Belebotlottam egy blogolt listába, majd a kommentek közt annak felmondásába, és gondoltam, megosztom itt is - csak nem hülyeségeket beszélnek! Némileg megnyugvással tölt el, hogy párat már olvastam, vagy legalábbis hallottam róla.
Az ember persze képes néha elszállni, de egy-két szakmai vita nála tapasztaltabbakkal rögtön visszaszögeli a székébe, ilyenkor persze nehéz vitatkozni a következővel is:
"As described in many books, a Journeyman is a developer who knows his language and has done smaller projects but still has a long way to go to being a professional. At the beginning of this stage I’m sure you didn’t agree with this statement (I didn’t, either)."
Na ilyenkor segítenek legalábbis ezek a könyvek: első ajánlás meg ezek második ajánlás. Csak az elsőket írom ki külön.
Kezdők:
Head First Java
A Beginner’s Guide
Test Driven Development by Kent Beck
SCJP Sun Certified Programmer for Java 6 (+1)
Az első szinten nekem mindjárt ki is marad kettő, hiszen a nyelvvel nem ezekből ismerkedtem, hanem rögtön az SCJP vizsgakönyvvel meg a mélyvízzel, viszont a harmadik érdekes. Kent Beck Test Driven Developmentje úgy néz ki, megkerülhetetlen, és jómagam is érzem, vajmi kevés a tudásom a témában. Sajnos azt kell mondanom, idehaza az ilyen szemléletű fejlesztésre eddig kevés igény mutatkozott, de persze ez önmagában sem arról szól, hogy másokat kényszerítsünk, sokkal inkább magunkat. Annyival talán vitatkoznék, hogy ez mennyiben beginner szint, de vitán felül áll, hogy kötelező.
Haladó:
Effective Java by Joshua Bloch
The Pragmatic Programmer
Design Patterns Book by the Gang of Four
Refactoring Book by Martin Fowler
Clean Code by Robert C. Martin
The OSGi in Action
The Clean Coder by Robert C. Martin
Na ez már érdekesebb. Az Effective Javát nemrég olvastam, talán eddig a legnagyobb hatást ez a szakkönyv tette rám szemléletben, de emögött szorosan ott van az 5-ös jelzésű Clean Code is. Ugyan az utóbbinak elég sok kritikájával találkoztam azóta, talán az elv, a szemlélet a fontos, ahogy nyilván Josh Bloch minden szavát sem tekinthetjük szentírásnak. A Gang of Four tervezési mintákról szóló könyve minden második szakmai fórumon előjön, interjúk előtt is kötelező belepillantani - persze ez ismét egy olyan anyag, amelynek nagy részét akkor is ismerjük, ha magáról a könyvről még nem hallottunk. Vagy egy általuk népszerűsített egy minta, vagy már "eleve" az volt.
Profiknak:
Java Concurrency in Practice by Brian Goetz
Woking Effectively with Legacy Code by Micheal Feathers
Peopleware by Tom DeMarco, Timothy
Patterns of Enterprise Application Architecture by Martin Fowler
Az első témában még most is bőven zavarba hozható vagyok, a második egy dögunalmas projektben való kihívástalálásban segít (azt hiszem, SzántóPé ajánlotta), a harmadik projektmenedzsment témakörben írt (Szentner Tomi ajánlotta), aztán az utolsó megint csak egy olyan topik, ami mostanában elég gyakran foglalkoztat.
Szóval számomra a K3, P3, P4, H7, H4 érdekességi sorrendben a bepótlandó, a többi csak ez után.
Na szóval kábé mindenki tudja már, hogy állok, viszont nem volt erről kedvem írni egy sort sem - de talán nem is volt miről.
Jött pár megoldási javaslat:
- átmenni a szomszédcsapatba, mert ők jóval technikaibb feladatokat látnak el - válasz: a nullánál az egy erősebb, de még mindig távoli a tíztől, ugyanazt a komponenst hegesztik, miért lenne technikaibb?
- átmenni frontendesekhez - önmagában megmosolyogtató, hát miről beszéltem nektek eddig?
- átmenni a vasúthoz - úgy dögöljek meg, ha értem, de ugyanazt a rendszert használják, csak vonatokra van cserélve minden, hát ez mégis mitől jelentene több kihívást?
- még két ilyen, amit már el is felejtettem.
Oda ahova esetleg érdemes lenne bekerülni, csak több év céges tapasztalat után lehet csapatváltással. De persze a végén már teljesen mindegy volt, mit mondanak, csak húzhassak el innen.
De persze a pétanque jó volt. A legdurvább érv, amit valaha hallottam.
Pétanque Antibes-ban
Remek munkahely: végy huszonegynehány embert, oszd őket hármas csoportokra, adj mindegyiknek hat golyót, állíts párba két csoportot, dobd el a dugót és hagyd őket játszani két órán át. Ismételd meg fél évente vagy gyakrabban az elégedettség növeléséért.
Bravó.
Erről jut eszembe, hogy még a végén tanultam pár hasznos kifejezést. Olaszul.
Kifele távozó ember lever valamit a polcról.
JÓZSEF (halkan, bizonytalanul): Vaffanculo.
40-es JÓL KARBANTARTOTT ELADÓ NŐ (JÓZSEF-hez, elismerően): Bravo! Che culo!
Ezen kívül che cazzo, illetve kifejezett tárggyal testa di cazzo. Még jól jöhet.
A lakótársak megértőek voltak. Én biztos nem lettem volna ilyen megértő. De ők is mintha készültek volna rá. Illetve a srác, mert a csajjal elég minimálisra sikerült a kommunikáció. Annyira azért nem volt hideg a viszonyunk, hogy ne tudott volna rám írni a távozásom után egy héttel, hogy valószínűleg az én vendégeim (lányok, bizonyára) eltulajdonítottak pár pipereterméket. In the bathroom was Vita Liberata bronzer, in my bedroom on the shelf was a Chanel nail polish very dark red, and Paco Rabanne Lady Million perfume.
