Elkepzelheto, hogy a nagyvallalati elet nem az en kenyerem.
Epp most jovok egy mitingrol (meeting). Gondolatban osszeszamolom, hanyan ulunk az asztal korul. Sylvie, a mi emberunk, akivel ketten dolgozunk a feladaton (CR - change request), egy QA-as lany (tesztelo, hogy a plebs is ertse), egy masik no, aki torott ujjall uldogelt, de hogy ki o, azt nem ertettem, viszont volt par megjegyzese, valami front-endes talan, mellette egy csavo, aki nem szolalt meg, mellette meg egy csavo, akit mar lattam az epuletben, es kezdes elott franciaul poenkodott (hadd jegyezzem meg itt zarojelben, hogy egyre jobban irrital, hogy ha nem muszaj, nem az angolt hasznaljak, lefossak magasrol, hogy van-e ott valaki, aki esetleg nem erti), aztan en, aztan egy masik srac, aki a torott ujju novel lehetett egy banda, aztan a tim liderunk, David, egy prodakt menedzser, Sandrine talan, majd meg egy lany, aki a jo eg tudja melyik reszrol jott megintcsak, talan a kozponti csapattol. Ez eddig tiz - 10. Volt meg ket ember telefonon keresztul, konferenciahivas, azon a haromszog alaku kutyun keresztul, ami a dizninel nem mukodik. Egyik a CAF csapatbol, akik a jegyarazas felelosei, a masik homaly. Tizenketto.
Hatan legalabb nem tudtuk, mi van: a ket balomon ulo csavo, a ket telefonos, a QA-s csaj meg egy szabadon valasztott a maradekbol - peldaul en.
Egy orat basztunk el erre, ami nyilvanvaloan 10 percnyi informacio egyreszt, masreszt a vegso munka, tehat a fejlesztesi, programozasi feladat olyan netto 1 nap lesz, 2 honap dokumentacioiras, adatgyujtes, miting.
Ez is komikus, masreszt maga a miting szurrealitasa.
Van-e ertelme maradni, es hagyni, hogy eltunyuljak ugy, hogy kozben fontosnak erzem magam? Ezt muszaj kisse atfogalmazni: tudok-e ugy maradni, hogy eltunyulok, de kozben ugyan fontosnak erzem magam?
A valasz eleg egyszeru: nem. Mashol sem ereztem eddig eleg fontosnak a feladatot, hogy a belefektetett idot ne eltekozoltkent eljem meg valamennyire, de itt ez hatvanyozott. Idealista szemszogbol a problemara tekinteni nem elmeleti lehetoseg, hanem ez egyetlen letezo, ugyanis a rovid eletunket ilyen mitingeken elbaszni oriasi nagy pazarlas es lukszus, aminek en amugy az elet legtobb teruleten nagy ellensege vagyok.
A heten kikoltoztem Sophiabol, de maradt meg a hutoben ez az: ket napig tudatosan fogyasztottam minden hatramaradottat, a 60 literes taskat is modszeresen feltoltottem, egy nagyobb dobozba pedig meg a felig felhasznalt olajat, uborkat es lekvart is elrejtettem. Az aldozat: ket zacskos salata, egy madarlatta epres danonjoghurt (meg anyamek hoztak), egy vaj (anyam vette, en tudtam, hogy mar nem tudnam megenni) meg egy cukkini. A lista masik resze nyilvan erdekesebb, a teljesseg igenye nelkul: szaraz bagett, teliszalami, gepsonka, porkoltszaft, reggelire harom joghurt (ketto oleg), masfel liter tej este es reggel felezve, maradek narancsle, maradek sorok (volt par), jegkrem. Ennek felet nem ettem eddig sem, nem is kivantam megenni.
Ez van. Akkor jo, ha szar, akkor esik jol, ha szarul esik. Persze ebben az a jo, hogy akkor is jol esik, ha jol esik. Csak ha szarul, akkor mashogy esik jol.
Szoval ma mar a 230-as busszal Nizzaba megyek. Tej, korfleksz vagy muzli, sor - ezeket mindenkepp kell venni. Felkeszultem egy nagy tevezesre a lakotarsakkal. Nem lesz egyszeru az sem.
