Milánó

Krisztus urunk mennybemenetelének évfordulója e hét csütörtökére esett. Kivettem a pénteket, hiszen amúgy sem csinálok semmit a munkahelyen, és senkinek nem is hiányzom ott.
Négy nap. Először Marseille-re gondoltam, de az internet szerint bonyolultabb eljutni oda, mint Milánóba. Ezt újdonsült lakótársam megcáfolta ott jártomban, ám ekkor már döntöttem az utóbbi mellett. Ez egész pontosan szerda délután volt, miután az olasz oldalon megvettem Ventimigliából a retúrjegyet Lombardia, a divat és az olasz ipar fővárosába. Nem volt sima a dolog, mert egy hatalmas errorprintingticketcode1108-at írt ki a rendszer fizetés után - 10 percig azt hittem, átvágtag a tranzakció fogalmát lazán értelmező talján kollégák (ez mondjuk nem biztos, hogy korrekt velük szemben, de hadd legyek kicsit rosszabb indulatú, amúgy sem jellemző távolról sem rám a kritikai hangnem). Végül 3 újabb login-logout után mégis valahogy kinyomtatódott a jegy. Persze gondolhatná a laikus, hogy hát az SNCF rendszerén keresztül kellett volna megvenni, mert "há az van helybe!", de - és most lehet önmagam ismétlem, de nincs kedvem visszanézni az eddig írtakat - a francia internetes világ és kultúra múlt századi állapotokat idéz, természetesen egyetlen nyelven, ami az univerzum legszebb, leghasznosabb nyelve egyben, és ami milliók legnagyobb csodálkozására nem a legelterjedtebb az azt nem beszélők körében, ami annál is inkább érthetetlen, hiszen bár ahhoz kétség nem férhet, hogy nehéz talán kissé elsajátítani önkényes gondolkodásra utaló nyelvtanát (szóbeli és írásbeli különbségek alapján főleg) meg persze a kiejtés miatt felfoghatatlan szókészletét, de mivel ez maga a gyönyörűség, az orális és füllel érzékelhető beteljesedés, jogosan vannak használói az említett okok miatt bizonytalanságban (a kommentben lehet esetleg korrigálni az egyeztetésbeli hibákat, omst nincs időm, persze minek bonyolítottam akkor, hö?). A másik ok az, hogy olasz oldalon ócsóbb is a jegy.
Na szóval ez a város igenjó. Ismerjük az olaszokat (mint egy tipikus embert, az olaszt persze): felszínes, olajosképű és hajú, nagypofájú, de kis faszú népség (ebben a tökéletes magyar ellentétjei, akik tökéletesen megáldott ésszel és hímtagmérettel felvértezve is szerények maradtak). Ennek ellenére ríleksz van itt. Az utcák megfelelő mértékben piszkosak, reggelre viszonylag kitisztulnak, nincsenek elszállva az árak, ha olyan az igényünk, elszálltak, ha arra vágyunk. Egyszer vágtak át kicsit mindössze egy helyen minimálisan, mikor csapvíz helyett palackos vizet hoztak meg a grappámat kétszer annyé adták, mint illet volna (a többi helyhez képest). Szóval le a kalappal.
A leges-legjobb - és amiért a poszt is született - az a happy hour á (képzeljük el, hogy az ékezet fordítva van, habár ha venném a fáradságot, hogy kopipésztelek egyet, elég lenni megfigyelni, és nem is kellene ennyit magyarázkodnom) la Milano: tipikusan 6-tól 10-ig tart minden nap, kisebb kocsmák, bárok speciális szolgáltatása, ahol 7 eurótól keződik egy ital, de emellé korlátlan büféfogyasztás társul. Elképesztő egy olyan orálisan fixált ember számára, mint amilyen én is vagyok! Paradicsomos tészták, tintahalkarikák, fasírt, sonka, dinnye, rizottó, spenótos rétes - mindenlófasz. Akkor lehetnénk elégedettebbek, ha az egész ingyen lenne! De így is korrekt - kár, hogy ma délben bekajáltam már másutt, így most ezt szkippelni vagyok kénytelen.
A másik jellegzetesség - természetesen másfele is fellelhető - az utcára nyíló éjjel-nappali bolt, ahol este 9 után 2,5 euró a 0,66-os sör, két asztalt is kitesznek nyolc műanyagszék társaságában, így a csóró fiatalok korrekt áron élvezhetik a szesz bódító hatását. Nálunk is megy a boltból vedelés, miért kellene itt titkolózni? El se kell vinni haza vagy a parkba a Duna mellé a löttyöt! Aki másra vágyik, beül más típusú helyre, például a büfés helyekre a csatornák mellé. 10 után menni nem lehet az utcán. Kint állnak, mint motor egyben asztal is, pohár bor, sör rajta. Ez a beszéd.
Amúgy a dóm is korrekt, bemenni nem tudtam a sok ázsiai turistától, de igencsak monumentális, biztos belül is rendkívüli ("szomorú vagyok, itt minden téglához vér tapad" - ki mondta és hol? a megfejtők közt egy képeslapot sorsolok ki. segítség: olaszba vót az is).
A Scala, a világhíres Scala: antiolasz. Ha létezik ilyen! Nem fotóztam le, guglözettek rá. Az ekszteriőr (ahogy kinéz kivülrül) olyan, hogy a Lumnitzer Sándor utcai kapuvári kórháznak kezet csókolhatna: kurva nagy rozsdás esőcsatorna hertelenkedik rajta, egy fél darab cizelláció a kőben nem sok, annyi sincs, zéró felszínesség - a divat és a külsőség egyik fellegvárában! Vagy ezek a milánóiak annyira adnak a divatra, hogy ez direkt néz ki ennyire sehogysem? Rejtély.
Na de fent mondtam, ez a poszt a büfé miatt készült. Lássuk pár képet a teljesség igénye nélkül (főleg, mert nem ez a legkirályabb hely (in the 'hood), illetve még nem fejezték itt sem be a kirakodást:

(Megkérnék minden fotóst, hogy tartsa meg magának a hangsúlyozottan kéretlen kritikai megjegyzést a fényekről meg a levágott vonalakról, kiégett baloldali utcafrontról. Az Instagrammon folytatódik a méltán népszerű Munkagépek c. sorozatom, ott szeretettel várom a hozzászólásokat.)

Oké, ennyi. Nyert a West Ham Cole és Vaz te góljaival. Mennem kell, hogy egy normálisabb helyre érjek a Bajnokok Ligája döntőjére.

Bónuszként majd leírom egy görög rövid történetét, amit tegnap este élt meg, ma osztott meg velem villámgyorsan véletlenül a metró után kérdezősködve. A zárkózott fajtája.