Sure, lah! Mindenesetre csak 50 eurót vontak le emiatt a kaucióból. A végén jobban is jártam, mint számítottam rá. A teljes kaucióból ennyi ugrott, de visszakaptam 1 hétre való lakbért, mert hogy előbb leléptem. Merci beaucoup. Ezt még a srác is érti, meg még: enchanté. Két év alatt azért egész korrekt teljesítmény. Bár amúgy jó srác.
Na szóval 29-én reggel a global news után, illetve annak részeként mondtam, hogy akkor köszöntem a lehetőséget. Páran kicsit néztek, nem értették, hogy álmaik munkahelyét hogy hagyhatja itt valaki. Az olasz lány azért jófej volt, elmondta, hogy 2 hét múlva ő is lép, igaz, egy másik csapathoz androidot hegeszteni, meg hogy "le se szarja, hogy mi történik ezzel a fos flexpricerrel, rémálom az egész". Bravo. Gratulált továbbá az elköszönő szövegemhez is, amit egyébként nem értett elsőre teljes mértékben, és a humor eszköze elfedte előle a megbúvó tartalmat.
Szóval van ez a csokis sütemény, töltelékkel, amiért többen annyira odavagytok a pénteki napon. Kipróbáltam, és hát nem rossz, de biztos ismeritek azt a fehér sajtkrémet, fügés, de főleg a gesztenyés krémmel a tetején. Nos, nekem az a kedvencem. És ez az oka annak, hogy most elmegyek.
Fromage blanc aux marrons
Loïc rákérdezett, hogy mi a valódi oka annak, hogy elmegyek, mert szerinte nem a sütemény. Hát - a kurva életbe! - annyira bonyolult volt megemészteni (habár a desszerteknél járunk) ezt a metaforát, meg hogy az én számomra mást jelent a minőségi munkahely? - gondoltam, de elmagyaráztam neki pontosan, mi volt a bajom. Illetve egész pontosan nem, mivel nem akartam az ő kedvét is teljesen elvenni az Amadeustól. Mondjuk nem sok sansz lett volna erre.
Az egyetlen ember, akit tényleg zavart kicsit, hogy elhúzok, az a marokkói Zakaria volt. Sajnos nem az én csapatomban volt, de viszonylag motivált srác, kár, hogy ennél a cégnél tölti a legszebb, legtermelékenyebb éveit, vagy azokból akár egyet is. A végén még megpróbált meggyőzni, hogy együtt (kiegészülve az ír Darrennel) építünk valami mellékprojekt keretein belül egy eclipse plugint, ami arra jó, hogy nem figyeltem oda, mire. Találkoztam vele szombaton is, a strandon. Nagy szarházi. Volt nála egy kártyapakli, olyan trükköket mutatott, hogy ha beszartam, akkor sem jöttem rá, hogy csinálta. Ismerte Somát is, aki - ugye - a magyar bűvészvilágbajnok. Mondtam neki, ha Pesten jár, bemutatom neki. Habár én is csak egyszer találkoztam vele Bálintéknál (most már az csak Julcsinál), de ezt neki nem kell tudnia. De én is vittem azért ebbe a haverkodásba: folyamatosan adagolva, már a második héttől elkápráztattam azzal, hogy válogatottabbnál válogatottabb káromkodásokat tudok az ő nyelvén, állítólag olyanokat is, amelyeket még életében nem mert a szájára venni. Meg persze a marihuánafogyasztás bármilyen szakkifejezése csípőből: tkief?
Szóval a szociális netvörkök közül egy olasz és egy marokkói plusz a fácsén, egy ír a linkedinen. Ennyi a termés onnan.
Jocó meg hétfőn jött meg értem. Hullafáradt volt már este 11 felé, Sopronból egyedül nyomta le egy kis jesolói kitérővel meg milánói eltévedéssel (a GPS a gyengék fegyvere). Szerencsére a város másik végén állt meg, 20 perc erőltetett menetben, hogy elérjem. Azé örültem neki.