2012. május 31., csütörtök
2012. május 19., szombat
Milánó
Krisztus urunk mennybemenetelének évfordulója e hét csütörtökére esett. Kivettem a pénteket, hiszen amúgy sem csinálok semmit a munkahelyen, és senkinek nem is hiányzom ott.
Négy nap. Először Marseille-re gondoltam, de az internet szerint bonyolultabb eljutni oda, mint Milánóba. Ezt újdonsült lakótársam megcáfolta ott jártomban, ám ekkor már döntöttem az utóbbi mellett. Ez egész pontosan szerda délután volt, miután az olasz oldalon megvettem Ventimigliából a retúrjegyet Lombardia, a divat és az olasz ipar fővárosába. Nem volt sima a dolog, mert egy hatalmas errorprintingticketcode1108-at írt ki a rendszer fizetés után - 10 percig azt hittem, átvágtag a tranzakció fogalmát lazán értelmező talján kollégák (ez mondjuk nem biztos, hogy korrekt velük szemben, de hadd legyek kicsit rosszabb indulatú, amúgy sem jellemző távolról sem rám a kritikai hangnem). Végül 3 újabb login-logout után mégis valahogy kinyomtatódott a jegy. Persze gondolhatná a laikus, hogy hát az SNCF rendszerén keresztül kellett volna megvenni, mert "há az van helybe!", de - és most lehet önmagam ismétlem, de nincs kedvem visszanézni az eddig írtakat - a francia internetes világ és kultúra múlt századi állapotokat idéz, természetesen egyetlen nyelven, ami az univerzum legszebb, leghasznosabb nyelve egyben, és ami milliók legnagyobb csodálkozására nem a legelterjedtebb az azt nem beszélők körében, ami annál is inkább érthetetlen, hiszen bár ahhoz kétség nem férhet, hogy nehéz talán kissé elsajátítani önkényes gondolkodásra utaló nyelvtanát (szóbeli és írásbeli különbségek alapján főleg) meg persze a kiejtés miatt felfoghatatlan szókészletét, de mivel ez maga a gyönyörűség, az orális és füllel érzékelhető beteljesedés, jogosan vannak használói az említett okok miatt bizonytalanságban (a kommentben lehet esetleg korrigálni az egyeztetésbeli hibákat, omst nincs időm, persze minek bonyolítottam akkor, hö?). A másik ok az, hogy olasz oldalon ócsóbb is a jegy.
Na szóval ez a város igenjó. Ismerjük az olaszokat (mint egy tipikus embert, az olaszt persze): felszínes, olajosképű és hajú, nagypofájú, de kis faszú népség (ebben a tökéletes magyar ellentétjei, akik tökéletesen megáldott ésszel és hímtagmérettel felvértezve is szerények maradtak). Ennek ellenére ríleksz van itt. Az utcák megfelelő mértékben piszkosak, reggelre viszonylag kitisztulnak, nincsenek elszállva az árak, ha olyan az igényünk, elszálltak, ha arra vágyunk. Egyszer vágtak át kicsit mindössze egy helyen minimálisan, mikor csapvíz helyett palackos vizet hoztak meg a grappámat kétszer annyé adták, mint illet volna (a többi helyhez képest). Szóval le a kalappal.
A leges-legjobb - és amiért a poszt is született - az a happy hour á (képzeljük el, hogy az ékezet fordítva van, habár ha venném a fáradságot, hogy kopipésztelek egyet, elég lenni megfigyelni, és nem is kellene ennyit magyarázkodnom) la Milano: tipikusan 6-tól 10-ig tart minden nap, kisebb kocsmák, bárok speciális szolgáltatása, ahol 7 eurótól keződik egy ital, de emellé korlátlan büféfogyasztás társul. Elképesztő egy olyan orálisan fixált ember számára, mint amilyen én is vagyok! Paradicsomos tészták, tintahalkarikák, fasírt, sonka, dinnye, rizottó, spenótos rétes - mindenlófasz. Akkor lehetnénk elégedettebbek, ha az egész ingyen lenne! De így is korrekt - kár, hogy ma délben bekajáltam már másutt, így most ezt szkippelni vagyok kénytelen.
