok látszódjanak egy helyen. Tehát ez egy ilyen félig saját időben írt dolog, helyette netezhetett volna. Ez viszont nem mentség arra, hogy egy akkora hányás legyen, annak bármelyik több liter kannás bort elfogyasztó Schönherzes faszból egy kupa alkalmával kikívánkozott gyomortartalom sarkát összevágva tisztelegjen. A programozói büszkeség az, ami azt akadályozandó hivatott létezni! Csináltam, csinálok baromságot én is (ugye, fiúk?), de a képemről lesülne a bőr, ha ezt hanyagságból követném el. Ez itt normális. A kód JAVÍTÁSRA lett felkínálva, SENKI nem nyúlt hozzá. Ez totálisan elkeserített. Én igen, holnap letisztázom, aztán rápirítok a népre.
XML fájlokat, hárombetűs ismeretlen, érdektelen utasításokat nézegetek vindózos tekszteditorokkal - mi lehet a hiba? Én - bazmeg - fejlesztő vagyok. Ma teljesen elegem lett. A helyzeten nem tudom, hogy lehet változtatni. A fenti 4 pont ellenére jól bírom, itt akarok maradni, kihívás, de ha pont a meló, ami esetleg a nehéz időszakban temetkezni lehetne, a legszarabb? Mi a jövő? Mikor itt fizetnek ennél a cégnél egyedül tisztességesen a környéken?

Ennyi. De még várok. Elvileg a héten specifikációkat is nézegetek, aztán lassan kód. Ilyen még azért nem történt velem.

Még annyi, hogy igencsak jókat eszem. Ma lazacot főztem spárgával, egy egyszerű vajas-fokhagymás-fehérbors mártással, amit pici liszttel voltam kénytelen besűríteni (olckúl, tudom, de félúton vettem észre, hogy nincs tejszín). A rizst sajnos elszúrom a villanyrezsón, meg kell tanulnom bánni vele. A többi isteni, tényeg.

Ha más nem, elmegyek szakácsnak. A legendás sprotnis rizs óta töretlenül ível felfelé a konyhai karrierem.

De megettük azt is.