Másnak fürödtünk Cannes-nál, megálltunk St. Tropez-ban, ettünk pizzát (ócsó), megittunk egy Impression Rouge-t (Pfneiszl csúcsbor), aludtunk a tengerparton a kocsiban (VW Caddy, ülés kivéve), reggel kibasztak minket, hogy fizetős a parkoló (möszjő, vú reszté iszí? zsö nö parl pa franszé, persze, hogy értettük, fizess vagy húzz el), továbbhajtottunk, boltban vettünk tejet, baguettet, paradicsomot, megálltunk a szikla tetején,
Józsi áll az úton Cannes után, de amúgy a kép készülhetett volna tartalma alapján akár a Mecsekben is, de nem ott készült
megettük, továbbhajtottunk, egy városban, ahol olyan út vezet be fél kilóméter hosszan, hogy jobbról balról virágzó leanderfal határolja (giccs), ittunk egy jó kávét (én), egy jó drága capuccinót (Jocó, aki nem tudta, hogy csak a kávé ócsó), nézegettük a (főleg utólag) meseszép pincérnőt, aztán fürödtünk egy olyan öbölben, aminek (ha félkör alakú volna) a sugara kábé 20 méter, a szikla esése 30 méter 5 méteren, buzeráltunk egy döglött medúzát, nézegettük a feltehetőleg francia srác feltehetőleg francia (és hát főleg utólag) álomszép barátnőjét, de az is lehet, hogy ez még előző nap volt, mert különben nem jönne ki sehogy sem, hogy átmenjünk Toulonon, ami a Riviéra gyöngyszeme (még észak-angol szemmel is ronda iparváros), aztán elérjük Marseille-t,
egy csodaszép épület Marseille-ből
együnk egy jó ebédet kettőkor a világ leglecsúszottabb bárjában, fonnyadt salátával, csirke saslikkal, viszont élvezhető pudinggal és élvezhetetlen sörrel, felmenjünk aztán az erődbe, eléggé megizzadjak, én csak felfelé nem szeretek menni, Papa, tudod, hogy hazamennék gyalog, ha nem lenne az Alpok, aztán belváros, bevásárló kocsik megfigyelése a Régi Kikötő vizében, utcák felújítása, minden elismerésem, én ennyit nem tudnék letérkövezni, a térkövezés a legszarabb munka, Papa, szarabb, mint a mulcsozás?, persze, a mulcsozás az egy hálás munka, Papa, aztán kicsit kijjebb menve, jó 15 percet töltöttünk a viszonylagosan rasszista ki tud előbb összeszámolni tíz nem bevándorlót játékkal, aztán megtaláltuk végre az óvárost, ahol egy apró téren megittunk egy kiváló Ricard-t (vagy csak én, mert Jocó vezetett, ő a századik kávét, persze én is), ahol a Plus belle la vie, avagy francia barátokközt játszódik a 13 cantons téren, ami nem is csoda ezek szerint, mert itt van a gazdagok és szegények ütközőpontja, ami a sorozat egyik konfliktuseredője egyben, és amelynek ott a téren azért egy külön kis szuvenírboltja is van, meseszép eladólánnyal, de idő továbbra sincs, ennyi volt Marseille, kábé, pár utcafotó,
mine!
templom, közlekedési táblák gondosan belekomponálva (Jóska témája),
egy könyvtár, rohanás, megállás a parton később, fürdés a tengerben, legalább van zuhany a parton, van baguette, van taboulé, van Shiraz (Pfneiszl csúcsbor), van frizbi, vannak helyi középiskolások, akik éjjel 1-ig pétanque-oznak, vannak iskoláslányok, akik őket nézik, s ahogy a pálya pora egyre inkább rátelepszik az adidas melegítő szárára. Van alvás nekünk a Caddy-ben, van a német házaspárnak a skodában, van a vanabíhippiknek a transzporterben. Reggel be a tengerbe, zuhany, még mindig nem szappannal, de az kinek is kell, George Carlin szerint is elég hetente egy rendes tisztálkodás, apám szerint is talán, szerintem meg főleg, habár nem a tisztálkodás miatt zuhanyzunk, passzió csupán, az indonézek például napi háromszor is megfürdenek, megmandiznak, kakk, kimos, látod, egyszerűbb, a papír csak eltömítené, jobbkézbe a vödröcske, belemerít, ballal nedvedít, töröl, aztán azt másra nem használ, enni, ne, érinteni, szentségtörés, de visszaülök, napszemüvegemet felteszem, bámulok a hajnali tengerre (persze csak retorikailag, amúgy fél nyolc már, de még így is szép, de hálisten már nem giccsesen szép), menjünk már, Józsi, nem neked kell vezetni, ne sürgess, igyunk majd valahol egy kávét és együnk valamit, menjünk, menjünk a nemzeti park felé, álljunk meg ott mondjuk valahol, miután átkelünk a komppal a Rhone-on, talán nem kérik el, talán nem kérik el az öt eurós révdíjat, de elkéri, de legalább mosolyog, de miért kérte el, de miért kérte el, de menjél már előre, de hogy ide is, de hogy itt is a kurva körforgalom (majd belinkelem hol van az a - itt, de itt még nincs meg a körforgalom), Salin-de-Giraud,
Jocót itt zárja be a csak franicául tudó pincérnő a klotyóba
boulangerie, bulanzserí, egy-egy szelet hagymás szardellás izé, egy-egy darab pain aux raisins, a legjobb, amit Franciahon adott a világnak (vagy hát saját maguknak, mert máshol nincs), jaj, de szeretem a mazsolát, nézd azt a hülyét, hogy lehet így beállni, nem tud kiállni a másik, jaj, hát állj el, eláll, nem ideges, Ön sem, én sem, Ön sem, én sem, a szardellás sem rossz, bonjour, bonjour, itt mindenki köszön, bon appétit, merci, gúnyolódnak, lehet itt enni?, lehet, kedves vidéki emberek, bonjour, bonapp, nyomás, nincs itt semmi, sétáljunk, rohad, menjünk tovább inkább, nemzeti parkban séta?, hol, a madárlesnél, legalábbis ilyen ház nálunk a Madárvártán van, csak ott nem ül öregasszony, itt ül, de semmi infó, német házaspár, csodaszép 16 éves forma lánnyal,