A másik jellegzetesség - természetesen másfele is fellelhető - az utcára nyíló éjjel-nappali bolt, ahol este 9 után 2,5 euró a 0,66-os sör, két asztalt is kitesznek nyolc műanyagszék társaságában, így a csóró fiatalok korrekt áron élvezhetik a szesz bódító hatását. Nálunk is megy a boltból vedelés, miért kellene itt titkolózni? El se kell vinni haza vagy a parkba a Duna mellé a löttyöt! Aki másra vágyik, beül más típusú helyre, például a büfés helyekre a csatornák mellé. 10 után menni nem lehet az utcán. Kint állnak, mint motor egyben asztal is, pohár bor, sör rajta. Ez a beszéd.
Amúgy a dóm is korrekt, bemenni nem tudtam a sok ázsiai turistától, de igencsak monumentális, biztos belül is rendkívüli ("szomorú vagyok, itt minden téglához vér tapad" - ki mondta és hol? a megfejtők közt egy képeslapot sorsolok ki. segítség: olaszba vót az is).
A Scala, a világhíres Scala: antiolasz. Ha létezik ilyen! Nem fotóztam le, guglözettek rá. Az ekszteriőr (ahogy kinéz kivülrül) olyan, hogy a Lumnitzer Sándor utcai kapuvári kórháznak kezet csókolhatna: kurva nagy rozsdás esőcsatorna hertelenkedik rajta, egy fél darab cizelláció a kőben nem sok, annyi sincs, zéró felszínesség - a divat és a külsőség egyik fellegvárában! Vagy ezek a milánóiak annyira adnak a divatra, hogy ez direkt néz ki ennyire sehogysem? Rejtély.
Na de fent mondtam, ez a poszt a büfé miatt készült. Lássuk pár képet a teljesség igénye nélkül (főleg, mert nem ez a legkirályabb hely (in the 'hood), illetve még nem fejezték itt sem be a kirakodást:
(Megkérnék minden fotóst, hogy tartsa meg magának a hangsúlyozottan kéretlen kritikai megjegyzést a fényekről meg a levágott vonalakról, kiégett baloldali utcafrontról. Az Instagrammon folytatódik a méltán népszerű Munkagépek c. sorozatom, ott szeretettel várom a hozzászólásokat.)
Oké, ennyi. Nyert a West Ham Cole és Vaz te góljaival. Mennem kell, hogy egy normálisabb helyre érjek a Bajnokok Ligája döntőjére.
Bónuszként majd leírom egy görög rövid történetét, amit tegnap este élt meg, ma osztott meg velem villámgyorsan véletlenül a metró után kérdezősködve. A zárkózott fajtája.
Négy nap. Először Marseille-re gondoltam, de az internet szerint bonyolultabb eljutni oda, mint Milánóba. Ezt újdonsült lakótársam megcáfolta ott jártomban, ám ekkor már döntöttem az utóbbi mellett. Ez egész pontosan szerda délután volt, miután az olasz oldalon megvettem Ventimigliából a retúrjegyet Lombardia, a divat és az olasz ipar fővárosába. Nem volt sima a dolog, mert egy hatalmas errorprintingticketcode1108-at írt ki a rendszer fizetés után - 10 percig azt hittem, átvágtag a tranzakció fogalmát lazán értelmező talján kollégák (ez mondjuk nem biztos, hogy korrekt velük szemben, de hadd legyek kicsit rosszabb indulatú, amúgy sem jellemző távolról sem rám a kritikai hangnem). Végül 3 újabb login-logout után mégis valahogy kinyomtatódott a jegy. Persze gondolhatná a laikus, hogy hát az SNCF rendszerén keresztül kellett volna megvenni, mert "há az van helybe!", de - és most lehet önmagam ismétlem, de nincs kedvem visszanézni az eddig írtakat - a francia internetes világ és kultúra múlt századi állapotokat idéz, természetesen egyetlen nyelven, ami az univerzum legszebb, leghasznosabb nyelve egyben, és ami milliók legnagyobb csodálkozására nem a legelterjedtebb az azt nem beszélők körében, ami annál is inkább érthetetlen, hiszen bár ahhoz kétség nem férhet, hogy nehéz talán kissé elsajátítani önkényes gondolkodásra utaló nyelvtanát (szóbeli és írásbeli különbségek alapján főleg) meg persze a kiejtés miatt felfoghatatlan szókészletét, de mivel ez maga a gyönyörűség, az orális és füllel érzékelhető beteljesedés, jogosan vannak használói az említett okok miatt bizonytalanságban (a kommentben lehet esetleg korrigálni az egyeztetésbeli hibákat, omst nincs időm, persze minek bonyolítottam akkor, hö?). A másik ok az, hogy olasz oldalon ócsóbb is a jegy.