ez egy remek kép a családról, kiválóan használja Józsi a fókuszszűrőt, viszont itt még a 16 sem látszik, de esküszöm, volt annyi
akárcsak egy Onetti elbeszélésből, ebből talán erőszak lesz, de akkor el kellene tenni a két szülőt lábalól, de nézd, milyen hosszúak azok a combok, többnek kell lennie, Papa, van az 18 is, de persze, hogy nincs, nagyon nincs, követnek, gibt es einen weg da?, ne, gibt's keinen weg, haha, haha, szerintünk is bohózatba illő, hol vannak már azok a rohadt flamingók, tovább, kocsiba vissza, követjük őket, megállnak, nézik a táblát, németek, meggondolják, mi is, tíz másodperc alatt, most ők követnek, les, inkább pódiumszerű emelvény, megállunk, felmegyünk, kurva sok nád meg még sás is, megállnak, mi van ott, hát semmi, mi lenne, megnézik, semmi, mi már úton, megállunk, ott egy izé, gém, az ugyan nem, az flamingó, beszarok, sétáljunk, sétáljunk, ott már több is, egy toll a kiszáradt mederben, narancssárgaesetlegrózsaszín, na elég ebből, tovább, sóhegyek, itt nem véletlenül írja a könyv, hogy nyolcszázezer (ezt számmal szoktuk, 800 000) tonna sót nyernek ki évente, szép fehér, ott a lány megint, most már mosolyog persze, megnyalom a földet érintett ujjam, sós, persze, a földbe fúrt ujj, sós, mosolyog, anyáék is, na menjünk, itt már nem egy flamingó, egész csapat, repdesnek mindenfelé, beborítva az eget, menjünk a partig, nekem nincs kedvem, de menjünk, és akkor ott, a végtelen part, a lány már fürdik persze anyáékkal, kiváló a terep, sok lakókocsi, a fájó búcsú attól, ami nem is lehetett a tiéd, továbbra sem akarok frizbizni, nem szeretek, csak azzal a megfelelő súlyúval (a megbízhatóság jele), inkább sétáljunk, jó, sétálunk negyven percet, nem szűnnek a lakókocsik, szűnnek a lakók, bádogfalak, egymásba fordítva hat autó, kiskert, kisklozet, mi ez, nyaralók, lakóházaik, cigányélet, hippiélet, hihetetlen, ilyen még nem láttam, na fussun vissza, csak egy perccel maradok le vagy hárommal, a világítótorony, a másik oldalon, mi van, oda nem tudunk bemenni, naturalista (a modoros szó a nudistára), nem szeretik, hogy ha nézed, hogy minek nézed, amit, minek, jó olvasok inkább, jó együnk valamit, ekkora szar grillcsirkét, de legalább a bor normális, akkor tehát még egy pálinka a kocsiban, akkor tehát itt alszunk mégis, nincs elég kenyér a vacsorához, én ugyan nem kérek, akkor megesszük a kolbászt a weetabix-szel, jó szar, sebaj, paradicsom, olívaolaj, tonhalkonzerv, másik Shiraz (Pneiszl csúcsbor), jól elkergettem négy francia csajt, de hát fiatalok, de hát mekkora lúzer vagy, de hát nem tök mindegy, nem tudtak dönteni, melyik kettőjé legyünk, adieu, igyunk még, már megint mintha lenne löket bennünk, a csomagokon alszom a hátuljában, a sofőr az anyóson, igazán elrendezhettük volna, habár nem nekem fáj a mindenem másnap reggel, hanem neked, öcsém, a te ötleted volt, én akárhol elalszom, csak felfele ne kelljen sétálni, azért az a kite-os kurva jól csinálta tegnap, persze csak kezdő, de akkor is, na menjünk, ennyi volt a francia hon, ledurrantjuk az egészet autópályán vissza, Antibes-ban bemegyek a bankba, tényleg minden oké, tényleg, de akkor sem hiszem el még a kérdezéstek sem, 24 sör, 2,5 decis üvegecskék, végre wifi, karton rozé otthoniaknak, kaja, zőccség, gyümölcs, Józsi a parkolóautomatát felügyeli,
Józsi bűvöli az ájfónt - a kép Cannes-nál készült, de ott sűrű a bejegyzés, ide meg elfér
húzzunk innen, állítólag Èze felé vannak a legszebb öblök, a legrosszabbat fogjuk ki, legalább jól bekajálok, jól leégek, egy jó kávé az útra, a fiatalember nem jöhet be póló nélkül, éreztem, de nem szóltam, bocs, addig én nézem, hogy milyen rohadt meleg van, azért a tenger meg ezek a hegyek hűsítenek ám, na írd meg azokat a képeslapokat, menjünk, tankolás, nem is volt irtó drága, az ott lent megint Monaco, mit gondolsz, hogy lehet, hogy sem a franciák, sem az olaszok nem olvasztották be, nincs tisztességes adózás, azok már akkor is értették, hogy kell azt legálisan elkerülni, a kizsákmányolás egyik fellegvára, persze, hogy minden büdös rohadtgazdag ott van, emlékszel a helikopteres hajókra, igen, na persze az Abramovicsnak Antibes-ban is van egy olyan meg St. Tropez-ban meg mindenhol, na lépj rá, ez az út, ez még rondább, mint a felüljáró a Nyugatinál vagy a Keletinél, ez végigmegy, ez igen, bravó, viszont a belváros korrekt, láttad, hogy megnézett, téged nézett, nem, téged, áh, téged, nincs hajam, nekem sincs, vegyünk egy térképet, szerelmes vagy a térképekbe, egy térképet, ez tökéletes, három lány, trafikus és két barátnője, megeszik Jocót ketten a szemükkel, egyik talán engem is, ezek az olasz lányok pofátlanok, nekem kell lesütnöm a szemem?, a következő utcán is, mindenhol, laza hely, jó kis utcák, apám, ezek szűkek, oda nézz, biztos az urát várja abban az öltözékben, meg az összes többi hölgy is abban a hívogató pózban, inkább együnk valamit, együnk, itt nem szabadott volna halat rendelni, köszönöm az utólagos felvilágosítást, kedves lengyel tizenkét éve itt élő milf, de akkor sem fogok rád fanyalodni, ne röhögjél te meg, inkább igyunk még egy sört, a kisbolt, ott, az indiai eladók, üveget utcára nem szabad, de tessék, áttöltöm műanyag pohárba, mindenki így csinálja, az egész város az utcán iszik, elég hangosak, ezt látná a Tompa utcai polgármesterédesanya, áldom a szemeit, menjünk aludjunk, aludjunk, itt jó lesz, itt lehet a fa tövébe pössenteni, remélem, nem zaklatnak éjjel, nem teszik, már nem is tudom, hol kávézunk, az autópályán, forrósodik a levegő, olaszban melegebb van, jóval, Pisa, hol az a rohadt torony, igyunk itt is egy kávét, jó, jó szar a vécé, ezt ide nem volt érdemes cipelni, de neked elmondom, hogy nincs papír, viszont kifelé már láttam, van kéztörlő, nekem be kellett érnem, azzal, ami kiesett a zsebemből, habár jobban megvizsgálva, lehet, hogy nem is a zsebemből esett ki, nem érdekes most már, az érdekes, hogy ne legyen belépő meg parkolási díj, de van, hatvan cent egy óra, megdobom háromra, jé, van wifi, ingyenes, pont itt, a kocsitól öt méterre már nincs, megérte megvárni a vészvillogót kitéve, míg az a szerencsétleg elfogyasztotta a szendvicsét a volánnál, na nyomás be, kurva sok árus, ott a torony,
majdnem sikerült közrefogni
nincs belépő, dől, tartják a turisták a nagy semmit, támasztják a levegőt, Józsi bele is csap az egyik tenyerébe egy nagyot, jól van, ez mások szerint is vicces volt, na két fotó a közlekedési táblákkal (Józsi témája), két fotó markolókkal (enyém), menjünk, de egyre melegebb van, öt fokkal melegebb legalább, mindjárt ott vagyunk, szevasz Gergő, jó a kemping, nagyszerű, útlevél, parancsoljon, csak egy napot leszünk a háromszázhuszonhetes placcon, odanézz apám, hová valósi a kocsi, annyira nem szépek, mint akikkel a pályán hülyéskedtünk és vesztettük el őket betévedvén azok a hídon, de legalább a velencei önkiszolgáló kút olcsó volt, minek izgultam rajta, hogy benyeli az ötvenest, mondjuk, mert piszkosul elhagyatottnak tűnt a valami közepén, nem baj, nagyon jól áll nekik ez a fehérnemű, feszül a bőr a fenekén, de ha kocsija van, biztos több már, persze, ezek legalább húsz évesek, na majd este, na majd este, ejj, de rohadtul berúgtam, inkább alszok, ne aludjál, kelj fel, be kell menni, nem érted, nahát, mit is mondtál tegnap este, elaludtam, haragszom rád, elmentek a lányok ma, kurva szar ez a Jesoló, idősebb párok, még 16 éves formák is ritkaságszámban, a plebs paradicsoma, legyen német, olasz, keleti, átlagos vacsora, idióta pincér, de persze csak kedves akar lenni, és az a gazella a másik asztalnál, látszik, hogy leszarja a magánál hússzal idősebb fazont, na húzzunk, keljünk, menjünk haza, arrivederci.
Felhivtam tegnap este a cegem, es eloadtam a problemat.
Ez az urge eleg dorzsolt lehet - de talan el is varhato, hiszen ez a munkaja, olvasni az embereket. Nem volt meglepodve egyaltalan, egybol a lehetseges opciokat sorolta.
Abban maradtunk, hogy elsore megprobal masik csapatot keriteni, amint lehet, mivel egy harom honap mulva esedekes valtast en nem tartottam elkepzelhetonek, addig itt nem birom ki.
Ez semmit nem jelent meg. Egyreszt, mivel a csapatvezetomtol is fugg, hogy fogadja mind az idozitest, mind a modjat, mert negativ reakcio eseten a valtas elvi lehetosege is kizart lenne, masfelol nagyon meglepne, ha talalnanak itt olyan poziciot, amelyet teljesen motivaltan tudnek vegezni. Egyszeruen tul sok reszre van darabolva a feladat, hogy barmelyik resze is onmagaban eleg erdekes legyen.
Gombokhoz nem nyulni, majmoknak enni adni.
Egy esely, ha van olyan csapat, ahol azt a reszt hegesztik, amit a gombok vezerelnek.
Talán nem vagyok otthon a tesztelés világában annyira, mégis valamin megakadt a szemem.
Próbáltam lekövetni, hogy egy adott metódust mi hívja, és rohadtul privátnak tűnt...mégis protectedként szerepelt, amit elsőre nem értettem. Kiderült, hogy még egy helyről hívják a saját osztályán kívül: egy tesztből.
Noha a teszteket nem ismerem, az objektum-orientáltság mellett annál inkább elkötelezett vagyok, így azt, hogy egy privát metódust egy teszt kedvéért protecteddé lazítsunk, egyszerűen elfogadhatatlannak tartom. Arról van szó ugyanis, hogy a teszt ugyanolyan package-ben volt, mint a tesztelt osztály, ezért elérte a protected metódust. Persze felmerül a kérdés (ami amúgy általában csak különböző kvízek vagy vizsgasorok közt), hogy miért protected akkor már, és miért nem default? Utóbbi kicsit korlátozóbb, körül-belül hasonló értelemmel, mint amit itt kihasználnak (sokan eleve vitatják a default viselkedés létjogosultságát).
Az a tippen elsőre, hogy a felhasználó nem ismeri a pontos különbséget a "semmi" (default) és a protected közt. A másik az, hogy mivel a kezdő és a rossz fejlesztő nem ismeri a különbséget, ezért tudatos a döntés a protected mellett, nehogy összezavarják azokat - ez kicsit kicsavart magyarázat, keep it simple, akkor is, ha hülyeség.
Térjünk vissza azonban az eredeti kérdésre.
Lehet-e létjogosultsága annak, hogy közvetlenül egy teszt kedvéért módosítsuk a láthatóságot? Azaz: van-e a létjogosultsága a privát metódus tesztelésének?
Esetleg reflection-nel tesztelni, ha minden kötél szakad?