Na szóval ez a város igenjó. Ismerjük az olaszokat (mint egy tipikus embert, az olaszt persze): felszínes, olajosképű és hajú, nagypofájú, de kis faszú népség (ebben a tökéletes magyar ellentétjei, akik tökéletesen megáldott ésszel és hímtagmérettel felvértezve is szerények maradtak). Ennek ellenére ríleksz van itt. Az utcák megfelelő mértékben piszkosak, reggelre viszonylag kitisztulnak, nincsenek elszállva az árak, ha olyan az igényünk, elszálltak, ha arra vágyunk. Egyszer vágtak át kicsit mindössze egy helyen minimálisan, mikor csapvíz helyett palackos vizet hoztak meg a grappámat kétszer annyé adták, mint illet volna (a többi helyhez képest). Szóval le a kalappal.
A leges-legjobb - és amiért a poszt is született - az a happy hour á (képzeljük el, hogy az ékezet fordítva van, habár ha venném a fáradságot, hogy kopipésztelek egyet, elég lenni megfigyelni, és nem is kellene ennyit magyarázkodnom) la Milano: tipikusan 6-tól 10-ig tart minden nap, kisebb kocsmák, bárok speciális szolgáltatása, ahol 7 eurótól keződik egy ital, de emellé korlátlan büféfogyasztás társul. Elképesztő egy olyan orálisan fixált ember számára, mint amilyen én is vagyok! Paradicsomos tészták, tintahalkarikák, fasírt, sonka, dinnye, rizottó, spenótos rétes - mindenlófasz. Akkor lehetnénk elégedettebbek, ha az egész ingyen lenne! De így is korrekt - kár, hogy ma délben bekajáltam már másutt, így most ezt szkippelni vagyok kénytelen.
A másik jellegzetesség - természetesen másfele is fellelhető - az utcára nyíló éjjel-nappali bolt, ahol este 9 után 2,5 euró a 0,66-os sör, két asztalt is kitesznek nyolc műanyagszék társaságában, így a csóró fiatalok korrekt áron élvezhetik a szesz bódító hatását. Nálunk is megy a boltból vedelés, miért kellene itt titkolózni? El se kell vinni haza vagy a parkba a Duna mellé a löttyöt! Aki másra vágyik, beül más típusú helyre, például a büfés helyekre a csatornák mellé. 10 után menni nem lehet az utcán. Kint állnak, mint motor egyben asztal is, pohár bor, sör rajta. Ez a beszéd.
Amúgy a dóm is korrekt, bemenni nem tudtam a sok ázsiai turistától, de igencsak monumentális, biztos belül is rendkívüli ("szomorú vagyok, itt minden téglához vér tapad" - ki mondta és hol? a megfejtők közt egy képeslapot sorsolok ki. segítség: olaszba vót az is).
A Scala, a világhíres Scala: antiolasz. Ha létezik ilyen! Nem fotóztam le, guglözettek rá. Az ekszteriőr (ahogy kinéz kivülrül) olyan, hogy a Lumnitzer Sándor utcai kapuvári kórháznak kezet csókolhatna: kurva nagy rozsdás esőcsatorna hertelenkedik rajta, egy fél darab cizelláció a kőben nem sok, annyi sincs, zéró felszínesség - a divat és a külsőség egyik fellegvárában! Vagy ezek a milánóiak annyira adnak a divatra, hogy ez direkt néz ki ennyire sehogysem? Rejtély.
Na de fent mondtam, ez a poszt a büfé miatt készült. Lássuk pár képet a teljesség igénye nélkül (főleg, mert nem ez a legkirályabb hely (in the 'hood), illetve még nem fejezték itt sem be a kirakodást:
(Megkérnék minden fotóst, hogy tartsa meg magának a hangsúlyozottan kéretlen kritikai megjegyzést a fényekről meg a levágott vonalakról, kiégett baloldali utcafrontról. Az Instagrammon folytatódik a méltán népszerű Munkagépek c. sorozatom, ott szeretettel várom a hozzászólásokat.)
Oké, ennyi. Nyert a West Ham Cole és Vaz te góljaival. Mennem kell, hogy egy normálisabb helyre érjek a Bajnokok Ligája döntőjére.
Bónuszként majd leírom egy görög rövid történetét, amit tegnap este élt meg, ma osztott meg velem villámgyorsan véletlenül a metró után kérdezősködve. A zárkózott fajtája.
2012. május 7., hétfő
Várok
Szóval.
Nincs új bejegyzés, mert várok.
Lassan mennek errefelé a dolgok, például a bankkártyámat, csekkfüzetemet még mindig nem sikerült átvennem, az emailjeimre nem válaszol a bank, a telefonba franciául szól az automata. ezért nem tudom, mi van vele. De ezt tudjuk be esetleg annak, hogy az illető hölgy szabadságra ment.
Holnap ugyanis ismét nemzeti ünnep: a háború vége. Valaki a múlt héten vette ki a hosszút, valaki most, de a román srác például úgy ügyeskedett, hogy mindkét hosszú hétvégébő profitáljon. Már úgy értem, kivette az átkötő napokat mindkét esetben, itt ugyanis nincs híd, nincs szombaton ledolgozzuk. Sebaj, nekem jobb is így. A 18-át majd én is kiveszem, 17 ugyanis ismét ünnep, a mi Urunk Jézus Krisztus mennybemenetelét itt a munka beszüntetésével szentelik meg az emberek. Érdekes, erre otthon akkora figyelem nem összepontosul - mondom ezt úgy, hogy ugye 17 éves koromig komolyan vallást gyakorló ember voltam, tehát kellene, hogy emlékem legyen róla, de nincs. Sebaj, átruccanok Cannes-ba, hátha a filmfesztiválon erről fel tudnak világosítani.
A hétvégén sikerült a lakáskérdést rövidre zárni: az ausztrálok igent mondtak. Megnéztem szombaton több másik helyet is amúgy, és magasan árban és előnyökben is a legjobb megoldás ez. A hónap közepén elkezdek költözni, a BL-döntőt már az ottani tévén nézem - az itteni wifivel csak szaggatna az egész.
Voltak nagy kérdések, mielőtt kijöttem, amik meghatározzák majd az ittlétet:
1 találok-e bárátokat, ismerősöket, akikkel a munka mellett is tudok időt tölteni?
2 hiányoznak-e az otthoniak, barátok, család, romkocsmák, korsó sörök?
3 lesz-e vagy lesznek-e csajok?
4 milyen lesz franciák közt élni? nem is tudok franciául!
5 milyen lesz a meló? minden az ígérteknek megfelelően alakul?
Nos. Egyszerű a képlet. Jól vagyok, voltam már szarabbul, sokkal.
1-2-3 Egyedül vagyok. Nincs senkim. A cégnél pár emberrel el dumálgatok, de semmi. A franciatanfolyamon ma az egyik olasz srác mondta, van foci szerdánként, ebédidőben. Szóval azért alakul, nem reménytelen (kivéve eddig a női front). Tisztességes lerészegedésre nemigen van alkalom, nincs hozzá társ. Nem vedelősek az itteniek :) De nem baj, ez nem annyira hiányzik. Majd otthon.
4 Nem probléma. Továbbra sem tudok egy szót sem. Senkit nem zavar, mindenki kedves. Csak ugye a bank őrjít meg.
5 Fizetést még nem kaptam, szerdán kell jönnie. Most fedeztem fel, hogy a tréningért fél pénz jár, egyelőre nem tudom, hogy a belső betanítást minek számolják el. Kurvára remélem, hogy ez az egész szenvedés 100%-ért ment.