Próbáltam magamban érveket találni a fentiekre, de igazán erőset nem sikerült. A véleményem az, hogy egy ilyen eshetőség mindig a rossz tervezés eredménye, tehát minden privát metódust le kell tudni fedni az őt használó publikus interfész felől (bármelyik ágban is bújjon meg).
Az adott esetben például az volt az érzésem, hogy a privát metódus hívása előtt egy csomó más hívás történik, ami csak az objektum megfelelő felinicializálása (talán felesleges az igekötő), felmockolása esetén fut le hibátlanul, és mivel ezt lusta volt a fejlesztő megtenni, egyszerűen átállította protectedre a vizsgált metódust, a többit meg leszarta.
Szóval - talán olvassa ezt legalább egy vagy két tesztelő, legalább egy vagy két fejlesztő - véleményeket szeretnék kérni a hozzászólások közt az egyáltalán nem költői kérdésekre.
Elkepzelheto, hogy a nagyvallalati elet nem az en kenyerem.
Epp most jovok egy mitingrol (meeting). Gondolatban osszeszamolom, hanyan ulunk az asztal korul. Sylvie, a mi emberunk, akivel ketten dolgozunk a feladaton (CR - change request), egy QA-as lany (tesztelo, hogy a plebs is ertse), egy masik no, aki torott ujjall uldogelt, de hogy ki o, azt nem ertettem, viszont volt par megjegyzese, valami front-endes talan, mellette egy csavo, aki nem szolalt meg, mellette meg egy csavo, akit mar lattam az epuletben, es kezdes elott franciaul poenkodott (hadd jegyezzem meg itt zarojelben, hogy egyre jobban irrital, hogy ha nem muszaj, nem az angolt hasznaljak, lefossak magasrol, hogy van-e ott valaki, aki esetleg nem erti), aztan en, aztan egy masik srac, aki a torott ujju novel lehetett egy banda, aztan a tim liderunk, David, egy prodakt menedzser, Sandrine talan, majd meg egy lany, aki a jo eg tudja melyik reszrol jott megintcsak, talan a kozponti csapattol. Ez eddig tiz - 10. Volt meg ket ember telefonon keresztul, konferenciahivas, azon a haromszog alaku kutyun keresztul, ami a dizninel nem mukodik. Egyik a CAF csapatbol, akik a jegyarazas felelosei, a masik homaly. Tizenketto.
Hatan legalabb nem tudtuk, mi van: a ket balomon ulo csavo, a ket telefonos, a QA-s csaj meg egy szabadon valasztott a maradekbol - peldaul en.
Egy orat basztunk el erre, ami nyilvanvaloan 10 percnyi informacio egyreszt, masreszt a vegso munka, tehat a fejlesztesi, programozasi feladat olyan netto 1 nap lesz, 2 honap dokumentacioiras, adatgyujtes, miting.
Ez is komikus, masreszt maga a miting szurrealitasa.
Van-e ertelme maradni, es hagyni, hogy eltunyuljak ugy, hogy kozben fontosnak erzem magam? Ezt muszaj kisse atfogalmazni: tudok-e ugy maradni, hogy eltunyulok, de kozben ugyan fontosnak erzem magam?
A valasz eleg egyszeru: nem. Mashol sem ereztem eddig eleg fontosnak a feladatot, hogy a belefektetett idot ne eltekozoltkent eljem meg valamennyire, de itt ez hatvanyozott. Idealista szemszogbol a problemara tekinteni nem elmeleti lehetoseg, hanem ez egyetlen letezo, ugyanis a rovid eletunket ilyen mitingeken elbaszni oriasi nagy pazarlas es lukszus, aminek en amugy az elet legtobb teruleten nagy ellensege vagyok.
A heten kikoltoztem Sophiabol, de maradt meg a hutoben ez az: ket napig tudatosan fogyasztottam minden hatramaradottat, a 60 literes taskat is modszeresen feltoltottem, egy nagyobb dobozba pedig meg a felig felhasznalt olajat, uborkat es lekvart is elrejtettem. Az aldozat: ket zacskos salata, egy madarlatta epres danonjoghurt (meg anyamek hoztak), egy vaj (anyam vette, en tudtam, hogy mar nem tudnam megenni) meg egy cukkini. A lista masik resze nyilvan erdekesebb, a teljesseg igenye nelkul: szaraz bagett, teliszalami, gepsonka, porkoltszaft, reggelire harom joghurt (ketto oleg), masfel liter tej este es reggel felezve, maradek narancsle, maradek sorok (volt par), jegkrem. Ennek felet nem ettem eddig sem, nem is kivantam megenni.
Ez van. Akkor jo, ha szar, akkor esik jol, ha szarul esik. Persze ebben az a jo, hogy akkor is jol esik, ha jol esik. Csak ha szarul, akkor mashogy esik jol.
Szoval ma mar a 230-as busszal Nizzaba megyek. Tej, korfleksz vagy muzli, sor - ezeket mindenkepp kell venni. Felkeszultem egy nagy tevezesre a lakotarsakkal. Nem lesz egyszeru az sem.
Krisztus urunk mennybemenetelének évfordulója e hét csütörtökére esett. Kivettem a pénteket, hiszen amúgy sem csinálok semmit a munkahelyen, és senkinek nem is hiányzom ott.