Különben... Agyfasz. Egy rém a meló. Egy sor kódot nem írtam - illetve de: egy egyszerű webappot írt az egyik lány, amely megszűri a Sonar felől jövő infót (bármilyen szempont szerint, nem érdekes), hogy a csapat számára csak a hasznos dolgok látszódjanak egy helyen. Tehát ez egy ilyen félig saját időben írt dolog, helyette netezhetett volna. Ez viszont nem mentség arra, hogy egy akkora hányás legyen, annak bármelyik több liter kannás bort elfogyasztó Schönherzes faszból egy kupa alkalmával kikívánkozott gyomortartalom sarkát összevágva tisztelegjen. A programozói büszkeség az, ami azt akadályozandó hivatott létezni! Csináltam, csinálok baromságot én is (ugye, fiúk?), de a képemről lesülne a bőr, ha ezt hanyagságból követném el. Ez itt normális. A kód JAVÍTÁSRA lett felkínálva, SENKI nem nyúlt hozzá. Ez totálisan elkeserített. Én igen, holnap letisztázom, aztán rápirítok a népre.
XML fájlokat, hárombetűs ismeretlen, érdektelen utasításokat nézegetek vindózos tekszteditorokkal - mi lehet a hiba? Én - bazmeg - fejlesztő vagyok. Ma teljesen elegem lett. A helyzeten nem tudom, hogy lehet változtatni. A fenti 4 pont ellenére jól bírom, itt akarok maradni, kihívás, de ha pont a meló, ami esetleg a nehéz időszakban temetkezni lehetne, a legszarabb? Mi a jövő? Mikor itt fizetnek ennél a cégnél egyedül tisztességesen a környéken?
Ennyi. De még várok. Elvileg a héten specifikációkat is nézegetek, aztán lassan kód. Ilyen még azért nem történt velem.
Még annyi, hogy igencsak jókat eszem. Ma lazacot főztem spárgával, egy egyszerű vajas-fokhagymás-fehérbors mártással, amit pici liszttel voltam kénytelen besűríteni (olckúl, tudom, de félúton vettem észre, hogy nincs tejszín). A rizst sajnos elszúrom a villanyrezsón, meg kell tanulnom bánni vele. A többi isteni, tényeg.
Ha más nem, elmegyek szakácsnak. A legendás sprotnis rizs óta töretlenül ível felfelé a konyhai karrierem.
De megettük azt is.
Nincs új bejegyzés, mert várok.
Lassan mennek errefelé a dolgok, például a bankkártyámat, csekkfüzetemet még mindig nem sikerült átvennem, az emailjeimre nem válaszol a bank, a telefonba franciául szól az automata. ezért nem tudom, mi van vele. De ezt tudjuk be esetleg annak, hogy az illető hölgy szabadságra ment.
Holnap ugyanis ismét nemzeti ünnep: a háború vége. Valaki a múlt héten vette ki a hosszút, valaki most, de a román srác például úgy ügyeskedett, hogy mindkét hosszú hétvégébő profitáljon. Már úgy értem, kivette az átkötő napokat mindkét esetben, itt ugyanis nincs híd, nincs szombaton ledolgozzuk. Sebaj, nekem jobb is így. A 18-át majd én is kiveszem, 17 ugyanis ismét ünnep, a mi Urunk Jézus Krisztus mennybemenetelét itt a munka beszüntetésével szentelik meg az emberek. Érdekes, erre otthon akkora figyelem nem összepontosul - mondom ezt úgy, hogy ugye 17 éves koromig komolyan vallást gyakorló ember voltam, tehát kellene, hogy emlékem legyen róla, de nincs. Sebaj, átruccanok Cannes-ba, hátha a filmfesztiválon erről fel tudnak világosítani.