Négy nap. Először Marseille-re gondoltam, de az internet szerint bonyolultabb eljutni oda, mint Milánóba. Ezt újdonsült lakótársam megcáfolta ott jártomban, ám ekkor már döntöttem az utóbbi mellett. Ez egész pontosan szerda délután volt, miután az olasz oldalon megvettem Ventimigliából a retúrjegyet Lombardia, a divat és az olasz ipar fővárosába. Nem volt sima a dolog, mert egy hatalmas errorprintingticketcode1108-at írt ki a rendszer fizetés után - 10 percig azt hittem, átvágtag a tranzakció fogalmát lazán értelmező talján kollégák (ez mondjuk nem biztos, hogy korrekt velük szemben, de hadd legyek kicsit rosszabb indulatú, amúgy sem jellemző távolról sem rám a kritikai hangnem). Végül 3 újabb login-logout után mégis valahogy kinyomtatódott a jegy. Persze gondolhatná a laikus, hogy hát az SNCF rendszerén keresztül kellett volna megvenni, mert "há az van helybe!", de - és most lehet önmagam ismétlem, de nincs kedvem visszanézni az eddig írtakat - a francia internetes világ és kultúra múlt századi állapotokat idéz, természetesen egyetlen nyelven, ami az univerzum legszebb, leghasznosabb nyelve egyben, és ami milliók legnagyobb csodálkozására nem a legelterjedtebb az azt nem beszélők körében, ami annál is inkább érthetetlen, hiszen bár ahhoz kétség nem férhet, hogy nehéz talán kissé elsajátítani önkényes gondolkodásra utaló nyelvtanát (szóbeli és írásbeli különbségek alapján főleg) meg persze a kiejtés miatt felfoghatatlan szókészletét, de mivel ez maga a gyönyörűség, az orális és füllel érzékelhető beteljesedés, jogosan vannak használói az említett okok miatt bizonytalanságban (a kommentben lehet esetleg korrigálni az egyeztetésbeli hibákat, omst nincs időm, persze minek bonyolítottam akkor, hö?). A másik ok az, hogy olasz oldalon ócsóbb is a jegy.
Na szóval ez a város igenjó. Ismerjük az olaszokat (mint egy tipikus embert, az olaszt persze): felszínes, olajosképű és hajú, nagypofájú, de kis faszú népség (ebben a tökéletes magyar ellentétjei, akik tökéletesen megáldott ésszel és hímtagmérettel felvértezve is szerények maradtak). Ennek ellenére ríleksz van itt. Az utcák megfelelő mértékben piszkosak, reggelre viszonylag kitisztulnak, nincsenek elszállva az árak, ha olyan az igényünk, elszálltak, ha arra vágyunk. Egyszer vágtak át kicsit mindössze egy helyen minimálisan, mikor csapvíz helyett palackos vizet hoztak meg a grappámat kétszer annyé adták, mint illet volna (a többi helyhez képest). Szóval le a kalappal.
A leges-legjobb - és amiért a poszt is született - az a happy hour á (képzeljük el, hogy az ékezet fordítva van, habár ha venném a fáradságot, hogy kopipésztelek egyet, elég lenni megfigyelni, és nem is kellene ennyit magyarázkodnom) la Milano: tipikusan 6-tól 10-ig tart minden nap, kisebb kocsmák, bárok speciális szolgáltatása, ahol 7 eurótól keződik egy ital, de emellé korlátlan büféfogyasztás társul. Elképesztő egy olyan orálisan fixált ember számára, mint amilyen én is vagyok! Paradicsomos tészták, tintahalkarikák, fasírt, sonka, dinnye, rizottó, spenótos rétes - mindenlófasz. Akkor lehetnénk elégedettebbek, ha az egész ingyen lenne! De így is korrekt - kár, hogy ma délben bekajáltam már másutt, így most ezt szkippelni vagyok kénytelen.
A másik jellegzetesség - természetesen másfele is fellelhető - az utcára nyíló éjjel-nappali bolt, ahol este 9 után 2,5 euró a 0,66-os sör, két asztalt is kitesznek nyolc műanyagszék társaságában, így a csóró fiatalok korrekt áron élvezhetik a szesz bódító hatását. Nálunk is megy a boltból vedelés, miért kellene itt titkolózni? El se kell vinni haza vagy a parkba a Duna mellé a löttyöt! Aki másra vágyik, beül más típusú helyre, például a büfés helyekre a csatornák mellé. 10 után menni nem lehet az utcán. Kint állnak, mint motor egyben asztal is, pohár bor, sör rajta. Ez a beszéd.
Amúgy a dóm is korrekt, bemenni nem tudtam a sok ázsiai turistától, de igencsak monumentális, biztos belül is rendkívüli ("szomorú vagyok, itt minden téglához vér tapad" - ki mondta és hol? a megfejtők közt egy képeslapot sorsolok ki. segítség: olaszba vót az is).
A Scala, a világhíres Scala: antiolasz. Ha létezik ilyen! Nem fotóztam le, guglözettek rá. Az ekszteriőr (ahogy kinéz kivülrül) olyan, hogy a Lumnitzer Sándor utcai kapuvári kórháznak kezet csókolhatna: kurva nagy rozsdás esőcsatorna hertelenkedik rajta, egy fél darab cizelláció a kőben nem sok, annyi sincs, zéró felszínesség - a divat és a külsőség egyik fellegvárában! Vagy ezek a milánóiak annyira adnak a divatra, hogy ez direkt néz ki ennyire sehogysem? Rejtély.
Na de fent mondtam, ez a poszt a büfé miatt készült. Lássuk pár képet a teljesség igénye nélkül (főleg, mert nem ez a legkirályabb hely (in the 'hood), illetve még nem fejezték itt sem be a kirakodást:
(Megkérnék minden fotóst, hogy tartsa meg magának a hangsúlyozottan kéretlen kritikai megjegyzést a fényekről meg a levágott vonalakról, kiégett baloldali utcafrontról. Az Instagrammon folytatódik a méltán népszerű Munkagépek c. sorozatom, ott szeretettel várom a hozzászólásokat.)
Oké, ennyi. Nyert a West Ham Cole és Vaz te góljaival. Mennem kell, hogy egy normálisabb helyre érjek a Bajnokok Ligája döntőjére.