A hétvégén sikerült a lakáskérdést rövidre zárni: az ausztrálok igent mondtak. Megnéztem szombaton több másik helyet is amúgy, és magasan árban és előnyökben is a legjobb megoldás ez. A hónap közepén elkezdek költözni, a BL-döntőt már az ottani tévén nézem - az itteni wifivel csak szaggatna az egész.
Voltak nagy kérdések, mielőtt kijöttem, amik meghatározzák majd az ittlétet:
1 találok-e bárátokat, ismerősöket, akikkel a munka mellett is tudok időt tölteni?
2 hiányoznak-e az otthoniak, barátok, család, romkocsmák, korsó sörök?
3 lesz-e vagy lesznek-e csajok?
4 milyen lesz franciák közt élni? nem is tudok franciául!
5 milyen lesz a meló? minden az ígérteknek megfelelően alakul?
Nos. Egyszerű a képlet. Jól vagyok, voltam már szarabbul, sokkal.
1-2-3 Egyedül vagyok. Nincs senkim. A cégnél pár emberrel el dumálgatok, de semmi. A franciatanfolyamon ma az egyik olasz srác mondta, van foci szerdánként, ebédidőben. Szóval azért alakul, nem reménytelen (kivéve eddig a női front). Tisztességes lerészegedésre nemigen van alkalom, nincs hozzá társ. Nem vedelősek az itteniek :) De nem baj, ez nem annyira hiányzik. Majd otthon.
4 Nem probléma. Továbbra sem tudok egy szót sem. Senkit nem zavar, mindenki kedves. Csak ugye a bank őrjít meg.
5 Fizetést még nem kaptam, szerdán kell jönnie. Most fedeztem fel, hogy a tréningért fél pénz jár, egyelőre nem tudom, hogy a belső betanítást minek számolják el. Kurvára remélem, hogy ez az egész szenvedés 100%-ért ment.
Különben... Agyfasz. Egy rém a meló. Egy sor kódot nem írtam - illetve de: egy egyszerű webappot írt az egyik lány, amely megszűri a Sonar felől jövő infót (bármilyen szempont szerint, nem érdekes), hogy a csapat számára csak a hasznos dolgok látszódjanak egy helyen. Tehát ez egy ilyen félig saját időben írt dolog, helyette netezhetett volna. Ez viszont nem mentség arra, hogy egy akkora hányás legyen, annak bármelyik több liter kannás bort elfogyasztó Schönherzes faszból egy kupa alkalmával kikívánkozott gyomortartalom sarkát összevágva tisztelegjen. A programozói büszkeség az, ami azt akadályozandó hivatott létezni! Csináltam, csinálok baromságot én is (ugye, fiúk?), de a képemről lesülne a bőr, ha ezt hanyagságból követném el. Ez itt normális. A kód JAVÍTÁSRA lett felkínálva, SENKI nem nyúlt hozzá. Ez totálisan elkeserített. Én igen, holnap letisztázom, aztán rápirítok a népre.
XML fájlokat, hárombetűs ismeretlen, érdektelen utasításokat nézegetek vindózos tekszteditorokkal - mi lehet a hiba? Én - bazmeg - fejlesztő vagyok. Ma teljesen elegem lett. A helyzeten nem tudom, hogy lehet változtatni. A fenti 4 pont ellenére jól bírom, itt akarok maradni, kihívás, de ha pont a meló, ami esetleg a nehéz időszakban temetkezni lehetne, a legszarabb? Mi a jövő? Mikor itt fizetnek ennél a cégnél egyedül tisztességesen a környéken?
Ennyi. De még várok. Elvileg a héten specifikációkat is nézegetek, aztán lassan kód. Ilyen még azért nem történt velem.
Még annyi, hogy igencsak jókat eszem. Ma lazacot főztem spárgával, egy egyszerű vajas-fokhagymás-fehérbors mártással, amit pici liszttel voltam kénytelen besűríteni (olckúl, tudom, de félúton vettem észre, hogy nincs tejszín). A rizst sajnos elszúrom a villanyrezsón, meg kell tanulnom bánni vele. A többi isteni, tényeg.
Ha más nem, elmegyek szakácsnak. A legendás sprotnis rizs óta töretlenül ível felfelé a konyhai karrierem.
De megettük azt is.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)