Bónuszként majd leírom egy görög rövid történetét, amit tegnap este élt meg, ma osztott meg velem villámgyorsan véletlenül a metró után kérdezősködve. A zárkózott fajtája.
Lassan mennek errefelé a dolgok, például a bankkártyámat, csekkfüzetemet még mindig nem sikerült átvennem, az emailjeimre nem válaszol a bank, a telefonba franciául szól az automata. ezért nem tudom, mi van vele. De ezt tudjuk be esetleg annak, hogy az illető hölgy szabadságra ment.
Holnap ugyanis ismét nemzeti ünnep: a háború vége. Valaki a múlt héten vette ki a hosszút, valaki most, de a román srác például úgy ügyeskedett, hogy mindkét hosszú hétvégébő profitáljon. Már úgy értem, kivette az átkötő napokat mindkét esetben, itt ugyanis nincs híd, nincs szombaton ledolgozzuk. Sebaj, nekem jobb is így. A 18-át majd én is kiveszem, 17 ugyanis ismét ünnep, a mi Urunk Jézus Krisztus mennybemenetelét itt a munka beszüntetésével szentelik meg az emberek. Érdekes, erre otthon akkora figyelem nem összepontosul - mondom ezt úgy, hogy ugye 17 éves koromig komolyan vallást gyakorló ember voltam, tehát kellene, hogy emlékem legyen róla, de nincs. Sebaj, átruccanok Cannes-ba, hátha a filmfesztiválon erről fel tudnak világosítani.
A hétvégén sikerült a lakáskérdést rövidre zárni: az ausztrálok igent mondtak. Megnéztem szombaton több másik helyet is amúgy, és magasan árban és előnyökben is a legjobb megoldás ez. A hónap közepén elkezdek költözni, a BL-döntőt már az ottani tévén nézem - az itteni wifivel csak szaggatna az egész.
Voltak nagy kérdések, mielőtt kijöttem, amik meghatározzák majd az ittlétet:
1 találok-e bárátokat, ismerősöket, akikkel a munka mellett is tudok időt tölteni?
2 hiányoznak-e az otthoniak, barátok, család, romkocsmák, korsó sörök?
3 lesz-e vagy lesznek-e csajok?
4 milyen lesz franciák közt élni? nem is tudok franciául!
5 milyen lesz a meló? minden az ígérteknek megfelelően alakul?
Nos. Egyszerű a képlet. Jól vagyok, voltam már szarabbul, sokkal.
1-2-3 Egyedül vagyok. Nincs senkim. A cégnél pár emberrel el dumálgatok, de semmi. A franciatanfolyamon ma az egyik olasz srác mondta, van foci szerdánként, ebédidőben. Szóval azért alakul, nem reménytelen (kivéve eddig a női front). Tisztességes lerészegedésre nemigen van alkalom, nincs hozzá társ. Nem vedelősek az itteniek :) De nem baj, ez nem annyira hiányzik. Majd otthon.
4 Nem probléma. Továbbra sem tudok egy szót sem. Senkit nem zavar, mindenki kedves. Csak ugye a bank őrjít meg.
5 Fizetést még nem kaptam, szerdán kell jönnie. Most fedeztem fel, hogy a tréningért fél pénz jár, egyelőre nem tudom, hogy a belső betanítást minek számolják el. Kurvára remélem, hogy ez az egész szenvedés 100%-ért ment.
Különben... Agyfasz. Egy rém a meló. Egy sor kódot nem írtam - illetve de: egy egyszerű webappot írt az egyik lány, amely megszűri a Sonar felől jövő infót (bármilyen szempont szerint, nem érdekes), hogy a csapat számára csak a hasznos dolgok látszódjanak egy helyen. Tehát ez egy ilyen félig saját időben írt dolog, helyette netezhetett volna. Ez viszont nem mentség arra, hogy egy akkora hányás legyen, annak bármelyik több liter kannás bort elfogyasztó Schönherzes faszból egy kupa alkalmával kikívánkozott gyomortartalom sarkát összevágva tisztelegjen. A programozói büszkeség az, ami azt akadályozandó hivatott létezni! Csináltam, csinálok baromságot én is (ugye, fiúk?), de a képemről lesülne a bőr, ha ezt hanyagságból követném el. Ez itt normális. A kód JAVÍTÁSRA lett felkínálva, SENKI nem nyúlt hozzá. Ez totálisan elkeserített. Én igen, holnap letisztázom, aztán rápirítok a népre.
XML fájlokat, hárombetűs ismeretlen, érdektelen utasításokat nézegetek vindózos tekszteditorokkal - mi lehet a hiba? Én - bazmeg - fejlesztő vagyok. Ma teljesen elegem lett. A helyzeten nem tudom, hogy lehet változtatni. A fenti 4 pont ellenére jól bírom, itt akarok maradni, kihívás, de ha pont a meló, ami esetleg a nehéz időszakban temetkezni lehetne, a legszarabb? Mi a jövő? Mikor itt fizetnek ennél a cégnél egyedül tisztességesen a környéken?
Ennyi. De még várok. Elvileg a héten specifikációkat is nézegetek, aztán lassan kód. Ilyen még azért nem történt velem.
Még annyi, hogy igencsak jókat eszem. Ma lazacot főztem spárgával, egy egyszerű vajas-fokhagymás-fehérbors mártással, amit pici liszttel voltam kénytelen besűríteni (olckúl, tudom, de félúton vettem észre, hogy nincs tejszín). A rizst sajnos elszúrom a villanyrezsón, meg kell tanulnom bánni vele. A többi isteni, tényeg.
Ha más nem, elmegyek szakácsnak. A legendás sprotnis rizs óta töretlenül ível felfelé a konyhai karrierem.
